HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Az MCF egyeztetne a Tisztelet Társaságával

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  kolompár, mcf
2009 December 23    Forrás: RomNet


Ez a cikk archív

Az MCF Roma Összefogás Párt elfogadja a Tisztelet Társasága nevű szervezet meghívását és részt vesz a jövő hétfői egyezetésen - közölte a roma politikai tömörülés elnöke- A két szervezet vezetője hétfő délben találkozik.


Hirdetmény

Kolompár Orbán azt mondta: fontosnak tartják, hogy minden demokratikus szervezet vagy párt közösen lépjen fel a szélsőséges ideológiákkal szemben, és együttműködéssel, közös gondolkodással lépéseket tegyen, vagy kikényszerítse a Magyarországon szegénységben élő mintegy három millió ember élethelyzetének javítását, a nagycsaládosok és a nyugdíjasok százezreinek megsegítését.

Az MCF Roma Összefogás Párt elnöke, aki egyben az Országos Cigány Önkormányzatot is vezeti, úgy fogalmazott: félő, hogy a választások közeledtével újra csak ígéretekkel halmozzák a szegénységben élő állampolgárokat, köztük a cigányságot, és konkrét lépések nem történnek a foglalkoztatás és egyéb más területeken. "Az MCF Roma Összefogás Párt kíváncsian figyeli, hogy a 2010-ben esedékes országgyűlési választásokon induló politikai tömörülések milyen programot késztettek a romák társadalmi integrációjának elősegítése, a mélyszegénység és a munkanélküliség felszámolása érdekében" - tette hozzá Kolompár Orbán. A roma vezető emlékezetet, 2006-ban az országgyűlési és a helyhatósági, valamint 2009-ben az európai parlamenti választásokon önálló listát állítva mérettették meg magukat, és a roma párt elnöksége már korábban úgy döntött, felkészülnek a jövő évi választásokra, és a két ünnep között megvizsgálnak minden lehetséges szövetséget, koalíciót, együttműködési formát, amely a roma népcsoport érdekeit szolgálhatja.

A Magyar Nemzet keddi számában azt írta: az MSZP, a Kapolyi László vezette MSZDP, az MDF, az SZDSZ, az LMP, a Centrum párt és az MCF Roma Összefogás Párt is tárgyalni kíván a nyugdíjasok érdekében tevékenykedő, Schmuck Andor vezette Tisztelet Társaságával egy esetleges választási együttműködésről.

Schmuck Andor, a 142 ezer regisztrált tagot és 820 nyugdíjasklubot maga mögött tudó társaság ügyvivője a lapnak elmondta, hogy december 28-án és 30-án várják az európai parlamenti (EP) választásokon indult pártok vezetőit, hogy ismertessék elképzeléseiket a nyugdíjasokat érintő kérdésekben, valamint bemutassák saját elképzeléseiket, és az esetleges választási együttműködésről tárgyaljanak.

A Lehet Más a Politika kedden azt közölte, nem tárgyalnak a Tisztelet Társaságával, és emlékeztettek, az elmúlt hónapokban több alkalommal is kinyilvánították: egyedül mérettetik meg magukat az országgyűlési választásokon. Az LMP ezen túlmenően is kizár bármiféle választási együttműködést a jelenlegi politikai elithez kötődő szervezetekkel - tudatta az LMP.




Hirdetmény
Ehhez a cikkhez eddig 1 hozzászólás érkezett.

#1   leleplezés  | 2010 December 20 18:03:09 like(0) dislike(0)

A közleményt olvasva azok a szervezetek, akik az MCF kívánnak tárgyalni, jól gondolják meg, hisz jelenleg rohamosan szétesőben van a szervezet, misem bizonyatja jobban az állításom, mint hogy az OCÖ lista is darabokban van, mint ahogyan az MCF is. Már csak idő kérdése és mint az egyszeri mesében; HOL VOLT, HOL NEM VOLT volt egyszer egy MCF. Az MCF elvesztette a múltját-jelenét-és végül a jövőjét. No oszt jónapot


vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Január   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Farkas Flórián hosszú útja lassan elvezet a bukáshoz

  • A cigányok harminc éve elszenvedői a túlóratörvénynek

  • ORÖ-s képviselők tucatjait hallgatták ki gyanúsítottként

  • KÁSLER MIKLÓS: A ROMA SZAKKOLLÉGIUMOK ELŐSEGÍTIK A TEHETSÉGEK KIBONTAKOZTATÁSÁT

  • Azért kellett mennie a CEU-nak, mert Soros támogatta a romákat?



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt