2024 May 08., Wednesday/Mihály napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Roma és nem roma fiatalok forgatnak közös filmet Ózdon
2010. 11. 18. 00:00

Filmet forgatnak roma és nem roma fiatalok az ózdi Hétes telepen, ahol alkotóház is működik.

Hogy az ott élő gyerekeken valahogy segítsen, Bódis 2007-től nyaranként tábort szervezett, "odavitte az alkotói lehetőséget". A munkába sok önkéntes bekapcsolódott, ennek ellenére, ha idén "nem történik csoda" és nem keresi meg őt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, nem tudták volna folytatni. Így azonban az alkotásközpontú integrációs modell immár az OSI támogatásával a szeretetszolgálat programjának részeként működik.

 

Az alkotómunka folyamatos, mert 2 szociális munkás folyamatosan ott van a házban. Az önkéntesek különböző alkotói csoportokat vezetnek, és a felnőttekkel is foglalkoznak. Bódis Kriszta példaként említette, hogy focipályát építettek a szeméttelep helyén, futballcsapatot szerveznek, javítják a házakat, és egy közös fürdőház kiépítésén is gondolkodnak, mivel a lakásokban nincs víz.

 

Olyan közösséget akarnak létrehozni, amelynek tagjai együtt akarnak cselekedni. Az alkotásközpontú módszer által az egyén megismeri saját képességeit, megtapasztalja a közösségi létet, rájön, hogy van helye és szerepe. Erre a tudásra és élményre különféle célok építhetők, az életmódváltozástól kezdve a közösség fejlesztéséig.

 

Vecsei Miklós, a segélyszervezet alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a "híd" szerepét olyan emberek tölthetik be, akik nem távolról szemlélődnek, kutatnak, hanem jelen vannak a helyszínen, értik a problémákat, "vállalják a bevonódást". Mindig, mindenhol egyéni diagnózist kell felállítani - tett hozzá.

 

A fiatalok a nyári táborban kezdték el készíteni a "közös filmet", amelyet ők írnak, rendeznek és játszanak. Először mindenki kitalált egy történetet, végül kiválasztották azt a tervet, amit megvalósítanak.

 

A Hangok vaksága című mozgóképben Regina megálmodja, hogy mi fog történni, majd eltűnik. A 15 éves lány elmondta: élvezte a filmezést, bár a légót nagyon félelmetesnek találta, csöpögött föntről a víz, az úszásjelenetnél pedig fázott. A "misztikus horrorban" öt jó barát kalandozni indul, egyiküket baleset éri, majd számtalan veszélybe kerülnek. A film alkotói között szerepel Váradi Rajmund Körte, Váradi Gergő Fogas, Seres Attila Busman, Seres Regina, Seres Géza Macsó, Matovics Erik, Balogh Áron és Hajdú Gergő.

 

A workshopon résztvevő 12 éves kisfiú arról beszélt, hogy tánctanár szeretne lenni, a film "csalójáról", Gergőről kiderül, hogy rengeteget dolgozik, mindenkinek besegít. A 13 éves Kristóf verset mond majd a karácsonyi műsorban, de jár a média- és a szerepjátékcsoportba is, Erik operatőrként tevékenykedik a csapatban.