Kullmann Ádám, az OSI szakértője azt mondja, a cél nem a romatelepek felszámolása, hanem élhetővé tétele.

A magyar származású milliárdos a franciaországi cigánytelepek felszámolásával kapcsolatban többször is elmondta [1], hogy szerinte a 21. századi Európa legfontosabb feladata a romák integrációja. Soros nyilatkozataiban rendre felszólította az Európai Uniót, hogy nyújtson anyagi támogatást a "társadalmi kirekesztés legsúlyosabb ügyének" rendezéséhez.

Az üzletember személyesen is szerepet vállal az ügyben, Nyílt Társadalom Intézete (OSI) az utóbbi 25 évben világszerte 150 millió dollárt (30,9 milliárd forint) költött a romák helyzetének javítására. Magyarországon az OSI Szükségalap [2] júliusban indított el egy 1,6 millió dolláros (jelenlegi árfolyamon 330 millió forintos) felzárkóztatási programot az ózdi Hétes-telepen, Sajókaza két romatelepén, a monori Tabánban és a veszprémi Pokoli toronynak nevezett házban.

Kullmann Ádám, az OSI szakértője azt mondja, a cél nem a romatelepek felszámolása, hanem élhetővé tétele. „Ez a négy helyszín olyan komoly problémákkal küzd, amelyeket nem lehet egymástól szétválasztani, a borzalmas lakásviszonyok szoros összefüggésben vannak nemcsak a munkanélküliséggel, hanem a képzettséggel, az egészségi állapottal és a szétesett közösséggel is. Az állami és EU-támogatások jelenleg nem tudják kezelni ezeket az összefüggéseket. Az OSI támogatásának célja, hogy bemutassuk, mennyivel hatásosabb a komplex fejlesztés. Ha például sikerül újra közösséget kovácsolni az ott élőkből, sok problémájukat maguk is meg tudják oldani egy kevés anyagi támogatással."

Gyorsan reagálnak a problémákra

Az OSI a modellnek szánt program lebonyolításában együttműködik a Tutor Alapítvánnyal [3], amelynek egyik kuratóriumi tagja, Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, aki a modellprogram vezetőjeként elmondta, hogy a projektben a tarnabodi hajléktalanbefogadó falu [4]ban eltöltött öt év alatt kidolgozott módszert használják. Ennek az a lényege, hogy miközben meghatározott célok felé haladnak (infrastrukturális fejlesztés, munkahelyteremtés stb.), folyamatosan elemzik a helyzetet, és mindig a legégetőbb problémákat orvosolják.

Ezért a költségvetés nagy részét rugalmasan használják fel: ha éppen néhány életveszélyessé vált házból azonnal ki kell költöztetni a lakókat, akkor arra lehet lehívni pénzt, ha pedig kiderül, hogy az ott lakók azért nem tudnak munkát vállalni egy szomszédos településen, mert nincs közösségi közlekedés, akkor vásárolnak egy buszt. Vecsei szerint ez egy hagyományos pályázatnál nem lehetséges, mivel minden egyes változtatásnál hónapokat kellene egyeztetni, ezen pedig a program elbukna.

A rugalmas költségvetés azonban nem jelenti azt, hogy egy feneketlen zsákba kerül a pénz, a négy civilszervezetnek ugyanis szigorú, havi elszámolást kell készítenie az OSI-nak. Csak az eredmények fényében kaphatják meg a következő tervhez szükséges támogatási összeget.

A Tutor Alapítvány olyan civilszervezeteket kért fel a programban való részvételre, akik már régóta jelen voltak egy-egy mélyszegénységben élő közösségben, de megfelelő anyagi támogatottság híján nem tudtak belekezdeni komoly feladatokba. Tigyi Balázs, az alapítvány koordinátora szerint fontos szempont volt a résztvevők kiválasztásánál a közösségi gondolkodás, mivel ez a program nem egy felülről a telepekre ráerőszakolt felzárkóztatás, hanem pont fordítva, a telepeken élők saját igényei motiválják a változásokat.

Csapatépítő tréning a romatelepen

Az ózdi Hétes-telepen például régóta probléma, hogy nincs közösségi tér, a gyerekek a házak között rohangálnak céltalanul. „Amikor kiderült, hogy szeretnének focizni, vettünk gyepszőnyeget, szakembereket hívtunk a terep előkészítésére, de a pályát ők maguk készítették el. Õk terítették le a gyepet, szereztek locsolóberendezést, és őrizték négy napon keresztül, hogy a fű kinőjön, és senki ne lépjen rá” – meséli Bódis Kriszta projektvezető, aki négy éve szervez alkotásközpontú gyerektáborok [5]at a telepen.

Vecsei Miklós példaértékűnek tartja ezt a kezdeményezést, mert mint mondja, „elindított egy olyan közösségi együttműködést, amire még nem volt példa a telepen. Ha ez a focipálya tönkremenne, akkor is bőven megérné azt a párszázezer forintot, mert rájöttek arra, hogy van ereje a közösségüknek, és ma már azt mondják, hogy együtt képesek lesznek felújítani a házaikat is. Ez olyasmi, amit a nagy cégek a csapatépítő tréningeken csinálnak, ezeket az eszközöket nekünk már nem kell feltalálni, csak le kell fordítanunk arra a világra és arra a nyelvre, amivel mi dolgozunk”.

A Hétes-telepen 350 ember él, akiknek közel fele gyerek. A telepen lévő 13 nagyobb ház rémes állapotban van, a lakásokban nincs víz, a telep egyetlen kútjáról viszik a vizet főzésre, mosásra, fürdésre. Mint Bódis Kriszta mondja, „ha ilyen körülmények között kéne élnem, és lenne öt gyerekem, én sem tudnám fürdetni őket minden nap, ahhoz ugyanis legalább kétszáz liter vizet kellene hazacipelnem vödrökben." A telepen egy lerobbant ház felújításával ezért közfürdő és mosoda is készül, amelynek üzemeltetésére az ott élők közül választanak ki munkásokat.

Aktivitásra tanítanak Sajókazán

A szintén Borsod megyei, sajókazai Sólyom-telep [6]en a közösségi összetartás már megszületett, a Dzsaj Bhím [7] buddhista közösségbe járó asszonyok például beülnek az önkormányzat testületi üléseire, hogy a települést érintő döntéseket ne a fejük felett hozzák meg; alakítottak egy asszonykórus [8]t, amit egyre több fesztiválra hívnak el; a gyerekeiket pedig arra biztatják, hogy tanuljanak tovább a közösség által alapított gimnáziumban, mert csak úgy kaphatnak jó munkát.

Az ezer fős telepen három éve működő Dr. Ámbédkar Gimnázium [9] vezetője, Derdák Tibor szerint az ő közösségük viszont nemcsak ezért különleges, hanem azért is, mert a náluk tanulók a gimnázium elvégzése után jó eséllyel tanulnak tovább, és a vallási előírások miatt vissza is térnek a telepre, ahol aktívan részt vesznek a többiek felzárkóztatásában. „Ez azért fontos, mert ezek a cigányok partnerként is megjelennek az integrációs programokban, nemcsak passzív csoportként." A gimnáziumba ebben az évben már 450-en járnak, ezért szükségessé vált egy újabb épület megvásárlása, amire szintén az OSI finanszírozásával nyílt lehetőség.

A sajókazai tervekben szerepel egy családi napközi elindítása is, mert az utóbbi évtizedekben megnőtt a gyerekek száma, az óvodai férőhelyek pedig csökkentek. Derdák Tibor szerint mivel az óvodák azokat a szülőket részesítik előnyben, akik dolgoznak, a legrászorultabb gyerekek nem jutnak be. „Pedig a cigányasszonyok is szeretnének dolgozni, de mivel nem veszik be a gyerekeiket az óvodákba, nem tudnak elmenni dolgozni. Ez egy ördögi kör, amit feltétlenül orvosolnunk kell."

A fordított integráció is egy út

Az OSI által finanszírozott program harmadik helyszínén, a Pest megyei Monor Tabán-telep [10]én a Máltai Szeretetszolgálat 2004-ben indított el egy integrációs programot. A monori minta sok szempontból példaértékű, itt például már működik a közösségi fürdő és a mosoda, és néhány házba sikerült felszerelni kártyás villanyórát. Ennek az a lényege, hogy a lakók előre fizetik az áramfogyasztást, amikor pedig elfogy a befizetett összeg, akkor újra előfizethetnek. Ha erre nincs lehetőségük, az áramszolgáltatás megszűnik, de nincs kikapcsolási, leszerelési díj. Ezzel a módszerrel megelőzhető, hogy sokszázezres adósságot halmozzanak fel a családok.

A Tabánban már elkészült az a közösségi ház is, ami a többi helyszínen is tervben van, itt szociális iroda, játszóház és tanulói szoba működik, szakemberek segítségével. A Hangár olyan jól működik, hogy ma már főiskolai hallgatókat is tudnak fogadni terepgyakorlatra, ahol elsajátíthatják azokat az alternatív pedagógiai módszereket, amely a roma gyerekek felzárkóztatásához szükséges – meséli Kiss Dávid, a program koordinátora.

A Hangárba költözött a Monoron már korábban is létező Szenvedélybeteg Közösségi Ellátás, ennek nagy előnye az, hogy „a problémákkal küzdő nem romák megismerhetik azokat az romákat, akik hasonló helyzetben vannak, és ennek következtében csökkennek az előítéletek, egymást segítve küzdhetik le a függőségüket." A fordított integráció elve más tervekben is szerepel, például szeretnének egy olyan jól felszerelt és őrzött játszóteret kialakítani a telepen, ahová a nem telepen élők is szívesen elhoznák a gyerekeiket.

Munkát adnak a lakóknak

A Veszprémi Pokoli torony [11] egy, a város szélén álló tízemeletes panelház, aminek olyan rossz a híre, hogy korábban a postás is csak rendőri kíséret mellett mert kijönni. A házban például tíz éve nincs fűtés, mivel a lakók akkora tartozást halmoztak fel, a 17-34 négyzetméteres, komfort nélküli lakásokban pedig több generációs családok szoronganak, emberhez méltatlan körülmények között.

A Máltai Szeretetszolgálat másfél éve karolta fel az ott élő 120 embert a „beavatkozásnak” egy speciális módszerét választva. Mivel az épület társasház, ahhoz, hogy változásokat tudjanak elindítani, tulajdonjogot kellett szerezniük. Ma már közel negyven, addig lakatlan lakást vásároltak meg, szervezésükben újra van lakógyűlés, amin jelentős felújítási munkákat (pl. tetőjavítás, az épület villanyvezetékeinek újrahúzása) szavaztak meg az ott élők. A cél az, hogy a lecsúszott emberek lakóhelyeként számon tartott toronyházból egy átlagos, hétköznapi társasház legyen Veszprémben.

Az OSI támogatásából játszóházat üzemeltetnek, közösségi programokat szerveznek, és szeretnének beindítani egy portaszolgálatot, ami javíthatná a házban a közbiztonsági helyzetet. Lőrincz Norbert, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumi elnöke, aki szakmai segítőként dolgozik a házban, úgy gondolja, sok hasonló házban lehetne javítani az életszínvonalat azzal a módszerrel, amit ők találtak ki, ugyanis itt a felújításokat végző vállalkozókat arra kötelezik, hogy a házból alkalmazzanak segédmunkásokat. „A mélyszegénységben élők számára ugyanis a munkahelyhez jutás az egyetlen kiút."