HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

A törvény lényege épp a buktatója

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  László, interjú, vajda, vjada
2009 Szeptember 02    Forrás: Kissné Oláh Anita - RomNet


Ez a cikk archív

Immár négy esztendeje, hogy megismerhettük, s gyakorlatban tesztelhetjük a hazai kisebbségeket érintő választások módosítását, mint a rémálom keltő regisztráció, kényszer névjegyzékhez kötött választójog, vagy épp a kedvezményes mandátumtól való megfosztásunk. A megyei szintű önkormányzatok feladatalapú támogatása, amelynek összege megegyezik egy kisfalu kisebbségi önkormányzatáéval, sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket - már akinek volt ilyen. E témában beszélgetünk Vajda Lászlóval, a Cigány Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökével.


Hirdetmény

Vajda László a Cigány Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. A közelmúltban országos fórumot szervezett e témában Zalaegerszegen, ahol a résztvevő országos és megyei kisebbségi önkormányzati elnökök, egy-egy minisztérium képviselői valamint civil szervezeti vezetők tanácskoztak. Cigány és más hazai kisebbségi önkormányzatok működését érintő kérdéseket tárgyaltak meg, majd észrevételeiket eljutatták az Országgyűlés Emberi jogi és Kisebbségi Bizottságának.

A kisebbségi választással kapcsolatosan, melyek azok a pontok, amelyeket kifogásoltok?

- A kisebbségi választói jegyzék és a regisztráció, valamint a kedvezményes mandátum eltörlésének kérdése. A fórumon megfogalmazásra kerültek azok a pontok is, amelyek vonatkozásában a cigány társadalom és a hazai kisebbségek ütközésbe kerülnek a kisebbségi törvénnyel. Továbbá kifogásoljuk azt is, hogy a jelenlegi kisebbségi önkormányzati rendszer keretein belül, nincs lehetőség a képviselők visszahívására, leváltására.

Példáért sajnos nem kell messzire mennünk, hiszen az Országos Cigány Önkormányzatnak is olyan elnöke és alelnökei vannak, akik ellen több ízben is vádat emeltek, mondhatni egymásnak cinkos társai. Nevetséges kiskapukat találtak maguknak azzal, hogy az Európai Uniós parlamenti választásokkor felkerültek a jelöltek listájára, így büntetőügyükben időt nyertek.

Mindezt még tovább lehetne fokozni, hiszen ez nem csak a cigány politikában jelentkező élő probléma, hanem a "nagy" politikában is hasonlóképpen járnak el az országgyűlési képviselők. Tehát van honnan másolni: ami a magyarokra nem vonatkozik, az a cigányokra sem - jelen esetben.

Meglátásod szerint, az ilyen problémás helyzeteknek mivel lehetne elejét venni?

- Ha egy cigány kisebbségi önkormányzati vezető, vagy az országos vezetés nyüglődik, akkor egy arra jogosult testület hívja vissza. Eleve az jelöltethesse magát, aki még nem volt büntetve, illetve ellene nem folyik bűntető eljárás. Ezzel az intézkedéssel elérnénk, hogy a cigányok vezetői hitelesek legyenek mind a cigányok, mind pedig a magyarok szemében.

Mindig is azt vallottam, hogy azok az emberek vállaljanak politikai érdekképviseletet, akik bátran kiállhatnak, mert hitelesek és ez által nem támadhatók.

Tehát azt mondod, hogy a demokratikus "közegen" változtassanak inkább, minthogy választásokkor a cigányok felelősen gondolják meg jobban, kire adják le a voksukat?

- Jelenleg a törvény ezt a problémát, ami a kisebbségi önkormányzatok hatékonyságát gátolja, nem szabályozza le. Ha csak megyénként nézünk körül, arra a megállapításra jutunk, hogy nincs méltó képviselete a cigányságnak.

A kisebbségi választási törvény lényege épp a buktatója. A törvény számtalan ellentmondásba keveredik, amikor a gyakorlatban kell alkalmazni. A célja elvileg az volt, hogy saját köreiből a roma értelmiség kerüljön ki, ehhez képest a jelenlegi rendszer családi vállalkozásokra teremtett lehetőséget.

A többségi társadalomnak is kéne, hogy beleszólása legyen abban, hogy helyben kik képviselik a cigányságot. Jobbnak találnám, ha kimondottan csak a jelöltek regisztrálnák magukat a névjegyzéken, és arra mindenki szavazhatna származásra való tekintet nélkül.

Érintettétek-e a feladatalapú támogatásának kérdését? Legújabb információk szerint a támogatás mértéke nem csökken, ugyanakkor nem is nő!

- A kisebbségi választójogi törvény módosításának szükségessége mellett a feladatalapú támogatás rendszere változtatását is tárgyalta a konferencia, hiszen látni kell, hogy a jelenlegi Kormány intézkedéseinek köszönhetően nemhogy szinten maradt volna a kisebbségi önkormányzatok támogatása, hanem folyamatosan csökkent. Emellett a kistelepülési önkormányzatok szinte esélytelenül pályáznak a feladatalapú támogatásra, hiszen maga a települési önkormányzat sem tudja támogatni őket, így olyan többletfeladatról sem tudnak határozatokat hozni, amely alapján feladatalapú támogatásban részesülnének. Vagyis az alap működési támogatását kellene emelni a kisebbségi önkormányzatoknak, csökkentve a feladatalapú támogatástól való kiszolgáltatottságukat.

Esett -e szó a találkozón a kisebbségek parlamenti képviseletéről, pontosabban annak hiányáról?

- Konkrétan ezzel kapcsolatosan nem fogalmaztunk meg javaslatokat, viszont azt már látjuk, hogy a Kisebbségi Kerekasztal hozzáállásával és a koncepciójukkal nem értünk egyet. Országos vezető nem dönthet egy személyben. Elképzelésünk lenne, miszerint Magyarország hét régiója számítódna egy választókerületnek, így a cigányok esetében hét képviselő is dolgozhatna cigányok ügyéért.

Zárásul, mi a véleményed az ezzel kapcsolatos aktuálpolitikai helyzetről?

- Bajnai Gordon fél évvel a választások előtt integrációval és felzárkóztatással próbálkozik a cigányoknál. A reggeli műsorban láttam, hogy Kolompár Orbán mindehhez asszisztál is neki. S ha már Orbánnál tartok, a kisebbségi választójogi törvény módosításával kapcsolatosan aláírásgyűjtésbe kezdett. Még egyszer hangsúlyozom, röviddel a választások előtt. A múlt választások előtt kellett volna neki ez ügyben is intézkednie, az országos testületnek megvitatni, ahogy azt javasoltam neki többek között én is.

Az 1993-ban már létező, azonban alkotmányos kifogásokra tekintettel megszűntetett kedvezményes mandátum tárgyában országos vezetőként nem a választások előtt kellene kampányszerű intézkedéseket kezdeményezni. Látni kell, hogy a hazai kisebbségek akkor láthatnak el eredményes érdekképviseletet, ha a kedvezményes mandátum alkotmányos előírásoknak megfelelő visszaállításával esély nyílna az önkormányzati testületekbe és akár az országgyűlésbe való bekerülésre.

Jelenleg egy kisebbségi jelölt esélytelenül indul az ugyanolyan feltételekkel megszerezhető önkormányzati mandátumokért, mely aztán a többségi társadalom jelöltjeinek kezébe jut. A kedvezményes mandátumról a Kormánynak létező országgyűlési határozat alapján már törvényjavaslatot kellett volna benyújtania az országgyűlés elé, azonban ez mind a mai napig nem történt meg, vagyis alkotmányos mulasztást követett el.

Szili Katalin is most megpróbálja végrehajtani, hogy legalább szó legye róla a parlamentben, ennyi idő után.

Mindenesetre leginkább Farkas Flórián, Kolompár Orbán és Teleki László felelősségét firtatom, hiszen ha csak az elmúlt ciklust nézem, nekik az Országgyűlésben ez lett volna a feladatuk.

A Cigány Önkormányzatok Országos Szövetségének továbbra is feltett szándéka, hogy a fenti kérdésekben a tárgykör szerint érintett országos vezetőkkel eredményes egyeztetéseket folytasson le és a valamennyi kisebbséget érintő jogintézmények vonatkozásában pozitív változásokat eszközöljön.




Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 November   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Lemezbemutató koncertre készül a Parno Graszt

  • Mit éreznek a romák az elmúlt évek növekedéséből?

  • Forgács István: A cigányság felzárkózása gazdasági kérdés

  • Segítségnyújtás a kárpátaljai magyar közösségnek

  • Cigány magyar - csapatépítő tréning a Jurányiban



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt