Az emlékmenet a Bethlen Gábor téri zsinagóga előtt kezdődött.
Az emlékmenet a Bethlen Gábor téri zsinagóga előtt kezdődött. Egy rövid műsor után Horváth Csaba főpolgármester helyettes nyitotta meg az emléknapot. Beszédében kifejtette, hogy a mostani korszak kedvez az erőszaknak, az értetlenségnek és az embertelenségnek. "Bűnbakot találni, akiket az értelmetlen gyűlölet máglyájára lehet vetni, nagyon könnyű. Vallási, faji vagy bármilyen okból rá lehet valakikre sütni a bélyeget. Ezt a tényt a történelem már bebizonyította, nagy árat fizetett a világ ezért. Mint mondta: "Az emberiség szégyene a holokauszt tagadása. Inkább legyen példa, és adjon útmutatást mindenkinek Raoul Wallenberg, aki saját életét áldozva mentette a megalázott embereket. Cselekedetével példa lehet az egész, főleg a mostanra eldurvult világ számára. "Szabad akaratunkból megyünk végig most ezen az úton, a tisztesség és a becsületesség vezérel minket. Már nekünk kell vigyázni arra, hogy ne vigyen el senkit a halálvonat, soha többé. Ez a mostani már az élet menete." A beszédet hatalmas taps köszönte meg.
Fél hat után néhány perccel aztán elindult a menet a Józsefvárosi pályaudvar felé. A leszegett fejű emberek gondolatban felidézték az évtizedek előtti eseményeket. Sokan emlékeztették egymást arra, hogy ilyen lehetett a biztos halálba vonulás is. A tömeg méltóságteljesen, leszegett fejjel bandukolt az egykori vesztőhely felé. A sort rendőrautók vezették. Ijesztően hatottak a villogó kék lámpák, és az út mellett álló, rendre vigyázó egyenruhások. Egy órányi, méltóságteljesen lassú menetelés után ért el a sor eleje a pályaudvarhoz, ahol két hatalmas kivetítőn is látni lehetett a megemlékezőket. A bejáratnál egy hatalmas - a gyász szellemének megfelelően - díszítetlen színpad fogadta a menetet. Gordon Gábor, Az Élet Menete Alapítvány elnöke kért először szót. "Pályaudvaron vagyunk, emlékezzünk azokra, akik más pályaudvarokról, más országokból és más vágányokról mentek a halálba" - mondta a mondatait szomorúan figyelő egybegyűlteknek. Õt Kardos Péter főrabbi követte a színpadon.
Az idősek nevében megköszönte, hogy a menet már évek óta felkiáltójelként élhet a köztudatban. "Remélem már csak egy rossz álom a történelem gyilkos korszaka. Vallás vagy népcsoport nem lehet többé áldozata egyetlen őrült eszmének sem" - tette hozzá.
Mielőtt Boross Péter elkezdte volna megemlékező beszédét, Kálmán Olga műsorvezető néhány elgondolkodtató mondattal vezette fel a Magyar Köztársaság volt miniszterelnökét. "Nincs értelmes halál. Sem Tatárszentgyörgyön, sem máshol. Értelme csak az életnek van" - mondta, majd átadta a mikrofont.
Boross Péter először megköszönte az Élet Menete Alapítványnak, hogy ilyen nemesen gondozza az emberiség szabadságának eszméjét, majd személyes, gyermekkori emlékeit idézte fel. "Nem tudhattam akkor még, hogy mi történik a környezetemben, de azt éreztem, hogy nagyon nagy a baj" - mondta, majd folytatta. " Vannak mondatok, tünetek és jelképek, melyek visszautalnak a múltra. Bizony kimondom: nagy árat kell fizetni a gondolatok korlátlanságáért. Még 1944 márciusában is elképzelhetetlennek tűnt, hogy nem sokkal később gyermekeket, édesanyákat, idős nőket és ártatlan embereket küldenek a halálba. Gyanakodnunk kell néhány őrült miatt. Erély és határozott döntés kell, hogy ne legyen jelen még életünkben még a félelem árnyéka sem" - fejezte be emlékező beszédét. Õt az Életmenet fővédnöke, Zoltai Gusztáv követte a színpadon. "Pályaudvar, ez ma már csak egy építmény. Ma mindenhol megemlékezés van, ami jelzés arra, hogy azt akarjuk, hogy soha többé ne forduljon elő. De nem csak gyászolunk, hanem jelezzük azt is, hogy úgy éljük a kollektív életet, mint bárki más. Mindenki a saját sorsáért felelős, de az állam szigora kordában tarthatja a történéseket. Az állam vezetője több életért felel, egy egész országért. Nem szabad vadhajtásokat engedni, mert annak beláthatatlan következményei vannak. A holokauszt tagadása pedig azért érthetetlen, mert a halottak már nem tudnak védekezni. Megalázó ez a hozzáállás" - mondta Zoltay, majd hozzátette: "Magyarok vagyunk, még ha más nyelven is imádkozunk, akkor is. Egységesen demonstráljunk, és követeljük, hogy többé nem bánthasson minket már senki. Legyen az a célunk, hogy a következő generációt büszkévé neveljük" - fejezte be szónoklatát. A hallgatóság vastapssal fejezte ki együttérzését.
Közben a fáklyák fénye egyre jobban megvilágította a sötétedő környezetet. Zárásképpen a színpad mögötti területről hatszáz hófehér léggömb szállt a magasba, a meggyilkoltak emlékére. Aztán lassan szétszéledtek a csoportok, szép csendesen mindenki elindult hazafelé. Néhány perc múlva már csak néhány délutánról ismert transzparenst lehetett látni a környéken, melyen még a sötétben is virítottak a feliratok: "A holokauszt az emberiség szégyene"
