2024 April 19., Friday/Emma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Német újságírók figyelték a romák kirekesztettségét
2010. 10. 26. 00:00

Német újságírók jártak a bátaszéki Roma Civil Házban, azzal a céllal, hogy felmérjék, milyen mértékű a cigányságot érintő megkülönböztetés, tudtuk meg Horváth Eleknétől, a civil ház vezetőjétől.

A társaságot Bihari László, a kisebbségi önkormányzat elnöke fogadta. Az újságírók érdeklődésére elmondta, hogy az itt élő nemzetiségek befogadóak a romákkal szemben. Főleg a svábok részéről érzik ezt. Ugyanakkor úgy érzi, hogy a városban nem elég helyen foglalkoztatnak roma embereket.
Holott sok, szakmai tudással, érettségivel, diplomával rendelkező fiatal él a városban. Bihari László az egyik készülő vállalkozásáról is beszélt. A Sárpilisen épülő brikettüzemben főként cigány embereket szeretne majd foglalkoztatni.

A németek látogatását Joka Daróczi János, a Roma Magazin főszerkesztője és a Pécsi Televízió szerkesztősége szervezte. Az újságírók Siklóson is jártak, ahol szintén a romákat érintő nagy arányú munkanélküliséggel szembesültek.