HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Cigányvadászat Magyarországon

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  piricse, tiszalök, kisléta
2010 Június 28    Forrás: Tódor János-nol.hu


Ez a cikk archív

Amennyiben a 2009. augusztus 23-a óta előzetes letartóztatásban lévő négy debreceni "cigányvadásznak" az volt a szándéka, hogy a rettegés és bizalmatlanság burkát vonja a hazai roma közösségek köré, akkor tökéletesen elérték a céljukat. A rendőrség, amely gyakorlatilag már mindent tud (elméletileg ezt az opciót már a négyek bandájának elfogásakor is megelőlegezték maguknak), tartja magát a hallgatás törvényéhez (végtére a szicíliai maffiát is az omerta tartja egyben, teszi felettébb hatékonnyá) nyomozás- és kommunikációs taktikai megfontolásokra hivatkozva továbbra sem ad érdemi információt az ügy állásáról.


Hirdetmény

A kormányváltás, no meg természetesen az új belügyminiszter személye még inkább befékezte az eddig sem túl bátor és beszédes rendőri vezetőket. Úgyhogy amíg nem lesznek megerősítve, avagy felmentve hivatalukból, a közvélemény, így a romák se reménykedhetnek abban, hogy felnőtt, magyar állampolgároknak tekintik őket, akiknek a tájékoztatáshoz való jogát törvény szavatolja, nem pedig egy poroszos rendőrállam másodosztályú alattvalóinak.

Ez már csak azért is nonszensz, mert a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársainak, köszönhetően a K. Árpád számítógépének memóriájából előbányászott, a megtámadott településeknek megfelelően percről percre, lépésről lépésre lebontott megközelítési és menekülési útvonalterveknek, több hónapja sikerült már összerakniuk a sorozatgyilkosság puzzle-ját. A bizonyítékok és a körülmények súlya alatt megtörtek a gyanúsítottak, és immár felettébb együttműködőek: magukat mentve a többieket is készek bemártani. Az egyes helyszíneken tartott kihallgatásokon készségesen megmutatták, hol, mit és miként csináltak, természetesen mindannyiszor hangoztatva, hogy bár valóban dobáltak benzinespalackokat, lövöldöztek befelé az ablakokon, de mindezt, ahogy egyikőjük fogalmazta, csupán "figyelemfelhívásnak" szánták. Nem akartak ők megsebesíteni, főleg megölni senkit, hiszen nekik voltaképpen nincs semmi bajuk a romákkal.

"A világ végén vagyunk"
(Piricse, 2010)

A cigányok mindezt egy kicsit (nagyon) másként látják. A gyilkosokat örökre a rácsok mögött szeretnék tudni, de kíváncsiak lennének végre a részletekre is. No meg a megbízók, szponzorok kilétére, akik létezését folyamatosan cáfolja a rendőrség. Pedig kizárt, hogy nem állt a sorozatgyilkosok a mögött senki.

"Csak a fél ország", mondta erről, a Tiszalökön a gyilkosság első évfordulóján tartott megemlékezésen az agyonlőtt Kóka Jenő elkeseredett sógora. Ugyanott Balogh Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom megyei elnöke kritikaként rótta fel a hatóságnak, hogy nem adnak tájékoztatást a nyomozás állásáról. "Visszautasítom az áldozatok, és a cigány társadalom nevében is, azokat a különböző, sajtóban megjelent állításokat, hogy azért öldökölték az áldozatokat, köztük Kóka Jenőt, mert mi a magyar adófizetők pénzét elherdáltuk" - tette hozzá.

Így aztán a romák ugyanúgy vannak a rendőrökkel, mint a feltételezett cigányvadászokkal: nem hisznek nekik. Gyanakvóak, bizalmatlanok, és attól tartanak, hogy ami történt velük, az bármikor megismétlődhet. "Ha nem is ugyanazok, akik a börtönben vannak, de jöhetnek mások, végül is 800 ezer magyar, annyi, ahány MSZMP-tag volt az átkosban, a fajgyűlöletet szavazta be a Jobbikkal a parlamentbe" - jegyezte meg egy középkorú cigány férfi a piricsei Ady Endre utcában, amikor idén májusban ott jártam.

A piricsei Getyinás család elleni 2008. augusztus 8-án végrehajtott molotovos-sörétes puskás akció volt a második abban a sorban, amelyet a 2009. augusztus 21-én a debreceni Perényi 1. zenei klubban elfogott, négy, a cigány sorozatgyilkossággal gyanúsított férfival hoznak összefüggésbe. Majd két évvel a támadás után, amikor a falu cigánysorán újra felkerestük fotós kolléganőmmel a sértetteket, a lábszáron lőtt Getyinás Magdolnát és házát már nem találtuk ott. Viszont három héttel látogatásunk előtt jött a világra Getyinás Tiborék hatodik gyermeke.

A merényletsorozat főpróbájára 2008. július 21-én, Galgagyörkön kerített sort a debreceni zenei klubban hangtechnikusaként dolgozó K. Árpád, az ugyanott kidobóként foglalkoztatott öccse, István, valamint a Perényiben hasonló státuszban alkalmilag munkát vállaló P. Zsolt. Információink szerint ők hárman jártak azon az augusztus eleji éjszaka Piricsén is. Hogy pontosan melyikük lőtt, azt a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai már tudják, de egyelőre nem kötik az orrunkra. (Galgagyörkön, ahol senki sem sérült meg, mindhárman kovbojkodtak, de a fegyverismerete - forrásunk szerint -leginkább P. Zsoltnak volt. No meg persze, a negyedik gyanúsítottnak, a korábban évekig szerződéses katonaként szolgáló, a koszovói misszióban sofőrként alkalmazott Cs. Istvánnak. Csakhogy az interneten Csontrabló nicknéven levelezgető exkatona akkor még nem volt tagja a halálkommandónak.

A kilencből (a K. fivérek valamennyi, általuk tervezett akcióban benne voltak) jelenleg hat támadással hozza kapcsolatba a rendőrség P. Zsoltot. A Nemzeti Nyomozó Iroda a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság után a nagycsécsi és a kislétai emberölésben való társtettességgel is meggyanúsították a férfit, akit korábban már öszszefüggésbe hoztak a galgagyörki, a piricsei és a tarnabodi támadással is.

A rendőrség szerint a gyilkosságsorozathoz P. Zsolt szerezte be a fegyvereket egy korábbi besenyszögi rablásnál. Négy csuklyás férfi 2008. március 7-én tört rá egy vadőr családjára a Szolnok megyei településen, a férfi két gyermekét és a feleségét megkötözték, szájukat beragasztották, a vadászt pedig halántékához szorított fegyverrel kényszerítették hét fegyverének átadására. A helyszínen talált egyik bakancslenyomat megegyezik a romagyilkosságok feltételezett elkövetőitől lefoglalt egyik bakancséval.

Arról, hogy a piricsei támadás idején csak a volán mögött várakozott a másik kettőre az Encsencs felé vezető földút melletti kiserdőben, vagy maga is tevőlegesen részt vett az akcióban, csak sejtésünk lehet. Mindenesetre, ahogy a fiatal férfi mentalitásáról egykori iskolatársa debreceni találkozásunkkor, tavaly novemberben megjegyezte, "önszántából Zsolt aligha maradt ki egy kis lövöldözésből".

A nyomozás részleteit ismerő informátorunk szerint P. Zsolt "Tatárszentgyörgyön nagyon elszúrt valamit", azért került ki a cigányvadász csapatból. Meglehet, hogy ő volt az, aki a füsttel megtelt házból menekülő 27 Csorba Róbertet és ötéves kisfiát agyonlőtte. De az sem kizárt, hogy bűntársai, a K. testvérek, amiatt orroltak meg rá, mert Csorbáék 6 éves kislányára ő lőtt rá, de a gyermek terveikkel ellentétben nem halt meg, és később pszichológusi közreműködéssel személyleírást is adott az elkövetőkről.

"Tán egy hónapja, hogy itt voltak a kommandósok, le se zárták az utcát, úgy vezették itt a kerítésünktől alig egy méterre az egyik gyilkost. Fekete, az orránál és a szájánál kivágott símaszk volt a fején, amilyet a fekete gyakorlós, állig felfegyverzett kommandósok is viseltek. Észre sem vettem volna, ha nem ilyen közelről látom, hogy láncon viszik, messziről azt gondolta volna az ember, hogy ő is egy rendőr" - meséli a kapu kert felöli oldalán állva Getyinás Tiborék negyedik szomszédja, egyben sógora, aki nem szeretné, ha leírnám a nevét.

"Nem félünk mi, de biztonságban sem érezzük magunkat. Hogy is érezhetnénk! Uram, nézzen csak körül, a világ végén vagyunk, csak az nem jön ide, amikor csak tetszik neki, aki nem akar. Aztán úgy húz el a kiserdőn át a földúton Encsencs felé, mint a szél. Ezek is azt csinálták. Ott bújhattak meg" -mutat a cigánysorról kivezető út melletti fiatal erdő irányába. Negyedik szomszéd, de csak két, háznak csak nagy jóindulattal nevezhető viskó, meg egy üres telek választja el a portákat egymástól. Az egyik építmény teljesen lepusztult, és láthatóan elhagyatott, akár egy használaton kívüli hegyi menedékház. Ez lenne Getyinás Magdolna háza? - kérdezzük a bennünket ismerősként üdvözlő, László Tiborné Szilágyi Judittól.

"Nem, nem, az nem a Bözsi néni (így nevezik Getyinás Magdolnát faluszerte - T. J.) háza. Az ott volt mellette - int az elhagyott putri melletti füves terület felé -, de eldózerolták már régen. Ő meg az utca elején kapott egy szoba-konyhás szociális lakást az önkormányzattól.

Amit mi Getyinás Magdolna házának néztünk, annak a lakói most börtönben vannak. "Tudják, azok laktak ott, akik halálra éheztették az egyéves kisfiukat" -mondja László Tiborné.

Getyinás Tiborék viszont továbbra is ott laknak, ahol a támadás idején, a cigánysor legvégén, kőhajításnyira a kiserdőtől. A házat szépen tatarozták, átfestették azóta. Nyoma sincs már a benzinpalacktól összekormolt, megégett vakolatnak. De a házigazdát hiába keressük.

"A férjem nincs itthon, alkalmizik a faluban. Csak valamikor este jön haza" - közli velünk az ajtón, karon ülő gyermekével kilépő felesége. "Rendbe hozták a házat, de más segítséget nem kaptunk. Félünk, hogy elbontják ezt is, mint az anyósomét, mert nincs a nevünkön. De nekünk nem ajánlottak föl másikat. Nem jó itt, a falu legszélén, naphosszat egyedül a hat gyerekkel, de hova menjünk innen?" -kérdezi fáradt arcán szelíd derűvel.

"Takarodjanak innen"
(Kisléta, 2010)

A Piricsével átellenben, légvonalban mintegy 10 km-re fekvő Kislétán már korántsem voltak ennyire barátságosak velünk. Mi több, a tavaly augusztus 3-án végrehajtott, egy 43 éves asszony halálával és 13 éves lánya életveszélyes sérüléseivel járó merénylet helyszínén olykor még a testi épségünket sem éreztük biztonságban. Saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, hogy a félelem megfertőzi a lelkeket, és agresszívvá teszi a kiszolgáltatott embereket.

"Ki hívta ide magukat?! Takarodjanak innen!" - indul felénk futólépésben, ingerülten hadonászva egy fakókék dzsoggingos, mákos hajú, kék szemű, ötvenesforma cigány férfi. (Hogy aztán alig fél órával később ő mutassa az irányt segítőkészen biciklijéről a cigány kisebbségi önkormányzat elnöknőjének lakásához a Gyöngyvirág utcában. Ki érti ezt?) Éppen hogy csak kiszálltunk a kocsiból a kislétai Bocskai utcában, máris több dühös arc jelenik meg a kerítések mögött. Welcome to Kisléta. "Mit akarnak maguk tőle, he?" -kiált ránk egy vékonydongájú, fekete hajú, szürke pulóveres, farmeres fiatalember, amikor megkérdezzük, melyik házban lakik Balogh néni, a meggyilkolt Balogh Mária édesanyja és a súlyosan megsebesített Tímea nagymamája, immár gyámja. "Ne merjenek kamerázni, mert összetörök mindent!" - csattan föl, és érezzük, hogy nem viccel. Nem azok közé a fővárosi sajtómunkások közé tartozunk, akik csak minden szökőévben látnakcigányokat, így aztán nem tudjuk eldönteni, hogy kötelezően bepánikoljunk, vagy inkább röhögjünk a romákkal közös kínunkban. Egymást hergelik a bennünket körülvevők, és nincs senki, aki megálljt akarna parancsolni. Vagy merne. A tömeghisztéria, úgy tetszik, mostanság nemzeti sport a Bocskai utcában. Mondom a fiatal srácnak, hogy nem kell aggódnia, nem akarunk celebet csinálni belőle, nem tévések vagyunk.

Mindazonáltal senki kezében nem látunk vasvillát, ásót vagy gereblyét, amivel a Balogh família a brutális orvtámadás után néhány órával lecsapó Hír TV-seket kergette el. Persze nemcsak őket, hanem az egész hiéna módon viselkedő médiát. (Természetesen mi sem vagyunk kivételek, mert ha hitelesen akarjuk informálni az olvasót, nem vonhatjuk ki magunkat a nemegyszer számunkra is gyomorforgató, a kegyeleti jogokon, a hozzátartozók gyászán, fájdalmán akaratlanul, ám mégis érzéketlenül átgázoló médiaattakból. Ugyanakkor, és most éppen ennek vagyunk szenvedő alanyai, vissza is lehet élni a "hazai pálya" előnyével a sértetteknek is, ami utóbb mindig visszafelé sül el, és alapot szolgáltat egyes rasszista, szélsőjobbos hírportáloknak arra, hogy a cigányok agresszív mentalitásával példálózzanak. Ezért se ártana, ha az illetékes roma polgárjogi aktivisták és politikusok, akik a gyilkosság után rögtön kinyilatkozták fene nagy segítőkészségüket, hónapokkal később is odafigyelnének pártfogoltjaikra, és mellettük lennének a krízishelyzetek kezelésében, amíg a felspannolt idegállapot és a hőzöngés nem okoz újabb tragédiát. Tényleg, most hol van a sok, megrendült és felháborodott beszélő fej?)

S bár senki sem akarja, hogy találkozzunk vele, egyszer csak kiballag az utcára kék pongyolában a törékeny, 76 éves Balogh néni is. "Nem akarunk semmit mondani, mert mindent meghamisítanak..." - mondja alig hallhatóan a zsivajban az idős asszony.

"Csak hagyják békén a mamát, nem látják, milyen beteg" - hallatszik egy női hang az egyik kerítés mögül. A bennünket árnyékként mindenhova követő, érdeklődést színlelő, karját mellén összekulcsoló helyi Bruce Lee végre megszólal, a terület védelmének taktikájába bepillantást adva: "Megszerveztük a járőrszolgálatot, az idegeneket igazoltatjuk. Már ha van kocsi." Készek vagyunk mi is igazolni személyazonosságunkat, hátha megnyugszanak a kedélyek. Hiába is bizonygatjuk, hogy nem mi loptuk el a házból Marika és kislánya fényképét, hogy aztán a tévében, újságokban mutogassuk. Más kérdés, hogy a tragédia első napjaiban a Bocskai utcaiak nem voltak ám ennyire visszafogottak, már ami a nyilvánosságot illeti. Nyilatkoztak boldog-boldogtalannak, és hála a mi rendőrségünk messze földön híres helyszínelési gyakorlatának (vö.: Tatárszentgyörgy), egy napon át az ment be a házba, aki csak akart.

Semmi közünk sem a Hír Tv-hez, sem Joka Daróczihoz és stábjához, akit (mint utólag kiderült) nálunk sokkal kézzelfoghatóbb módon inzultáltak. Ő, az M1 roma magazinjának a szerkesztője, sem haragudott, megértette az elkeseredett Bocskai utcaiak parttalan indulatát, mi is így vagyunk ezzel. Persze szomorú, hogy ide jutottak, pontosabban ezen az ember alatti szinten toporognak fajsúlyos emberi dolgok. Az már pedig tényleg fokozhatatlan abszurd, amikor később a temetőben egy cigány fiatalember, aki a frissen kivágott faágakról vagdosta le a leveles ágakat, fejszéjével hadonászva vont kérdőre bennünket, hogy mertük engedély nélkül lefényképezni Balogh Mária sírját.

Hülye helyzet, de miért is várnánk el, hogy egy megmagyarázhatatlan (és tegyük hozzá: a bűnüldözők által az óta is megmagyarázatlan, teljes homályban hagyott) gyilkosságot az észérvek mentén rendezzenek el, kezeljenek az azóta is rettegő hozzátartozók? Amikor észérvek nincsenek. Legalábbis a hivatalos verzió szerint. A miértre lennének végre kíváncsiak, velünk együtt, ezek a cigánysori emberek, de a kutya se (főleg nem a rendőrség) mond nekik erről semmit. Mi próbálnánk mondani, de belénk fojtják a szót.

Arról szerettünk volna eredetileg eszmét cserélni a Bocskai utcaiakkal, hogy ők vajon nyolc hónappal az események után, maguk között ezerszer átrágva a szörnyűséget, jutottak-e valamire? Mert ugye a kriminológia, no meg azon belül a viktimológia (áldozattan) egzakt tudományának szabályai szerint véletlenek pedig nincsenek. Vagy mégis? Egy fenét.

Balogh Máriát valami módon kiválasztották az elkövetők, talán mert nem sokkal éjfél előtt ért haza, látták belépni a házba, fölkapcsolta a villanyt. A Kislétán akciózó K. fivéreknek ez lehetett talán a hívó szó. Vagy valami más? Ezt csak a gyanúsítottaktól lehetne megkérdezni, amire az ügyészség (a rendőrség intenciói nyomán) persze nem ad az újságírónak a mai napig legális lehetőséget. Vagy a Nemzeti Nyomozó Irodától, amire többször tettünk már eredménytelen kísérletet.

Természetesen, aki keres, az előbb-utóbb talál. A kiszivárgott információmorzsákból (elnézést a képzavarért) azért némileg meszszebb juthatunk. Kivált, ha összevetjük egyéb, az interneten is fellelhető tényekkel. Ezekről akartuk megkérdezni a Balogh család tagjait, de sajnos a beszélgetés lehetőségét csírájában elfojtotta a bennük felgyülemlett rengeteg indulat.

Amelyet azért nyolc hónap elmúltával ideje lenne mederbe terelni. Nem ártana talán, ha a katasztrófák áldozataihoz hasonlóan pszichológusok foglalkoznának a Bocskai utca lakóival. A polgármester szerint 7-8 millió forint érkezett különböző szervezetektől eddig az árván maradt kislánynak. Tímeának, aki nem akar visszaköltözni a lakásba, ahol meggyilkolták az édesanyját, és majdnem őt is, másik házat vásárol a faluban hamarosan a kancelláriaminisztérium. Egy amerikai család is vendégül látta-tanítatta volna, de ő nem akar kimenni az USA-ba. Úgy tetszik, csak a médiát gyűlölik ilyen látványosan a Bocskai utcaiak, holott végül is a sajtó irányította a figyelmet a kislány és a család helyzetére.

Az egyetlen ember, aki kulturáltan hozza tudomásunkra, hogy hagyjuk őket békén, Tímea egyik, szőkére festett hajú nagynénje, Aranka. Egy másik Balogh lány viszont indulatosan küld oda bennünket, ahonnan jöttünk, megtetézve azzal, hogy ha annyira nagyra vagyunk magunkkal, akkor azt intézzük el, hogy "a gyilkosok soha ne jöhessenek ki a börtönből". Tőle azért azt is megtudjuk végre, hogy mire föl a mérhetetlen gyanakvás. "Azt mondják, azok is így jöttek, mint maguk, kocsival.

Érdeklődtek, ki szegődne el napszámba, Debrecenbe. Akkor néztek ki bennünket." Mások szerint meg banki embereknek adták ki magukat, kölcsönöket ígértek.

Érdekes, a házakba bekopogtató későbbi, feltételezett sorozatgyilkosokat a halálos támadás után hosszú hetekig-hónapokig senki sem hozta szóba, nem adott róluk a rendőrségnek személyleírást. A legenda csak most terjed, nyilván, hogy legyen indok távol tartani az utcából az idegeneket. "Maguk is lehetnek akárkik" - teszi hozzá Aranka koromfekete hajú lánytestvére, aztán grimaszolva visszalöki a felé nyújtott újságíró-igazolványt, hogy ő ugyan nem kíváncsi ránk.

Ha szóba állnak velünk, elmondhattuk volna a hozzátartozóknak, hogy információink szerint szegény Balogh Marika és a kislánya rosszkor volt rossz helyen. És valószínűleg csak azért támadták meg éppen őket, hogy egy másik, ugyancsak a faluban tervezett merényletről eltereljék a figyelmet. Dacára annak, hogy Balogh Mária háza nem a legszélső porta, és a rendezett Bocskai utca sem kelti kifejezetten faluvégi, lepattant cigánysor benyomását, azért dönthettek a K. fivérek a helyszín mellett, mert a házak mögött és a zsákutca végén is csak a szántóföld van. No meg Nyírbogát irányában a műúton pillanatok alatt ki lehet jutni a községből.

Két független forrásból (egyik sem a rendőrség) megerősített értesülésünk szerint K. Árpádék nem csupán a jó megközelítési és menekülési lehetőség miatt (ahogy egy évvel korábban az innen alig negyedórás autóútra lévő Piricsét) szemelték ki maguknak "megtorló-leckéztető" (a fiatalabbik K. fivér, István szavai) akciójukra Kislétát. Az elsődleges indok, egyben a célpont a falu polgármestere, Pénzes Sándor lett volna. Az ő monogramját homlokzatán viselő főutcai házába, ami kisebbfajta palotaként rí ki környezetéből, akart belőni értesülésünk szerint maga K. Árpád, a Replika egykori dobosa, a Perényi 1. zenei klub hangtechnikusa. Az eredeti terv szerint ezután K. Árpád a szántóföldön keresztül futott volna át a Bocskai utcai házak mögött, a szántásban megbúvó öccséhez, akivel egy találomra kiválasztott házra tüzelnek, illetve hatolnak be a kizárólag cigányok lakta utcában. Ez után jött volna értük az a zöld színű (tehát nem fekete) Opel Astra kombi (és nem BMW vagy más terepjáró), amellyel Nyírbogáton át viszszaautóznak Debrecenbe. De mivel a polgármester háza elleni merényletet a helyszínen utóbb túl kockázatosnak ítélte az idősebbik K. testvér, az elmaradt, így a támadás előtt pár perccel hazaérő szerencsétlen asszony és kislánya lett a kiszemelt (kilesett) áldozat.

S hogy miért akarták megleckéztetni Pénzes Sándort? Elsősorban is azért, mert Veres János, akkori pénzügyminiszter, a térség országgyűlési képviselője bizalmi emberének tartották. Meglehet persze az is, hogy így próbálták a korábbi cigány sorozatgyilkosságok elkövetését a Magyarok Nyilai nevű állítólagos terrorcsoport nyakába varrni. Mint ahogy az sem kizárt, hogy azért akartak bosszút állni a polgármesteren, mert az köztudottan munkát és megélhetést adott a falu cigányságának.

Pénzes a gyilkosság előtt nem kapott fenyegetést, utóbb "üzent" neki a Magyar Gárda, hogy felvonulnának a faluban, de ő közölte velük, hogy "amíg én vagyok a polgármester, nem lesz itt masírozás!" Őt azzal kapcsolatban, hogy személyét veszély fenyegette volna, a rendőrök nem hallgatták ki. Értesülésünket nem közöljük első blikkre a polgármesterrel, már csak azért sem, mert kezdetben (Welcome to Kisléta! 2.) ő is megpróbált lepasszolni bennünket: "A család megbízott egy ügyvédet, csak az nyilatkozhat." Aztán, ha kényszeredetten is, mégis hellyel kínált. Az egykori kőművesmester le sem tagadhatná hajdani foglalkozását: alsókarja akár egy hepehupás tengerparti dűne: a megerőltetetés mementóiként ér- és izomkitüremkedések, barackmagnyi dudorok nőttek rajta. Kérdés nélkül is kifakad: a 14 éves Timinek mindene megvan, de visszaél mindazzal, amit kapott: "Elszaladt vele a ló, nem fogad szót senkinek, csúnyán beszél a betegeskedő nagymamával is." Ő, a polgármester is rengeteget tett értük, de a család vele szemben is ellenséges már. Sokadszorra mondja el nekünk is ugyanazt: kitől, mit és mennyit kapott a súlyosan megsérült lány, akinek arcából, nyakából, karjából sörétek százait távolították el, és még jelenleg is rendszeresen kezelésekre viszik a rokonok Budapestre. A már többször hallottak része az is, hogy ő mennyire szereti a cigányokat, mindig csak velük dolgoztatott a cégeiben, "mert a cigányok sokkal erősebbek, dolgosabbak szerintem, mint a magyarok". Az 1980-as évektől 2001-ig a fővárosban voltak Pénzes Sándornak vállalkozásai ("Biztos hallottak Pénzes Jánosról, ő testvérem, a fővárosi tanács elnökhelyettese volt a múlt század nyolcvanas éveiben..."), amikor is hetente vitte fel a cigány lányokat, asszonyokat, köztük Balogh Máriát is, takarítani Budapestre. "Egykét napos munkáért fizettem nekik fejenként akár 30-35 ezer forintot is. Nem sajnáltam a pénzt, hiszen jutott akkoriban nekem is bőven... Volt olyan is, hogy fönt maradtunk augusztus 20-án, nem mindennapi élmény volt nekik, hogy a Dunaparton nézhették a tűzijátékot" -mereng el a régi szép időkön, amikor még nemcsak a szemrevaló létai cigány lányok és asszonyok voltak fiatalok, "hanem bizony én is".

"Az egyik legcsinosabb asszony volt Balogh Mária, talán az szúrt szemet a gyilkosoknak is. Mindig vidám volt, énekelt, táncolt. Amikor keretbe tettük a fotóját a temetéshez, mondta is a vejem, hogy figyeljen, apuka, akárhonnan is nézzük, minden szögből a szemébe néz az embernek a Marika..." -meséli a meggyilkolt asszonyról. Kapott hideget-meleget is a magyaroktól 20 éves polgármestersége alatt, állítja Pénzes Sándor, amiért pátyolgatja a majd 2000 lelkes falu közel felét kitevő cigányokat. Idén már nem is indul az önkormányzati választásokon. Marad a fia tulajdonában lévő dohányültetvény, ahol, szemben a konkurenciával, ő csak cigányokat foglalkoztat augusztustól novemberig. "Nem könnyű munka, de napi ötezer forintot is meg tudnak szezonban keresni. Szegény Marikát is tavaly a földekre menet találták meg vérbe fagyva az őt munkába vinni akaró rokonok."

Szóba hozom, hogy azt beszélik, nagyon jóban van Veres Jánossal. Nem ad lehetőséget, hogy tovább folytassam, élesen félbeszakít: "Semmiféle kapcsolatom nincs Veressel, egy fillér EU-s pénzhez nem jutott a falu. Amit megvalósítottunk, mind más pályázati pénzekből tettük..." Nincs mód arra sem, hogy tovább forszírozzam a témát, mert föláll és sietve elköszön tőlünk. Pedig szívesen szembesítettem volna azzal az egyértelmű, annak idején általa is elismert ténnyel, hogy egykor személyesen járta végig a falu portáit (így a cigányokét is, nem is üres kézzel), meggyőzni a népet, hogy Veres Jánosra adják a voksukat. Így aztán arra sem kerítünk szót, hogy miként maradhatott polgármester azok után, hogy a 2000-es évek elején sikkasztásért és adócsalásért jogerősen elítélték.

Megkérdeztem volna a család ügyvédjét is, hogy mit jelent pontosan ez a nyilatkozati tilalom, de hogy ki ő és hol lehet elérni, nem sikerült kideríteni. A polgármester ugyanúgy nem tudta, vagy nem akarta megmondani, mint ahogy a cigány kisebbségi önkormányzat kislétai vezetője, Magyar Györgyné sem. "Nekem sem mondják meg a Baloghék, titkolódznak, csak annyit közöltek, hogy ha jönne a tévé, vagy valamelyik újság, mondjam azt, nem akarnak nyilatkozni, elegük van. A Fókusztól is telefonáltak tegnap..." - magyarázza főzés közben a Gyöngyvirág utcai ház konyhájában az asszony. Meséljük Bocskai utcai kalandunkat, mire a kisebbségi elnök asszony bennünket kávéval kínáló, vékony bajuszú, kimért beszédű férje azt mondja elgondolkodva: "Tudják, az a baj, hogy mi nagyon hátra vagyunk itt maradva."




Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 December   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Cigányozással vádolja Puzsért egy roma jogvédő aktivista

  • Varga Erika: Automatikusan működnek a „szalonrasszista” attitűdök

  • Magyar film nyerte a berlini Romani Filmek Fesztiválja fődíját

  • A roma és a magyar kultúra kiegészíti egymást

  • „Ugyanolyanok, mint mindenki más ember”



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt