HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Iskolai szegregáció miatt elmarasztalták a győri önkormányzatot

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  Mohácsi, győr, CFCF
2010 Október 01    Forrás: MTI


Ez a cikk archív

Az egyik helyi általános iskolában folyó szegregált oktatás miatt marasztalta el Győr önkormányzatát csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság.

Hirdetmény

Az indoklás szerint ugyan spontán folyamatok nyomán alakult ki az a helyzet, hogy a Kossuth Lajos Általános Iskola diákjainak zöme roma származású, illetve hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, de az önkormányzat nem tett meg mindent annak érdekében, hogy felszámolja ezt a jogellenes helyzetet.

Az eljárás során az iskola vezetőit, oktatóit az önkormányzat illetékes osztályvezetőjét, valamint több szülőt is meghallgató bíróság arra az álláspontra helyezkedett: noha a diákok és szüleik erősen kötődnek az intézményhez, annak oktatóihoz, elégedettek az ott folyó munkával, nem kaptak elegendő tájékoztatást, összehasonlítási lehetőséget arról, milyen körülmények között tanulhatnának a gyerekek más intézményben.

A szóbeli indokolásban elhangzott az is: ugyan az önkormányzat csatolt olyan szülői nyilatkozatokat, amelyekben kérik a kisebbségi oktatást a gyerekek számára, ám ezek a dokumentumok jellemzően formanyomtatvány-szerűek voltak, ráadásul sok esetben hiányosan vagy olvashatatlanul töltötték ki azokat. Az ítélet kitért arra is: ebben az iskolában szeptemberben már nem indult eső évfolyam, a térség beiskolázási zónáinak határait pedig úgy rajzolták át, hogy majdnem egy tucat intézménybe osztották szét e városrész zömében roma és hátrányos helyzetű fiataljait.

A bíróság elutasította az alperes azon kérelmét, hogy kereshetőség hiányában szüntesse be az eljárást, de a pert indító az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) megoldási javaslatának alkalmazását sem rendelte el, mondván, a helyzet rendezése kizárólag az önkormányzat hatáskörébe tartozik.

Az ítélethirdetés után Mohácsi Erzsébet, a CFCF kuratóriumának elnöke újságíróknak azt mondta: elégedettek a döntéssel, mert abban a bíróság kimondta a szegregáció tényét, s várják, hogyan oldja meg a helyzetet az önkormányzat.

Rákosfalvi Zoltán, az önkormányzat jogi képviselője ezzel szemben arról beszélt: a szülők döntő többsége úgy nyilatkozott, nem kéri, hogy a pert indító szervezet képviselje őt, ráadásul nem lehet valakit arra kényszeríteni, hogy gyermekét egy, a lakóhelyüktől távol eső iskolába vigye.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Október   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Ösztöndíj a cigány értelmiségért

  • A romák is a Fidesz-KDNP jelöltjeit fogják támogatni

  • Romagyilkosságok - Tíz éve történt a nagycsécsi támadás

  • A SOMNAKAJ NOVEMBERBEN UTOLJÁRA A NEMZETI SZÍNHÁZBAN

  • Ösztöndíj pályázat roma fiataloknak



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt