2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Fokozott rendőri biztosítás mellett virrasztanak Tiszalökön
2009. 04. 25. 00:00

Kóka Jenőt szerdán a tiszalöki temetőben helyezik végső nyugalomra.

A tiszalöki, a tatárszentgyörgyi és a nagycsécsi gyilkos kézrekerítőjének a rendőrség 50 millió forintos díjat ajánlott fel, ugyanis rendőrségi feltételezések szerint mindhárom támadást ugyanazok, vagy egy körhöz tartózók követték el.

A Szabolcs megyei településre vezető utakat rendőrök ellenőrzik, minden autóst megállítanak és igazoltatnak, míg a tragédia helyszínén nyolc rendőr vigyázza az emlékezőket - tájékoztatta a RomNetet Léderer András, az SZDSZ Új generáció elnöke, a parlamenti párt ügyvivője, aki maga is részt vesz a gyertyás virrasztáson.

Fodor Gábor pártelnök a nap folyamán bejelentette: az SZDSZ ifjúsági szervezete, az Új Generáció gyűjtést szervez a meggyilkolt tiszalöki férfi családja megsegítésére, és délután Tiszalökre mennek, ahol átadják az eddig összegyűjtött közel 100 ezer forintot, valamint részt vesznek az elhunyt emlékére szervezett virrasztáson is.

Léderer András a RomNetnek elmondta: élelmiszert, üdítő és ásványvizet vittek délután az özvegynek és családjának, valamint átadtak 80 ezer forintot, amit aznap gyűjtöttek a család megsegítésére. A liberális politikus azzal kapcsolatban, hogy az országos rendőrfőkapitány 50 millió forintra emelte a nyomravezetői díjat, úgy fogalmazott: bíznak benne, hogy az állati módon cselekvő gyilkosokat a rendőrség akár állampolgári bejelentéssel, de órákon belül, esetleg egy-két napon belül elfogja.

Az SZDSZ ügyvivője arról is beszámolt, hogy kisebb riadalom tört ki a közel félszáznyi virrasztó és az őket vigyázó rendőrök között, ugyanis a közelből egy hatalmas durranást hallottak, és úgy vélték, ismét lövés dörrent a Nefelejcs utcában. Az utcára kitódult tömeg néhány perc múlva megnyugodott, mert kiderült, a hang egy közeli udvaron keletkezett égetés közben.

Léderer András szerint mindez jól jellemzi, hogy a helybéli romák félelemben élnek a támadás óta, de meggyőződése, hogy ugyanígy félnek a magyarországi cigányok valamennyi településen.

A RomNet helybéli romáktól úgy értesült, hogy Kóka Jenő kivégzését megelőzően egy sötét terepjáró többször is feltűnt a környéken, és figyelte az utcában élő romákat. Egyik alkalommal két férfi, fejükön csuklyát viselve, rendőrség, police feliratú láthatósági mellényben és fekete, katonai jellegű ruhában megállította az autósokat igazoltatást színlelve, és elkérték a sofőr papírjait, majd a családjukról és a környéken élő cigányokról érdeklődtek.

A RomNet úgy tudja, ezeket az autósokat a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai már kihallgatták, és több olyan információt is közöltek, amely közelebb vihet a tettesek személyazonosságának megállapításához.

Információnk szerint a tiszalöki tragédia helyszínén a rendőrség olyan értékelhető nyomokat talált, amely alapján egyértelművé vált, hogy a tatárszentgyörgyi gyilkosságot és Kóka Jenő kivégzését ugyanaz a személy követte el. Úgy tudjuk, a két gyilkosság helyszínén talált nyomokból szerzett DNS megegyezik, és ez alapján állítja a rendőrség, hogy a tavaly novemberi és az idén februári támadás, valamit a szerdai gyilkosság elkövetői ugyanazok a személyek.

A rendőrség már korábban megerősítette, hogy az elkövetők DNS mintái már rendelkezésükre állnak, de nem szerepel a nyilvántartásukban. Így a rendőrök szerint a támadók vagy büntetlen előéletűek, vagy nem volt dolguk a törvénnyel, esetleg jóval korábban, amikor még ilyen egyedi azonosítót nem rögzítettek, akkor kerültek be a nyilvántartásba.

A rendőrség nem zárja ki, hogy volt, vagy ma is aktív rendőr, katona, esetleg vadász, vagy akár idegenlégiós, a délszláv háborút is megjárt, magát "igazságosztónak tartó" iskolázott, mindenre felkészült, gátlások nélküli férfi követhette el a gyilkosságokat, de minden esetre a titkosszolgálatok katonai elhárítása már vizsgálja a jelenleg szolgáló és nyugdíjas katonák, határőrök nyilvántartását. Az országos főkapitány azt mondta, "túl biztos kézzel ölnek" a támadók, így minden bizonnyal komoly fegyveres kiképzést kaphattak.

Információink szerint a társzentgyörgyi támadásban súlyosan megsérül hat éves kislány rendőrségi meghallgatásán azt vallotta, akkor, amikor az ötéves testvérét és édesapját, Csorba Róbertet az égő házukból menekülve agyonlőtték, rendőrruhát viselő embereket látott a házuk közelében, a fák és bokrok között. A kislány, akinek ujját amputálni kellett a lövések okozta sérülés miatt úgy látta, 3-4 ember állt fegyverrel a kezében a támadás pillanatában, majd gyalog elmenekültek.

A RomNet megtudta, az ügyben saját szakállukra magánnyomozók is vizsgálódnak, többen arra jutottak, hogy egy olyan vadásztársaságnak a tagjai állhatnak a háttérben, akiknek személyes konfliktusuk volt a meggyilkoltakkal. A látótérbe került család tagjai erdészek, fegyverbolt tulajdonosok, és két sötét színű terepjáróval és több sörétes, illetve maroklőfegyverrel is rendelkeznek. Ráadásul a támadások helyszínei közelében valamilyen érdekeltségük is van. A családtagok jártasak a fegyverhasználatban is, és ezt bizonyítja az is, hogy céllövészetben több versenyt is megnyertek.

Az ügyben megszólalt az új kormányfő, Bajnai Gordon is, aki szerint az újabb gyilkosság alávaló, alattomos, orvul elkövetett tett. A kormány minden megtesz azért, hogy a nyomozás sikeres legyen, és azért is, hogy a közbiztonság erősítésével Magyarországon senkinek ne kelljen félnie, és minden bűnös elnyerje méltó büntetését - jelentette ki a kormányfő. A miniszterelnök azt mondta, hogy a történtek a múlt héten "jobban megviselték, mint sok minden más".

Kriminológusok a RomNetnek nyilatkozva azt mondták, amennyiben volt vagy jelenlegi rendőr, katona a támadó, rövid időn belül elszólja magát, de úgy vélik, ha érzik, hogy a nyomozók már túl közel kerültek hozzá, hozzájuk, akkor élve nem fogják el őket.

Kóka Jenőt szerdán a tiszalöki temetőben helyezik végső nyugalomra. A férfit az Országos Cigány Önkormányzat, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat, valamint a Roma Polgárjogi Mozgalom saját halottjának tekinti.