2024 May 08., Wednesday/Mihály napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Marad a Költségvetési Tanács támogatását elvonó fideszes módosító
2010. 11. 22. 00:00

A fideszes Varga József fenntartja azt az indítványát, a Költségvetési Tanács 835 millió forintos támogatásából csupán 10 milliót hagyna a testületnél, a többit pedig a MACIKA - hoz irányítaná át.

Varga József a 2011. évi költségvetéshez nyújtotta be azt a módosító indítványát, amelyben KT 835 millió forintos támogatásából csupán 10 milliót hagyna a testületnél, a többit pedig a Magyarországi Cigányokért Közalapítványhoz irányítaná át. Javaslatának indoklásában leszögezi: a KT felállítását sem a Fidesz sem pedig a KDNP nem szavazta meg 2008-ban, hiszen szinte azonos feladatokat végez, mint az Magyar Nemzeti Bank vagy az Állami Számvevőszék. Hangsúlyozza, hogy a költségvetési átcsoportosítás mellett szükséges és időszerű a KT feladataink átgondolása.

 

Varga József az MTI-nek hétfőn kijelentette: fenntartja a módosító indítványát. Hozzátette: fontos, hogy a magyarországi cigányság integrációja felgyorsuljon és ez a pénz arra kell.

 

Felhívta a figyelmet: ha a parlament elfogadja az indítványát, a kormánynak még lehet lehetősége arra, hogy a KT felé pótolja a hiányzó összeget.

 

Arra a kérdésre, hogy miért pont a KT-től venné el az pénzt, azt válaszolta: egy másik indítványban más forrást jelölt meg a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány támogatásának emelésére, a kormány és a frakció eldöntheti, melyiket támogatja.

 

Balsai István, az alkotmányügyi bizottság fideszes elnöke a bizottság hétfői üléséről az MTI-nek felidézte: Varga József indítványát az ülésen a kormány képviselője nem támogatta, így a bizottság kormánypárti többsége - ahhoz igazodva - szintén elutasította azt.

 

Kitért arra is, hogy más bizottságok is tárgyalni fogják a költségvetéshez benyújtott indítványokat.

 

Rogán Antal, a Fidesz-frakció gazdasági kabinetvezetője az MTI-nek kijelentette: ha Varga József fenntartja a módosító indítvány, akkor azt a frakció támogatni fogja.

 

Szerinte a módosító indítvány célja helyes, a KT túlfinanszírozott.

 

Emlékeztetett, hogy a KT létrehozásáról szóló indítványt a Fidesz eredetileg nem támogatta, mert nem szerették volna, hogy legyen hivatala a tanácsnak. Leszögezte: ugyanehhez az elvhez térnének vissza.

 

Rogán Antal úgy vélekedett, a többi, a költségvetés tárgyalására kijelölt bizottságban a Fidesz támogatni fogja Varga József indítványát.

 

Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára az MTI-nek a kormány álláspontját firtató kérdésre csupán annyit mondott: most egy képviselői indítvány van a parlament előtt, meg kell várni, azzal mi történik.

 

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a frakcióülés után azt közölte: Varga József módosító indítványát a frakció külön nem tárgyalta, de egészen biztos, hogy ha Varga József fenntartja javaslatát, támogatni fogják. Ennek az üzenete nyilvánvalóan nem a Költségvetési Tanáccsal kapcsolatos, hanem sokkal inkább a közalapítvány finanszírozásával - mondta, megjegyezve, hogy a végső szót azonban erről is a kormány mondja majd ki.