Az egész világ döbbenten nézi, mi történik Magyarországon.

Horváth Aladár beszéde:

Honfitársaim! Az embertelenség ellen összegyűlt férfiak és asszonyok! Barátaim!

Köszöntelek benneteket a Demokratikus Charta és a Roma Polgárjogi Mozgalom nevében. Összegyűltünk fejet hajtani az ártatlanul meggyilkolt áldozataink emléke előtt. Emlékezni és emlékeztetni azokra, akiket az elmúlt félévben mindmáig ismeretlen halálosztók legyilkoltak. A nagycsécsi Nagy Tibornéra és Nagy Józsefre, a tatárszentgyörgyi Csorba Róbertre és kisfiára, az 5 éves Csorba Robira, a tiszalöki Kóka Jenőre, a gyilkosságok mártírjaira.

Emlékezzünk és emlékeztessünk továbbá mindazokra, akiket legalább 50 magyarországi településen támadtak meg az elmúlt másfél évben, akik molotov-koktélos, vadászpuskás terrorakciókban súlyosan megsérültek Piricsén, Pátkán, Alsózsolcán, Székesfehérváron, és az ország egyéb településén.

Az egész világ döbbenten nézi, mi történik Magyarországon.

Mindannyinkat foglalkoztat a kérdés: Mi történt, mi történik ebben az országban, hogy 20 évvel a demokratikus rendszerváltozás után szabadon gyilkolhatnak embereket, hogy százezrek érezhetik félelemben magukat azért, mert cigányok?

A Roma Polgárjogi Mozgalom 1988-89-ben született meg Magyarországon, a miskolci cigánygettó felépítése elleni roma-és értelmiségi összefogással, így egyidős a rendszerváltással. Ezért a saját szempontunk és felelősségünk oldaláról vizsgálom a kérdést.

Az elmúlt 20 évben azt tekintettük feladatunknak, hogy hitelesen képviseljük az erőszakmentes polgárjogi, vagyis egyenlő jogokat és esélyeket követelő mozgalom szellemiségét. Olyan roma és nem roma magyar állampolgárok közösségét szerveztük, akik erkölcsi, és állampolgári kötelességüknek tekintik a határozott fellépést mindenfajta emberjogi méltánytalansággal, megkülönböztetéssel és kirekesztéssel szemben. A névválasztásunkkal is hangsúlyozni kívántuk: elsősorban az amerikai feketék erőszakmentes polgárjogi mozgalmának tapasztalataira támaszkodunk.

A Mozgalom szembesíteni akarta Magyarországot a hétköznapok részévé vált előítéletes és rasszista megnyilvánulások okaival és ezek következményeivel; leleplezni a helyi és központi hatalom, valamint a piaci szereplők jogsértő gyakorlatait, és intézkedéseket tettünk azok megszüntetése érdekében. Igyekeztünk felhívni a figyelmet arra, hogy a gazdaságpolitika, a közigazgatás átszervezése, az oktatáspolitika milyen módon teszi még elviselhetetlenebb gettókörülmények közé a leszakadókat.

Folyamatosan párbeszédet kezdeményeztünk a döntéshozókkal, állást foglaltunk szakmai-politikai kérdésekben; nyomást gyakorolva a politikára a társadalmi igazságosság teljesülése, az egyenlőtlenségek mérséklése érdekében.

Mozgalmunk határozott fellépést sürgetett, hatékony polgárjogi akciókat indított a romákat és a szegényeket sújtó lakhatási, oktatási, munkaerőpiaci, közigazgatási -és a gyermekvédelem, továbbá az igazságszolgáltatás területén megnyilvánuló- jogsérelmek és diszkriminatív gyakorlatok felszámolásáért.

Legfőbb követelésünk volt, hogy a felelős kormányok haladéktalanul dolgozzanak ki, és hajtsanak végre hatékony cselekvési programcsomagot a gazdasági-szociális válság során a társadalomból tartósan kirekesztődött mintegy nyolcszázezer mélyszegény ember (akiknek egyharmaduk roma) társadalomba való visszaintegrálása érdekében.

A Nemzeti Fejlesztési Terv felelős megalkotása és végrehajtása jó esélyt kínált a leszakadt kistérségek és rétegek megkapaszkodására, az egyenlőtlenségek radikális csökkentésére. Biztosítani javasoltuk a szakmai és pénzügyi feltételeket a 25 leghátrányosabb helyzetű kistérség (közel 500 település) számára, hogy a legrövidebb időn belül az sélyegyenlőségről, gyermekszegénységről, közép- és hosszútávú romaprogramokról, roma évtizedről szóló blablák helyett, 15-20 évvel a rendszerváltás után - végre elkezdődhessenek a komplex rehabilitációs és integrációs folyamatok.

Javasoltuk, hogy az esélyegyenlőségi törvény módosításával tegyék kötelezővé az önkormányzati és állami hivatalok, vállalatok számára, hogy roma munkavállalókat legalább a helyi, illetve az országos arányszámuknak megfelelően alkalmazzanak.

Ösztönző jogi szabályozással és programokkal erősíteni javasoltuk a roma vállalkozások jelenlétét a munkaerőpiacon. A munkaerő-piaci igényekre nem reflektáló, teljességgel leértékelődött szakképzést

- amely ma gyakorlatilag az általános iskolában sikertelenségre kárhoztatott gyermekek gyűjtőhelyévé vált - a hiányszakmák képzésére lehetőséget adó minőségi oktatási műhelyekként kellett volna újjáéleszteni.

Követeltük, hogy hozhassuk létre a roma színházat, múzeumot, és legyen országos sugárzású a Rádió C., hogy stabil és kiszámítható működésüket törvény garantálja! A média törvény módosításával pedig vezessenek be szigorúbb szankciókat a rasszista érzelmek és előítéletek erősítésére alkalmas műsorokkal szemben!

Sokszor mondtuk: a hatalomnak szakítania kell a megosztó és paternalista, a kiszolgáltatottakat egymás ellen kijátszó politizálással, mert ez ellentétes a Köztársaság eszményével, a társadalom érdekeivel. Hogy véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy hiteltelen, hozzá nem értő pártfunkcionáriusok szabotálják el a romák maradék esélyeit. És szakítani kell a nemzetbiztonsági doktrínával: nem a jogkövetelő roma közélet veszélyezteti a nemzet biztonságát, hanem a faji-szociális elnyomás, a közöny, és az újjáéledő rasszizmus.

Mi, a Polgárjogi Mozgalom tagjai felelősséggel részt akartunk venni hazánk és népünk felemelkedéséért végzendő munkában. Mert ezt elvitathatatlan jogunknak és kötelességünknek tartottuk. Sosem kaptunk erre lehetőséget. Ki voltunk rekesztve a demokratikus érdekegyeztetés lehetőségeiből is. Arra futotta erőnk, hogy a helyi válságokat és konfliktusokat szinte egyedüliként közvetlen beavatkozásunkkal kezeljük.

Megéltük és tisztességgel végigküzdöttük az elmúlt 20 évet. Mintegy kétszáz településen, felháborító és robbanásveszélyes konfliktus kezelésében, rendezésében vettünk részt munkatársaimmal, elsősorban Setét Jenővel és Ladányi Jánossal, Hell Istvánnal, Szikinger Istvánnal, Iványi Gáborral, és másokkal.

Először a konzervatív oldalon lévő barátaink távolodtak el, majd a liberális és baloldali politikusok hagytak cserben minket. Közben a romák a válságos helyzete tovább mélyült. A miénk ugyanis nem az amerikai pénzpiacok összeomlásával kezdődött, hanem a évszázadok óta tart, és csak az elmúlt 20-25 évben is legalább 4-5 súlyos megrázkódtatást kellett túlélnünk. A globális kirekesztés, az intézményesült rasszizmus egymásra rakódó válságait, amelyek a gazdasági-munkaerőpiaci, szociális, oktatási helyzetünk ellehetetlenülését, mintegy százezer család társadalmi kizuhanását okozta, azokét, akik mára a fizikai létüket érzik veszélyben.

Végül az igazi magyar válság, a legszegényebbek sorsát körbevevő politikai közöny és kirekesztő mechanizmusok nyakunkra szabadították az újnyilas, neonáci bandákat, amik az európai történelemben már többször jól bevált recept szerint deviáns, parazita, bűnöző népnek tartanak minket, elpusztítható társadalmi szemétnek. És a hatalommal bírók nem védenek meg bennünket.

Magunkra maradtunk, védtelenül.

Le kell számolnunk illúzióinkkal, vágyálmainkkal! Mára odajutottunk, hogy a cigányellenességben nagykoalíció van. A magyar társadalom mintegy háromnegyed része legyen az baloldali, vagy konzervatív pártválasztó, lényegében ugyanazt gondolja rólunk, mint a szélsőjobboldal egyre erősödő és aktív szavazó rétege. A baloldal integrációpárti cselekvési programjai óvatos programocskákká és üres deklarációkká silányodtak. A társadalmi lecsúszás, a kirekesztődés, és annak következményeként a sorsukra hagyottak egy részénél erősödő aszociális magatartásformák, a deviancia és bűnözés joggal okoz felháborodást az adófizető, becsületes polgárok körében. Legyen az cigány, vagy nemcigány.

Sem a bal,- sem a jobboldal nem adott tisztességes választ a tartós munkanélküliségben, és tartós kirekesztettségben - és környezetükben élők - létét ellehetetlenítő problémákra. Hagyták, hogy a szegénység etnicizálódjon, hogy a szegénységnek és a bűnnek cigány arca legyen, mintha az Isten is arra teremtett volna minket, hogy előszeretettel éhezzünk, vagy lopjunk, rettegjünk börtöntől, rendőrtől, polgármestertől.

Így szabadították ránk a szélsőjobboldalt. Õk nevén nevezik a problémát, és goobelsi mintára, a magyar hatóságok, törvényhozók teljes közönyének kíséretében felmelegítették a cigánybűnözés kategóriáját és ennek logikája mentén a végső megoldást is magában hordozó újkori holocaust rémét. Az újnyilasok kihasználva a Magyarországon szabad fékezhetetlen szólásszabadságot, az ügyészségek és a bíróságok bástyái között, nyíltan uszítanak ellenünk.

A magyar politikát és médiát két éve ők tematizálják. Hatásuk kimutatható a Segély helyett munkát! nevet viselő, Magyarországon baloldalinak nevezett, valamint a segély és munka helyett börtönt! célzó, itthon jobboldalinak tartott politika akciói mögött.

S mivel a demokratikus politika ma a rendszerváltás óta a legsúlyosabb válságát éli, nagy a veszélye annak, hogy a gazdasági és morális tartalékait felélt országban a radikális újnáci mozgalmak a hatalom megragadására törjenek. Ennek következtében fennáll minden veszélye annak, hogy Magyarországon megismétlődjön a két világháború közötti kurzus önsorsrontó és önpusztító politikája.

Ebben a helyzetben a polgárjogi mozgalom egyet tehet: felszólítjuk a magyar parlamentben helyet foglaló pártok vezetőit, ne a cigánygyűlölet és a kirekesztettek sorsa iránti közömbösség legyen az egyetlen dolog, amiben egyet értenek, hanem ezekkel a megkerülhetetlen kérdésekkel való szembenézést, teljesen új alapokra helyezve, és kivétel nélkül mind a tízmillió magyar állampolgár érdekét tekintsék közös feladatuknak! Vegyék tudomásul: ha nem fognak össze a rendszerváltás óta a társadalomból kiszorult százezrek visszaillesztése érdekében, és a szélsőjobboldali hordák megfékezése érdekében hamarosan eltűnnek, és velük együtt Magyarország is eltűnik a demokratikus európai országok térképéről.

Erre köteleznek minket áldozataink.