2024 March 28., Thursday/Hajnalka napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Váratlan fordulat a pátkai polgárőrperben
2011. 03. 19. 00:00

Már a perbeszédekre készültek a felek a 2008-as pátkai Molotov-koktélos támadás bírósági tárgyalásán, amikor az ügyészség váratlanul módosította a vádat.

Két évvel ezelőtt kezdődött a FejérMegyeiBíróságon annak a három pátkai polgárőrnek a büntetőpere, akiket az ügyészségmostanáig társtettesként különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádolt. Az eredeti vádirat szerint a polgárőrök 2008. jú nius 3-ra virradó éjszaka Molotovkoktélokat dobáltak három, romák lakta házra Pátkán.

 

A támadás éjszakáján a tettesek hat palackot dobtak el, ebből kettő okozott komolyabb kárt, a többi a házfalakra vagy az ajtók elé vágódott. A házakban akkor közel negyven roma lakott, köztük húsz gyerek. Az egyik Molotov-koktél megrongált egy ablakot, egy másik palack pedig berepült a középső ház gyerekszobájába, ahol három kisgyerek aludt. Ez a szoba kigyulladt, és csak a szerencsének köszönhető, hogy a zajra felriadt szülők még az előtt el tudták oltani a lángokat, hogy személyi sérülés történt volna. A támadást követően a sértettek az utcára rohantak, és a sötét ellenére felismerni vélték a támadóikban M. Lászlót, M. Károlyt és N. Balázst, akik elmenekültek a helyszínről. A rendőrség néhány órán belül elfogta a három polgárőrt, akik hosszú hónapokat töltöttek előzetes letartóztatásban.

 

A bűntény kezdettől fogva megosztotta a Fejér megyei település lakóit. Az 1600 lakosú Pátkán mintegy 160 roma él nagyjából két tömbben. A támadás előtti időszakban a faluban megszaporodtak a kisebb súlyú vagyon elleni és erőszakos jellegű bűncselekmények, amelyeknek döntő többségét a helyiek a roma közösség számlájára írták. Mindennapossá váltak a konfliktusok a pátkai romák és a két évtizede működő polgárőrség tagjai között.



A 41 éves M. László, az öt évvel fiatalabb öccse, M. Károly, valamint unokaöccsük, a 26 éves N. Balázs a szóban forgó éjszakán beugróként vállalták a polgárőri járőrszolgálatot, és elérkezettnek látták a pillanatot, hogy megtorolják azokat a valós vagy vélt sérelmeket, amelyeket korábban a pátkai Árpád utcában lakó romáktól szenvedtek el.

 

A számos konfliktus közül az egyik személyesen is érintette az M. testvéreket. Két hónappal a Molotov-koktélos támadás előtt az Árpád utcai romák közül ketten belekötöttek a helyi Barlang presszóban M. Bélába, a vádlottak mozgássérült testvérébe, akitől pénzt követeltek cigarettára és italra. Az incidensnek M. László megérkezése vetett véget, aki kitessékelte a két molesztálót a vendéglátóhelyről.

 

A Molotov-koktélos támadást eleinte mindhárom polgárőr tagadta, a rendőrségi nyomozás során azonban valamenynyien hasonló módon változtatták meg a vallomásukat: eszerint valóban elhatározták, hogy megfenyítik az Árpád utcai romákat, el is készítették a támadáshoz szükséges palackokat, de azokat számukra ismeretlen személyek dobták a romák házaira.

 

A kissé furcsának tűnő verzió szerintM. László a támadás napján találkozott a székesfehérvári kórházban egy régi ismerősével, akivel beszélgetésbe elegyedett. Bár ennek az ismerősének a nevére később már nem emlékezett, de arra igen, hogy a férfi azt mondta neki: meg akarják ijeszteni a pátkai romákat néhány Molotov-koktéllal. M. László a vallomása szerint nem gondolt arra, hogy ennek súlyos következményei lehetnek, ezért segítséget ígért az ismeretlennek, és a Molotov-koktélok készítésébe bevonta az öccsét és az unokaöccsét is.

 

A polgárőrök vallomásaiban az áll, hogy miután az esti szolgálatban elkészítették a palackokat, azokat a falu szélén átadták az M. László által említett ismeretlen személynek, aki két szintén ismeretlen társával érkezett a találkozóra. Ezek után a rejtélyes idegenek elmentek, és „feltehetőleg ők dobálták meg a Molotov-koktélokkal a romák házait”.

 

Ezt a verziót sokáig csak a vádlottak tartották életszerűnek, ám tavaly novemberben –közvetlenül a tárgyalást lezáró perbeszédek elhangzása előtt – az ügyészség váratlanul a per elnapolását kérte, mivel „új körülmény merült fel” az ügyben. A vádindítvány nemrég benyújtott módosításában az áll, hogy az ügyészség megtalálta a polgárőrök vallomásában szereplő rejtélyes személyt, a tényleges elkövetőt.

 

Az új vádirat szerint a sárbogárdi illetőségű R. Gábor a bűntény éjszakáján egy székesfehérvári parkolóban találkozott M. Lászlóval, akitől átvette a polgárőrök által készített Molotovkoktélokat, és azokat két – máig ismeretlen – társával együtt ténylegesen ők dobták a romák házaira. Információink szerint a szabadlábon védekező R. Gábor tagadta a bűncselekmény elkövetését.

 

G. Boda Orsolyától, a Fejér Megyei Bíróság szóvivőjétől megtudtuk, a módosított vádirat már nem társtettességgel, hanem csupán bűnsegédlettel vádolja a polgárőröket, ami a bírói gyakorlat szerint enyhébb büntetés kiszabását eredményezheti. A váratlan fordulatot vett büntetőper március utolsó napján folytatódik.