A diákok többsége úgy érzi, nem éri hátrányos megkülönböztetés a cigány tanulókat az iskolában.

A kaposvári építőipari iskola több mint hétszáz diákjának többsége – ahol a romák becsült létszáma kétszáz körüli – úgy érzi, nem éri hátrányos megkülönböztetés a cigány tanulókat az intézményben. Ha mégis, arra a romák egyértelműen azt mondják: „azért mert cigány vagyok, nekem így is jó?” A magyarok viszont legalább ilyen határozottan állítják: a baj az, hogy a romák képtelenek betartani a szabályokat.

Egyebek közt ez derült ki azon a mindezidáig városszerte egyedülálló tematikus napon, amelyet Egy hazában-egy iskolában címmel tartottak a cigányság világnapjához kapcsolódóan az építőipari szakközépiskolában. S bár a diákok úgy vélték, nem feltétlenül az ilyen napok oldják a két népcsoport közti feszültséget, kifejezetten okos megnyilvánulásaik mégis előremutatóak voltak.

A Kaposváron jórészt csak „gyűjtőként” ismert építőipari szakközépiskola (ide fel kell venni a máshonnan eltanácsolt diákokat) vezetése úgy érzi, többre hivatott e névnél az intézmény. Ezért is hittek abban, hogy igenis „építő” jellegű kritikákat, és hasznosítható tapasztalatokat is hallanak majd a diákságtól a tematikus napot nyitó osztályfőnöki órákon, melyek közül az egyiken jómagam is – ismét – iskolapadba ültem. Az idén érettségiző faipari- és építős osztályban Marczali Ferenc osztályfőnök és persze a sokszor sokat szidott építősök diákkorom igazi élményt nyújtó óráinak hangulatát idézték.

– Szerintetek szükség van ilyen napokra? – indította a beszélgetést Marczali Ferenc. Amire a válasz az ilyen magamfajta kiöregedett diák jelenlétében, aki ráadásul valami újságtól jött, meglehetősen döcögősen indult.
– Úgy érzem, hogy nem igazán – törte meg végül a csendet Tibor. – Hiszen pontosan azok nincsenek itt, akik érdekeltek lennének ebben a témában. A problémák mindennaposak, tehát kár erre egy napot kinevezni, bármikor máskor meg lehet ezt a dolgot beszélni. Máskor is meg lehet ismerkedni a cigányság múltjával, történetével, jelenével.

– Szerintem meg attól, hogy megismerjük a múltjukat, kultúrájukat, semmi nem fog változni az egymást közti viszonyban – vette át a szót Roland, akiről kiderült, határozott véleménye van, s a kezdeti megilletődés után bizony nem fél annak hangot is adni. – Ráadásul ez a nap nem azoknak a múltját mutatja be, akikkel probléma van akár itt, vagy bárhol máshol, hanem a normálisabb romákét. Akiknek meg fontos lenne, azokat meg nem is érdekli, amiről szó van.

Robi aztán egy hirtelen fordulattal sokak szerint megmondta a „tutit”: lehet, hogy nem a múltjukat kellene megismerni, hanem a mindennapi problémáikat. – Talán ez segítene – vette föl –, bár én úgy látom, hogy a feszültséget a legtöbbször az okozza, hogy ők nem tartják be a mindennapi normákat itt az iskolában, amiket viszont nekünk be kell tartani. Az is igaz, hogy a hátrányuk legtöbbször a családból adódik. Van a rendesebb kategória, de mögöttük többnyire egy dolgozó család áll. Viszont, aki idejön a felzárkóztatóba egy gyenge tanulmányi eredménnyel, ott biztosan nincs a háttérben egy normális család, ahol a szülő a sarkára állna, hogy a gyerek igenis tanuljon. Semmi nem motiválja a tanulásra, mert otthon is azt hallja: cigány vagy gyerek, nem fogsz megélni így se, úgy se, neked mást kell csinálni! Akkor persze, hogy nem tanul a gyerek.

– Ti is érintettétek, hogy a cigány fegyelmezetlen nép, nem nagyon szereti betartani a szabályokat – vette föl az osztályfőnök segítendő a beszélgetés tovagördülését. – Miért?
Olivér szerint azért, mert így érzik szabadnak magukat, hiszen évszázadokig vándoroltak.
– Attól még beilleszkedhetnének – vetette közbe Roland. – A kérdés az, hogy be akarnak-e illeszkedni?

Sokak szerint a baj az, hogy már nem is tudnak beilleszkedni, mert sokkal nehezebben kapnak munkát, mint a magyar ember. Marczali Ferenc szerint viszont az igazi baj az, hogy nincs szakmájuk, képzettségük: a régi cigánymesterségek, pedig mint a lópatkolás, fegyverkészítés, keramikusság, fazekasság, teknővájás rég eltűntek.
– De sajnos igényük sincs arra, hogy legyen szakmájuk – vette közbe az osztály egyetlen lány diákja –, mert azt csinálja később, amit otthon lát. Ha vasazik a család, ő sem a tanulást tartja fontosnak.

Majd az óra végének közeledtével visszakanyarodtunk az egyik kiindulóponthoz: vajon egymás történelmének megismerése segítene-e mindennapi problémákon? – Miért érdekelné a történelmünk, mikor a magyart sem érdekli a saját történelme – vetette közbe Roland. – Kit érdekel mi volt ezer éve. Mi lesz holnap, azt mondd meg!
S Robi egyetlen mondattal megint csak rátapintott az igazságra: az azért van, mert manapság senki nem érezheti biztonságban magát.