1996 és 2006 között 120 milliárd forintot fordított kifejezetten a romák integrációját segítő különböző programokra.
Abban minden felelősen gondolkodó ember egyetért, hogy a roma népesség beilleszkedése, a súlyos gondok és feszültségek enyhítése adminisztratív eszközökkel lehetetlen. A cigányság nagy többsége halmozottan hátrányos helyzetben van szinte minden szempontból: jelentős részük a létminimum alatt él, iskolázottságuk messze elmarad az országos átlagtól, a képzettség hiánya miatt kiszorulnak a munkaerőpiacról, és esélyük sincs arra, hogy saját erőből kitörjenek ebből a helyzetből.
Az egész országnak alapvető érdeke, hogy ezen változtassunk. Ehhez olyan következetes stratégiára lenne szükség, amely évtizedekre előre rögzíti a romák integrálódását szolgáló, összehangolt lépéseket, biztosítja a megfelelő forrásokat és azok hatékony felhasználását valamennyi területen, beleértve az oktatást, a képzést, a munkahelyteremtést stb. Minderről egyelőre szó sincs, a rendszerváltás utáni kormányok felelőssége óriási abban, hogy a szólamokon túl legfeljebb látszatintézkedésekre tellett.
Ez utóbbiak sehová sem vezettek, de legalább sokba kerültek. Az utóbbi 10-12 évben a papíron a cigányság beilleszkedését támogató programokra évi átlagban húszmilliárd forintot költöttek, ami a témával foglalkozó szakemberek szerint édeskevés, ahhoz viszont elegendő lett volna, hogy legalább valami látszatja legyen. Ehelyett azonban a pénzek egyszerűen elfolytak, és általában el sem jutottak azokhoz, akiknek eredetileg szánták. Ennek oka elsősorban azt, hogy a keretek felhasználásában sok a visszaélésre lehetőséget adó kiskapu, megfelelő ellenőrzés és eredményesség vizsgálat pedig nincs.
Vegyük a legfontosabbnak tartott területet, az oktatást. Itt az lehet a cél, hogy minél több roma származású gyermek végezze el legalább a kötelező iskolát , és lehetőleg ezután tanuljon is tovább, ez az alapja minden további lépésnek. Ennek elősegítésére átfogó koncepció mind a mai napig nincs, az állam megelégszik a pótcselekvéssel, a kiegészítő normatívák és a hátrányos helyzetű gyerekek után járó támogatások rendszerével. A szakemberek szerint ez így a cél szempontjából kidobott pénz, mert az anyagi gondokkal küszködő iskolák leginkább azért indítanak kisebbségi oktatást, hogy ezzel többletforráshoz jussanak, a kapott támogatásokat is általában elnyelik a fenntartási költségek. Ez jól jön ugyan valamennyi tanulónak, de a romák oktatása egy tapodtat sem mozdul előre. Egy felmérés szerint az érintett iskolák igazgatóinak többsége ezt a gyakorlatot helyesnek tartja, mondván, hogy a roma gyerekeket a család akarata ellenére úgysem lehet tanulásra kényszeríteni.
Az tény, hogy bármennyire is fontos az oktatás, de csak ott, a gazdasági és szociális problémák egyidejű kezelése nélkül aligha lehet érezhető eredményt elérni, ezzel az illetékes kormányszervek is tisztában vannak. A másik fő irány a foglalkoztatottság növelése lenne, de a helyzet itt sem jobb. Évente sokmilliárd forintos keret áll rendelkezésre a romák képzésére és munkához juttatására, viszont statisztika nincs arról, mennyire sikeresen használják azt fel. Sok kistelepülés, szervezet pályázik és kap pénzt erre a célra, az azonban sajnos többnyire nem a rászorultakhoz jut. Az önkormányzatok ebből is inkább saját fejlesztési célokra költenek, legfeljebb közmunkára futja a pénzből, tartós munkahelyteremtésre aligha.
Külön gondot jelent, hogy rengeteg a cigány lakosság tájékozatlanságát kihasználó visszaélés. Becslések szerint súlyos milliárdok tűnnek el a pályázatokat elnyerő vagy támogatást kapó szervezetek zsebében, a becsapott romáknak pedig alig jut valami. Ebben sajnos jó néhány cigány szervezet és önkormányzat is érintett, amelyek vezetői kihasználják az ellenőrzés hiányosságait.
Az is gond, hogy egységes stratégia híján a különböző romaprogramok nincsenek összehangolva és ezért követhetetlenek. Egyedül az a biztos, hogy azok végrehajtása és a pénzek felhasználása nem ellenőrizhető, a támogatások el sem jutnak a roma népesség leghátrányosabb helyzetű csoportjaihoz. Az Állami Számvevőszék egy tavalyi jelentése egyebek mellett megállapítja, hogy az állam 1996 és 2006 között 120 milliárd forintot fordított kifejezetten a romák integrációját segítő különböző programokra. Hozzáteszi azt is, hogy nincs adat arról, kik részesültek a támogatásban, a pályázatokban vállaltak teljesülését sem ellenőrízte senki. Ameddig ez így marad, az adófizetők pénze egy feneketlen zsákba ömlik, a magyar társadalom egyik legfenyegetőbb problémájának megoldására pedig esély sincs.
