Egy mai tinédzser, akinek a Muirhead-egyenlőtlenség bizonyítása semmivel össze nem hasonlítható gyönyörűség: Orsós Ferenc a fonyódi Bacsákból, vagy ha úgy tetszik, a siófok-kiliti romasorról.

Szerény, de tiszta porta a kiliti Máté utcában. Hatan élnek a házban, fűteni csak a nagyszobát tudják. Itt eleveníti fel idősebb Orsós Ferenc:

– Mire iskolába ment a két ikerfiú, Feri és Patrik, megtanítottam őket, írni, olvasni, számolni. Előfordult, hogy amikor értük mentem, a folyosón voltak; külön feladatot kaptak, mert zavarták a többit. Azután, negyedik osztályban egyszer egy matekverseny előtt valamelyik osztálytársa lebetegedett és Feri ugrott be helyette.

– Kilencvennyolc százalékkal akkor meg is nyertem a városi alapműveletit – emlékszik első sikerére ifjabb Orsós Ferenc, aki most, a fonyódi Bacsák György szakképző iskola tizenkettedikeseként megnyerte a megyei Zrínyi/Gordiusz matematika-versenyt a szakközépiskolások kategóriájában. – Egyik évben sem tudtak a megyei fordulón „legyőzni”, de most először hívtak be az országos versenyre, a pontszámom alapján. Az Kecskeméten lesz és három napos, de előtte még a Kenguru tesztverseny, ezen szintén első lettem eddig mindig a megyében és tavaly országos harmadik. Nemrég voltam az OKTV-döntőn, meg az olimpiai válogatón, ezeknek még nem tudom az eredményét, csak reménykedem.

Nem csoda, hiszen Amszterdamban tartják az idei nemzetközi matematika-olimpiát.

De hogyan jut egy fiatalember a romasorról idáig?
– Nem tudom, kitől örökölte a tehetségét, tőlem biztosan nem – morfondírozik az édesapa. Ifjabbik Orsós közbevág: – Felfigyeltek rám a siófok-kiliti általános iskolában, támogatott a városi Lions-csoport, egyszer egy roma-szervezettől is kaptam ösztöndíjat. Fonyódon, tizedikben azt mondta a matektanárom: neked már nincs mit tanítanom. De persze sokat segítettek a pedagógusok, nélkülük nem jutottam volna el matektáborokba, majd a veszprémi Pannon Egyetem tehetséggondozó iskolájának olimpiai szakkörébe, ahová havi rendszerességgel járok és az ország legjobb tanáraitól tanulhatok.

– A fizetés meg egy kis pluszmunka, már ha van mit dolgozni, mert per pillanat nincs állásom, padlón van az építőipar – válaszolja az egyébként ácsnak tanult idősebbik Orsós arra a kérdésre, hogy miből. – De a neheze alighanem csak most jön, az egyetem...

Merthogy Feri, miközben ikertestvére, Patrik már megnősült, az ELTE-re készül. – Már tavaly leérettségiztem matekból és fizikából is, ötösre – említi csak úgy „mellékesen”. – De nem emelt szinten, azt majd idén, az is jelenthet nyolc pluszpontot. Matematikus szeretnék lenni, de beadtam a jelentkezésemet a villamosmérnöki karra is.

Ifjabb Orsós Ferenc elárulja, hogy voltaképpen ha nem alszik mélyen, akkor is egy analízis-példán jár az agya és a matematikán kívül legfeljebb a barátnője létezik még számára a külvilágból, majd azt is készséggel megvilágítja, mi lehet szép ebben a tudományban:

– Például a Muirhead-egyenlőtlenség háromoldalas bizonyítása. No, ha azt valaki megérti és használni is tudja, akkor megérti a matematika szépségét. Mert ez nem egy ismeretlen x keresése, nem egy tantárgy, hanem látásmód, életszemlélet, stílus. Az emberi élet minden pillanatában ott van. A matematikafilozófia alapja, hogy ez maga az élet. Ha megismerjük, az életet értjük meg. Ezért akarom tanulni, amíg csak lehet.