HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Egyeztetésre hívta az MCF a kisebbségi szervezeteket

betűméret csökkentése betűméret növelése
2010 November 11    Forrás: MTI


Ez a cikk archív

Egyeztetésre hívta Kolompár Orbán, az MCF (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma) elnöke azokat a roma szervezeteket, amelyek az októberi kisebbségi választáson jelöltet állítottak és mandátumot szereztek - tájékoztatta a roma szervezet szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Hirdetmény

Ifj. Bogdán János elmondta: az Országos Cigány Önkormányzatot is irányító roma politikus "a magyarországi cigányság élethelyzetének javítása, valamint a széles alapokon nyugvó romapolitikai összefogás megteremtése érdekében" a nap folyamán egyeztetést tart minden olyan szervezet vezetőjével, amely a kisebbségi önkormányzati választásokon jelölteket állított és sikeresen szerepelt.

 

Hozzátette: az MCF a találkozón a már kialakult szövetségi politikája további építése érdekében kíván minden roma szervezettel egyeztetni a 2011. évi területi és OCÖ-választásokkal kapcsolatban, így legnagyobb riválisával, a Lungo Drommal is.

 

Ifj. Bogdán János elmondása szerint már hetek óta tart az egyeztetés a kisebbségi választásokon elsöprő győzelmet elért Lungo Drom és az MCF valamint választási szövetségesei között. Így esély nyílhat a cigányság "nagykoalíciójára", amely - mint fogalmazott - "nem személyeskedésen, hanem valós, integrált szakpolitikán alapul majd".

 

Az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint a Lungo Drom 2.289, és az MCF 776 mandátumot szerzett, de a Kolompár Orbán vezette szervezet koalíciós megállapodásai szerint eddig mintegy 3.000 mandátumot tudhat magáénak.

 

A megállapodások azért számítanak jelentősnek, mert a januárban esedékes területei és országos választásokon csak a mandátumot nyert képviselők szavazhatnak a felállított listákra, és ekkor nem számít, ki melyik szervezet színeiben jutott négyéves megbízatásához. Listát viszont csak az a szervezet állíthat, amely országos szinten 10 százalékos eredményt ért el.

 

Négy évvel ezelőtt ez csak két szervezetnek, a Lungo Dromnak és az MCF választási szövetségnek sikerült.

 

Az október 3-ai választásokon viszont harmadik erőként jelentkezett Makai István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke vezette Roma Polgári Tömörülés (RPT), amely a Cigány Szervezetek Országos Szövetségével (CSZOSZ) és még a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) Borsod megyei szervezetével együtt állított csaknem 1300 közös jelöltet mintegy 300 településen, és ebből mintegy 700 mandátumot szereztek meg.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 November   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Mit éreznek a romák az elmúlt évek növekedéséből?

  • Forgács István: A cigányság felzárkózása gazdasági kérdés

  • Segítségnyújtás a kárpátaljai magyar közösségnek

  • Cigány magyar - csapatépítő tréning a Jurányiban

  • Orbán Viktor védi, de az OLAF elővenné Farkas Flóriánt is



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt