HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Az ágy alá bújásra még mindenki emlékszik a rendőrök kezei között meghalt férfi ügyében

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  rendőr, Kemecse
2010 December 27    Forrás: origo.hu


Ez a cikk archív

Nem vonult be időben a börtönbe, és az ágy alá próbált elbújni az a kemecsei férfi, aki vasárnap halt meg, miközben Nyíregyházára szállították a rendőrök. A történetnek mindössze ez a két olyan pontja van, amelyekben a rendőrség és a férfi családtagjai, illetve a velük kapcsolatban állók is egyetértenek. A férfi anyósa az [origo]-nak azt mondta, már a veje elszállításakor is gyanúsnak találta a helyzetet.

Hirdetmény

Visszautasította hétfői közleményében "azokat a rosszindulatú híreszteléseket" az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivői irodája, amelyek szerint egy körözött férfi elfogása során elektromos sokkolót használtak, és ennek köze lehet a férfi halálához. A 49 éves férfit Kemecséről Nyíregyházára akarták szállítani vasárnap délután, de előállítás közben meghalt.

 

A rendőrségnek "bár jogszabályi felhatalmazása lenne ilyen kényszerítő eszköz használatára, ezek beszerzésére és rendszeresítésére soha nem került sor, így ebből következik, hogy nem is használhattak és nem is használtak ilyen eszközt az eset során intézkedő rendőrök" - közölte az ORFK. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság már korábban leszögezte, hogy a nyíregyházi rendőrségnek nincs is sokkolója, így azt nem alkalmazhatták a férfi elfogása során.

 

"Akkor mitől ájult el?"

 

Az [origo]-nak az elhunyt férfi anyósa, Berki Jánosné hétfőn azt állította telefonon, hogy szemtanúja volt az előállításnak. A vejéért állítása szerint vasárnap öt óra tájban érkezett meg négy rendőr, és a gyerekei is a szobában voltak, amikor a szemük láttára "úgy húzták ki az ágy alól". "Ne mondja senki, hogy nem volt sokkolójuk, akkor mitől ájult el?" - kérdezte az asszony.

 

"Már nem volt magánál, amikor a hátsó ülésen közrefogták a rendőrautóban, vittük utána a kabátját, akkor láttam, hogy dőlt el oldalra, és el volt kékülve a szája" - állította az asszony. Az anyós szerint a lánya, az előállított férfi felesége próbált hozzá beszélni, illetve veszekedett a rendőrökkel, de csak annyit ért el, hogy a férfi kabátját végül betették a csomagtartóba.

 

A rendőrök lélegeztették


A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Fülöp Gergely az [origo]-nak megerősítette, hogy a 49 éves férfit az ágy alá bújva találták, de szerinte semmilyen ellenállást nem tanúsított, "testi kényszer alkalmazása nélkül" megbilincselték és a járőrkocsiba ültették. Út közben lett rosszul, ekkor hívtak hozzá mentőt, és megkezdték rajta a szívmasszázst és a mesterséges lélegeztetést.

 

Alig egy órával később a családhoz kijöttek a helyi rendőrség emberei, és közölték velük, hogy a férfi útközben meghalt. Berki Jánosné szerint a veje soha nem volt beteg, és magától be akart vonulni a börtönbe a rá kiszabott 1 év 4 hónapos büntetés letöltésére, de a felesége a kilencedik hónapban van az ötödik gyerekükkel, ezért még meg akarta várni a szülést. A rendőrök szerint a férfi ellen négy elfogatóparancs volt érvényben: amiért nem kezdte meg a börtönbüntetést, testi sértés, garázdaság, illetve lopás miatt.

 

Kérdésünkre Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője közölte, hogy vasárnap délután, negyed hat után néhány perccel riasztották a mentőket egy 50 év körüli férfihoz, akit kiérkezésükkor a rendőrök a gépkocsijuk mellett próbáltak újraéleszteni. "A megkezdett újraélesztést a percek alatt kiérkező mentők több mint fél órán át folytatták, sajnos sikertelenül" - tette hozzá. A szóvivő válaszából kiderült, hogy a mentőket már Nyíregyházán hívták ki, a város "belterületének egyik utcájába".

 

Ügyészségi vizsgálat indulhat


A nyíregyházi Esélyek Háza nevű szervezet roma ügyekkel foglalkozó referense, Horváth József az [origo]-nak azt mondta, több családtagtól, illetve a kemecsei kisebbségi önkormányzat képviselőjétől úgy értesült, hogy a férfi halálához köze lehet a rendőri intézkedésnek (a nyíregyházi szervezet a honlapjukon található információk szerint az országos esélyegyenlőségi hálózat tagja, céljuk az esélyegyenlőség megteremtése, a hátrányos helyzetű csoportok integrációjának elősegítése). A referens azt mondta, szeretnék, ha az ügybe igazságügyi szakértőt vonnának be, illetve az ügyészség eljárást indítana. Horváth volt az, aki vasárnap az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy az ágy alá elbújt férfit a rendőrök mintegy öt percen keresztül sokkolóval próbálták meg kiszedni, majd amikor sikerült kihúzniuk, a férfi teste már élettelennek tűnt. Hétfőn az [origo]-nak ehhez hozzáfűzte, hogy állításait a rokonoktól származó, "első kézből" kapott információkra alapozta.

 

A megyei rendőrség hétfőn közleményben tudatta, hogy már a helyszíni szemlét is a rendőrség törvényességi felügyeletét ellátó ügyészség képviselőjének jelenlétében végezte el a megyei rendőrség "forrónyomos csoportja". A megyei rendőrség szerint az előzetes igazságügyi boncjegyzőkönyv alapján a férfi "természetes úton, keringési elégtelenség miatt" vesztette életét. Az elhunyt hozzátartozói által megtett feljelentést a rendőrség az ügyészségi nyomozóhivatalnak továbbítja.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 November   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Mit éreznek a romák az elmúlt évek növekedéséből?

  • Forgács István: A cigányság felzárkózása gazdasági kérdés

  • Segítségnyújtás a kárpátaljai magyar közösségnek

  • Cigány magyar - csapatépítő tréning a Jurányiban

  • Orbán Viktor védi, de az OLAF elővenné Farkas Flóriánt is



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt