2024 March 28., Thursday/Hajnalka napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

A polgármester akadályozza a cigány kisebbségi önkormányzat létrejöttét Miskén?
2010. 08. 11. 00:00

Kolompár László, az ÖCO elnökhelyettese elmondta, hogy a Bács-Kiskun megyei községben a július 15-én lejárt határidőig hatvannál több roma vetette fel magát a kisebbségi választási jegyzékbe.

Kolompár László, az ÖCO elnökhelyettese elmondta, hogy a Bács-Kiskun megyei községben a július 15-én lejárt határidőig hatvannál több roma vetette fel magát a kisebbségi választási jegyzékbe. Az érintettek megkapták az ennek jóváhagyásáról szóló határozatot is, ám az elmúlt néhány nap során többségük visszalépett. Az OCÖ helyettes vezetője szerint mindez azért történhetett meg, mert az alig kétezres lélekszámú település polgármestere megfenyegette az érintetteket: elveszi tőlük a közhasznú munkát, ha nem vonják vissza nyilvántartásba vételüket".

Kolompár László szerint a megfélemlített emberek többsége engedelmeskedett és ennek következményeként a kisebbségi önkormányzati választások kiírásának napján a választói jegyzékben mindössze 25 név maradt. Ez azt jelenti: Miskén a szlovák és német kisebbséggel ellentétben nem képviselheti majd saját önkormányzat a következő ciklusban a cigányság érdekeit, miután a hatályos jogszabályok szerint ehhez a választás kitűzésének napján legalább 30 választópolgárnak kellett volna szerepelnie a választói jegyzékében.

A történtek miatt kedden helyi romák egy csoportja tiltakozott a község polgármesteri hivatala előtt - fogalmazott az OCÖ politikusa.

Ezt megerősítve Jakab Péterné, a miskei cigány önkormányzat korábbi elnökhelyettese az MTI-nek elmondta: mintegy 12-15 elkeseredett ember vonult a reggeli órákban a helyhatóság épületéhez, hogy elmondja véleményét. Hangsúlyozta: többen jelezték, kizárólag külső nyomásra léptek vissza a nyilvántartásba vételtől, ám időközben meggondolták magukat és vállalnák a regisztrációt.

A polgármester minderre azt mondta: Nem tudok semmiféle demonstrációról. Meglepetésként ért ez a hír". A tiltakozásról szóló információkat cáfolva azt is hozzátette: Miskén nyugalom van, és személy szerint is visszautasítja a vádakat. Illés István Ádám úgy vélte: személyes érdeksérelmek állhatnak az ügy hátterében.

A cigány önkormányzat vezetésére pályázókat zavarja, hogy a következő ciklusban nem lesz ilyen szervezet a településen és ezzel együtt elesnek több mint félmillió forint támogatástól" - magyarázta.

Hozzátette, maga is a helyi választási bizottságtól értesült róla, hogy a korábbi 65 regisztrációra jelentkezett cigány választópolgárból mindössze 25 maradt érvényesen a jegyzékben. Szerinte az történt, hogy az érintettek harmada magyar volt, akik végül úgy döntöttek: nem akarnak cigány nemzetiségű állampolgárként nyilvántartásba kerülni.

Az érintett helyi választási bizottságoknak augusztus 9-ig kellett kiírniuk a települési kisebbségi önkormányzati választásokat; a voksolásokat az önkormányzati választásokkal egy napon, október 3-án tartják.