2024 April 19., Friday/Emma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

A cigányság polgárosodását sürgeti a Roma Polgári Tömörülés elnöke
2010. 05. 16. 00:00

A Felvonulási téren tartott rendezvényen háromezer ember számára készítettek ebédet. Az esőben végül mintegy félezren gyűltek össze.

A roma vezető azért hívta közös ebédre a fővárosi romákat és nem romákat, hogy átbeszéljék a többség és a kisebbség kö-zötti problémákat. A rendezvényen a szakadó eső ellenére megjelent több száz ember előtt Makai István úgy fogalmazott: a közös múlt egybeköti "a cigányság és a magyar nemzet" sorsát, ezért csak összefogással, közös akarattal lehet értékalapú Magyarországot teremteni.

Segély helyett esélyt, bizalmat, több munkahelyet és minőségi oktatást kell adni a cigányságnak, mert a kisebbségi nép-csoport ügye nem csupán szociális, kulturális és szegénységi, hanem nemzetgazdasági és stratégia kérdés is - fogalmazott az RPT elnöke, aki a Fővárosi Cigány Önkormányzatot is vezeti.

Makai István azt mondta: a cigányságnak is meg kell adni a bizalmat és a lehetőséget, hogy Magyarország jövőképébe bele-szólhasson, mert - mint fogalmazott - "nem kell sem politikai elfogultság, sem párttagság, hogy tudjuk, ez a mi országunk is." A roma politikus hozzátette: közös akarattal, céltudatos együttműködéssel, értelmes párbeszéddel kell közösen megoldást találni a kisebbség és a többség közötti problémákra, mert az indulatok, a ki nem mondott szavak és gondolatok rossz érzése-ket kelthetnek, rossz megnyilvánulásokhoz vezethetnek.

A szombati rendezvényt a közös jövő tervezésének első állomásaként említve úgy fogalmazott: olyan országot kell teremte-ni, amelyben mindenkinek szerepe van, és nem a bőrszín vagy a születés határozza meg valakinek az értékét.

A Felvonulási téren tartott rendezvényen háromezer ember számára készítettek ebédet. Az esőben végül mintegy félezren gyűltek össze, és beszélgettek egymással a sátrakban, az asztalok mellett, majd hallgatták ifj. Sánta Ferenc és népi zeneka-ra, Bartók Eszter, Molnár Ferenc Caramel és LL Junior zenéjét.