2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Kolompár Orbánt mégsem sikkasztással gyanúsítják
2009. 07. 03. 00:00

Kolompár Orbán ellen további két ügyben is folyik eljárás.

Kolompár Orbánt, a Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet vezetőjét, az Országos Cigány Önkormányzat elnökét egy, még 2006-ban az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól nyert támogatással összefüggésben azzal vádolják, hogy 2,7 millió forinttal nem szabályszerűen számolt el.

Az érdekképviseleti vezető a vádirat szerint a 2005 novemberében elnyert mintegy 13 millió forintos, a roma munkaerő piaci szolgáltató hálózat kialakítására című program megvalósítására elnyert támogatás első részletének elszámolásakor, 2006 novemberében 2 millió 679 ezer forinttal úgy számolt el a programot lebonyolító kiskunmajsai szervezetnek, hogy a bizonylatokon szereplő gazdasági tevékenység valótlan tartalmú volt, mivel nem a bizonylatokon szereplő időpontokban, hanem később valósult meg.

A szervezet összesen 7 millió 221 ezer 846 forint támogatást hívott le az elnyert 13 millió forintból, ennek kétharmadát átutalta a kiskunmajsai szervezetnek. A fennmaradó összeget az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány nem folyósította az első támogatás elszámolásában felmerült problémák miatt - derül ki a vádiratból.

Kolompár Orbán ellen további két ügyben is folyik eljárás az OCÖ gazdálkodásában 2003 és 2005 között történt súlyos visszaélések, illetve egy uniós pályázati támogatással összefüggésben jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt. A roma vezető az MTI megkeresésére az ellene folyó vizsgálatokról nem kívánt nyilatkozni, arra hivatkozva, hogy "folyamatban lévő ügyekről van szó".