Az a sajátos helyzet van, hogy két irányba kell koalíciót építeni.

A napokban azt nyilatkozta, hogy csak reformpolitikával lehet választást nyerni. Akkor ez nem egy kamikáze-kormány lesz?

Két irányba küzdök. Küzdök azokkal, akik úgy gondolják, hogy semmit nem kell csinálni, ők a politikai ellenfeleink, a legnagyobb ellenzéki párt. És küzdök azokkal, akik szerint a változásoknak nincsen szociális dimenziója, és annak felvetése a változások elárulása. Én nem így gondolom. A lehető legmesszebb el kell menni, amíg a társadalom nyugalma, a mindennapok biztonsága nem borul fel. Miért kellene azt gondolnom, hogy az ország aktív többsége nem érti meg, hogy változások és reformok kellenek?

Mert a közvélemény-kutatási adatok nem ezt mutatják.

Ezek csak azt jelzik, hogy nagyon sok erőfeszítést kell tenni. Ha a közvélemény-kutatási adatokból indulnék ki, akkor olyat ígérnék az embereknek, amit szeretnek hallani. Amikor a napokban a BorsodChemnél voltam, nem volt népszerű téma a nyugdíjkorhatár emelése. Mégis azt mondtam a dolgozóknak: nézzék, mi egy kasszán vagyunk, önök meg én, és ha önöknek fontos, hogy a mai 40 éveseknek is legyen nyugdíjuk, akkor azt kérem, támogassák a korhatár fokozatos, a felkészülésre is időt hagyó felemelését.

Ha az emberek rövid távú érdeke és az ország hosszabb távú érdeke között kellett választanom, az utóbbi mellett tettem le a voksomat az elmúlt években. 2010-ben azt is látni fogják az emberek, mennyi minden épült, szépült az országban. Autópályák, egyetemi campusok, járóbetegellátó-központok, városközpontok, gátak, hidak épültek és épülnek országszerte. Ez is a nemzet teljesítménye, amelyre minden magyar büszke lehet.

Hogyan szerez politikai támogatást három hete ismertetett elképzeléseihez, amikor az MDF és az SZDSZ is a Reformszövetség javaslatait favorizálja?

A Reformszövetség és a kormány javaslatai alapirányokat és a struktúrát tekintve egyeznek. Ha a cél közös, mondjuk, a Balaton, az MSZP, az SZDSZ és az MDF azonos útvonalat, az M7-est választotta. A Reformszövetség és a két kis párt ezt az utat 170-nel tenné meg. Ez gyorsabb, de veszélyesebb, kockázatos előzések lehetnek benne. Márpedig az autóban sokan utazunk. Mi, mondjuk 130-cal. Ez lassabb, de biztonságosabb. A Fidesz viszont a Balatont az M3-ason keresi, és erről akarja meggyőzni az utasokat is. Sajnos elég sokan hisznek nekik, pedig becsapják az országot. Amúgy azt olvasom, hogy Bokros Lajos még a Reformszövetség javaslatait is kevesli. Amit én képviselek, az nem a "mindent vagy semmit", hanem a "lehető legtöbbet". És ez a végső parlamenti döntések előtt jó álláspont.

Tehát hajlanak a kompromisszumra?

Az a sajátos helyzet van, hogy két irányba kell koalíciót építeni. Kell a Reformszövetség és a kis pártok irányába, de kell társadalmi és szociális irányba is. Tessék meghallani, hogy a szakszervezetek és a munkavállalók mit mondanak! Minden bizonnyal dönteni kell olyan intézkedésekről, amelyek messzebb mennek, mint amit mi javasoltunk, és egy-két ügyben más kompromisszumot kötni, meghallgatva a munkavállalókat és a szociális szempontokat. Csak így lehet együtt tartani az országot. Megjegyzem, amit mi képviselünk, bírja az Európai Unió, az IMF és a londoni elemzők bizalmát. Azt gondolom, ezek a támogatások hitelesítik a kormány javaslatait.

Akik vitatják ennek a csomagnak a várható eredményességét, azok a szerkezeti átalakításokat hiányolják. Miért nevez jelentősnek egy nullszaldós adóátrendezést, ami "békeidőben" akár elegendő is lehetne?

Az adórendszer reformja két dolgon múlik: azon, hogy módosul-e az adórendszeren belül az egyes adóelemeknek a belső aránya, illetve hogy megváltozik-e a két nagy adóalany, adóviselő közti teherviselés. Ezt a kettőt a csomag teljesíti. Ennél nagyobb átrendezést csinálni úgy, hogy az ne járjon többletkiadással vagy bevételcsökkenéssel, szerintem senki nem javasol.

Nem az átrendezés tényével van gondunk. A Reformszövetség javaslata egy jelentős kiadáscsökkentést vázol fel, ami hosszú távon a GDP 40 százaléka alá vinné le az állami centralizációt. Az Ön csomagja ezzel ellentétben a lakosságra tesz olyan többletterheket, amelyek járulékcsökkentést tesznek lehetővé a vállalkozások számára, kiadáscsökkentés viszont alig van.

Az általam ismert szakértői anyagok mind azt mondják, hogy úgy kell csökkenteni a vállalkozások terheit, hogy közben a fő teherviselő fél - a lakosság - fogyasztását terheljük tovább, jövedelemadóját viszont csökkentjük. A Reformszövetség és a jegybankelnökök a kormány által tervezettnél nagyobb terhet akarnak tenni a lakosságra, például az áfa erősebb emelésével. Azt is az emberek fizetik.

A Reformszövetség javaslata a jövedelmet termelő rétegnek kedvezne. A terveik 2009-es és 2010-es adóhatásai a lakosság szempontjából kedvezőbbek, mint a kormány elképzelései.

Ugyanazok az irányok, hiszen mikor áfát növelünk, munkára rakodó terheket csökkentünk és vagyoni típusú adókra toljuk a terhet, ez azt jelenti, hogy az aktívakat védi a javaslat, a terheket pedig szétszórja. Ebben nincs különbség. A fő vita nem az, hogy ez a helyes irány, hanem az, hogy milyen tempóban lehet menni ebbe az irányba. Ezt a kiadáscsökkentés mértéke dönti el.

A Reformszövetség azt mondja, hogy idén 350 milliárdot kellene kivenni az államháztartásból, mi most 270-nél tartunk. Ezen kívül már csak olyanokat mondanak, hogy vegyük el teljesen a 13. havi nyugdíjat. Ez 150-160 milliárd forint. Azt mondják, hogy a családi pótlékot és a lakástámogatást helyezzük rászorultsági alapra. Nyilvánvalóan nem állíthatjuk, hogy nem teszik a lakosságra a terheket. Sőt. Ezeket az idén nem is lehet meglépni.

Annak tükrében, hogy Önnel jó viszonyt ápoló értelmiségiek olyan kijelentéseket tesznek, hogy lázas semmittevés folyik, vagy: csak az csinál ilyen programot, aki azt akarja, hogy hangosan nevessenek rajta, nem érzi jogosnak azt a kritikát, hogy az újabb Gyurcsány-csomagban nagyobb hangsúlyt kellett volna kiadáscsökkenésre helyezni?

Más értelmiségiek pedig máshogy látják. A GKI vagy az Ecostat elemzői vitatják a Reformszövetség javaslatainak bizonyos pontjait, nem is beszélve a szociális szakma képviselőiről, vagy a munkavállalókról. Érdemes rájuk is figyelni. Egyébként, ha úgy tette volna fel a kérdést, hogy gazdaságpolitikailag lehet-e indokolni ennél nagyobb kiadáscsökkentést, akkor azt mondom, hogy természetesen.

De belátja, hogy szükség lenne rá?

Ha az országot költségvetési alanyok együttélésének látnám és függetleníteném magam attól, hogy eleven emberek színes világa, és csupán addig terjedne a felelősségem, ameddig a közgazdászok látnak, akkor azt mondanám, hogy rendben van. Belegondoltak abba, hogy ha egy hetvenezer forintból élő nyugdíjastól teljesen elvesszük a 13. havi pénzt - ahogy a Reformszövetség kéri -, emellett 24 százalékra emeljük az áfát, és szép lassan megvonjuk a lakótelepi lakására adott gázártámogatást, akkor az az ember miből fog megélni már a hónap közepén?

Amit a kormány javasolt, példátlanul mély szerkezeti átalakítás az élet több területén. Lényegében az elmúlt 20 évben most először mondja azt egy kormány, hogy ahelyett, hogy segélyt adnék, százezer embernek munkát szervezek. Átszabjuk a nyugdíjrendszer három nagy elemét, ingatlanadót tervezünk. Ez az elmúlt időszak legszélesebb körű reformja. Persze lehet ennél radikálisabbat is lépni, de annak is ára van.

Nem lehet nagyobb baj abból, hogy nem lépünk radikálisabbat? Államcsőd esetén a gázártámogatás megvonásánál nagyobb nehézségekkel kellene szembenézni, elsősorban a szegényebbeknek.

Néha érdemes találkozni olyan emberekkel, akiknek a bőrére megy a játék. Én szoktam. Amúgy, ha teoretikusan nézem, mindkét irányban nagyobb baj tud történni. Akkor is, ha nagyobbat lépünk, mint amit az ország elvisel, akkor is ha kisebbet. Csak azt állítom, hogy két legitim szempont van: gazdasági racionalitás, versenyképesség, valamint családok millióinak, és a havi 60 ezret kereső ember szempontja. Nemet kell mondani a semmittevésre, és nemet kell mondani a sokkterápiára.

Volt már azért olyan is, hogy igent mondott a semmittevésre, ezek voltak a bársonyos reformok, egy éve. Most megint az ellenkezőjét mondja. Navracsics Tibor megállapítása jut eszünkbe: mást mond a páros és mást a páratlan napokon. Ez így nem hiteles politika.

Nem volt semmittevés az elmúlt években. Egyetlen percre sem. Ha valamikor volt, az 1998 után kezdődött. Sokak szerint éppen az a baj, hogy 2006 óta túl sok mindent csináltunk. Három területen történtek határozott lépések. Átalakítottuk a központi közigazgatást�

Nem csak kiszervezések történtek?

Nem, és van erre egy nagyon jó bizonyítékunk. A közszféra GDP-ből való részesedése csökkent 19,6 százalékról 17 százalékra. Ha csak kiszervezések történtek volna, nem lett volna csökkenés. A közszférában dolgozók száma 100 ezerrel csökkent. A központi közigazgatásban a háttérintézmények, alapítványok száma kevesebb, mint a felére csökkent.

A Kopint-Tárki adatai szerint az államigazgatásra, közigazgatásra fordított kiadások az elmúlt években alig változtak.

Én meg Sárközy professzor adataira tudok hivatkozni, aki azt mondja, hogy a rendszerváltás óta az államigazgatásban egy tényleges, reformértékű átalakítás történt. Az, amelyik 2006-ban indult.

Milyen reform volt még?

Mindaz, amit az egészségügyben elindított a kormány, az egy tisztességes, és hosszú távú reform volt. A befizetői oldal biztosításelvű átalakítása megtörtént. Megszületett a biztosítási felügyelet, stabil lett a gyógyszerkassza. Emlékeznek, azt mondta az ellenzék, hogy ha patikán kívül is lehet fájdalomcsillapítót kapni, abba belehal a magyar. Megcsináltuk és a program sikeres. Átalakult a felsőoktatás. Módosult az érettségi és a felvételi rendszer, az egyetemek finanszírozási, tulajdonosi struktúrája. Ezt Magyar Bálint kezdte el és Hiller István folytatta. De igen, eközben jelentős sérüléseket szenvedtünk egy-egy politikai-társadalmi vitában, például a tb-reform, a vizitdíj, vagy a tandíj okán.

Komolyan büszke az egészségügyi reformra? Hiszen minisztert is rúgott ki miatta.

Amit mi megcsináltunk - pokoli politikai háború közepette - azt senki más nem tette meg. Tudomásul kell venni ugyanakkor, hogy ha azt tapasztaljuk, hogy 3 millió ember fordul szembe az átalakításokkal, akkor ott meg kell állni, és végiggondolni, hogy merre megyünk tovább. Meg kell tanulni, hogy nem elég, ha bennem van reformszándék, ez kell, hogy találkozzon az emberek változásra való igényével. Egyszerre kell érvelni és bátorítani.

Amikor ezt az egészet elkezdte Balatonőszödön, akkor a szocialista frakció előtt úgy fogalmazott: ha nem viheti végig a szándékait, lemond. Most nem itt tartunk?

Hogy például olyan párt kerülhessen hatalomra, amelyik az önök által hiányolt reformokat akadályozta, ami pedig megszületett az ország javára, azt hazaárulásnak nevezte? Válságkezelő programjának pedig se híre, se hamva?

De mondok más szempontot is: létezik egy demokratikus ország, benne választópolgárok sokasága. Nemcsak, hogy nem illegitim, hanem az egyetlen lehetséges politizálás, hogy a szándékainkat összeegyeztetjük a lakosság akaratával. Magyarországon egyetlen jelentős támogatású reformorientált párt van, ez az MSZP. Nélkülünk semmilyen átalakításhoz nem lesz többség, azaz 194 szavazat a parlamentben. Annyi pedig minimum kell. Ebből közel 190-et nekem, mint a kormány vezetőjének, illetve a szocialista frakciónak kell szállítani.

Magyarország jelenleg legnagyobb támogatottságú pártja pedig eközben reformellenes mozgalmat szervezett, megakadályozott minden átalakítást, iszonyatos károkat okozva ezzel az országnak. És mégis, ilyenkor nincs más, mint hogy az ember megrázza magát, és folytatja.

Az Ön által emlegetett reformpolitika annyira megtorpant, hogy egy múlt héten megjelent OTP-elemzés szerint a GDP-arányos újraelosztás jövőre tovább fog nőni.

Tud-e egyetlen olyan országot mondani az EU-ban, ahol a GDP-arányos újraelosztás olyan kevéssel nő, mint amennyivel a miénk fog ilyen válsághelyzetben?

Olyan országot tudok mondani, ahol a korábbi gazdasági sikereknek és a költségvetés tartalékainak köszönhetően most anticiklikus - tehát élénkítő - gazdaságpolitikát tudnak folytatni.

Teljesen mást lehet elvárni arányszámokban az újraelosztás csökkenése kapcsán egy recessziós környezetben, amikor az országok többsége radikálisan növeli az újraelosztást, mint ha növekedés lenne. A magyar kormány 550 milliárd forinttal csökkenti az alappályához képest az összes kiadást 2010-ben, idén 270 milliárdnál tartunk. Ez a lényegesen kisebb költés kisebb GDP-hez viszonyul. Önöknek is figyelembe kellene venniük, hogy az adott helyzetben lehet-e egy 3,5 százalékkal csökkenő GDP-hez képest egy vagy két hónap alatt ennél gyorsabban csökkenteni a kiadásokat a jelenlegi struktúra mellett.

Olvastunk 210-220 és 270-280 milliárd körüli kiadáscsökkentésről is. Melyik adat a helyes?

Január első napjaiban zároltunk 46 milliárdot, még azelőtt, hogy módosítottuk volna a növekedési mutatókat. Mikor ezt megtettük, akkor döntöttünk egy további 220 milliárdos csökkentésről is. Innen a két szám. Attól függ, hogy valaki a két adatot összeadja-e vagy nem, igaz lehet mindkettő. A teljes kiadáscsökkentés 270-280 milliárd körüli.

Még összeadva is kevés lehet. Mekkora visszaeséssel és hiánnyal számol?

A ma uralkodó vélemény az, hogy 3 és 3,5 százalék között lesz. Van ennél jobb és rosszabb, de a kormány ezzel számol. Mínusz 3,5 százalékos recesszióig a költségvetés hiánya 3 százalék alatt tartható.

Elúszott a 2,6 százalékos eredeti deficitcél?

Jelenleg 2,7-2,9 százalék közötti hiány tűnik valószínűnek. Furcsa, hogy önök 2-3 tizedet elúszásnak neveznek, amikor a világ vezető országainak hiánya 4-5 százalékkal nő. A mi hiányunk teljesíti a maastrichti kritériumot. Ezzel a hiánnyal az egyik legkisebb nálunk lesz Európában. Önök is legyenek büszkék rá.

Ön szerint van olyan forgatókönyv, ami új költségvetés beterjesztését kényszerítené ki?

Ha ezt úgy kérdezné, hogy elképzelhető-e a mai világban, hogy új költségvetés legyen, akkor azt válaszolom, hogy benne van a pakliban. Mert nem tudjuk megmondani, hogy milyen mély a válság, hogy mi jön még.

Térjünk át az elmúlt két évre. Ön mire büszke, mit ért el az MSZP elnökeként? Abban a szerencsés helyzetben van a pártelnök, hogy erre nem neki kell válaszolnia, hanem a kongresszusi küldötteknek, ők majd értékelnek engem. Az ország mögött viharos évek állnak, az MSZP mindeközben megőrizte politikai egységét. Egyedül a mi frakciónkból nem lépett ki senki. A szocialista párt politikájával nem fordultak szembe az MSZP tagozatai, platformjai.

Egy párt számára minden egyéb politikai teljesítménynek ez az eleső számú feltétele, és ezt közös erővel sikerült megteremteni. Időnként persze nagyon komoly és éles viták folytak, és a mi vitáink jobban is láthatóak kívülről, mint a másik nagy párté, ahonnan úgy lehetett elzavarni egy mozdulattal negyven választókerületi elnököt, hogy a sajtó a füle botját sem mozdította. De az nagy teljesítmény, hogy egy ilyen időszakban az MSZP a politikai-szervezeti egységét megőrizte. Ez mindenképpen elégedettséggel tölt el, és köszönöm a párt tagjainak és szimpatizánsainak, hogy ebben együtt dolgoztunk az elmúlt években.

Egy múlt héten publikált felmérés szerint a magyar állampolgárok 81 százaléka viseltetik ellenérzésekkel a cigánysággal szemben. Ön mostanában sokat beszél arról, hogy a közbiztonság és a felzárkóztatás kapcsán mik a teendők, de ezzel vajon mit lehet kezdeni rövid távon?

Rövid távon csak enyhíteni lehet a konfliktusokat. Ahhoz hosszú idő kell, hogy rendezni is lehessen. Itt nagyon sok minden van egymáson. Illyés, amikor a puszták népét látogatta a húszas, harmincas években, akkor mit mondott róluk ez a magyar író? "Lopnak, mint a pinty." Mindig a legszegényebb társadalmi csoportban sűrűsödik a társadalmi konfliktusok nagy része, és nem egyszer sűrűsödik bizonyos típusú normasértésekkel is.

A napokban olvastam, hogy a századelőn a Galíciából tömegesen az országba érkező szegény zsidók a tolvajlás nyelvére voltak befolyással. Nyilván azért, mert megérintette őket is a bűn. Nem a zsidók bűnöztek, hanem a szegény emberek. Illyés nem a magyarokat kritizálta, hanem megállapította, hogy a szegénységgel nagyon sokszor együtt jár a bűn.

A veszprémi késelés gyanúsítottjainál nehéz lenne a mélyszegénységhez kapcsolódó magyarázatokat találni.
u
Mint ahogy a szervezett alvilág jelentős részénél is, akik nem cigányok. Nem azt mondtam, hogy a bűn kizárólag a szegényeket érinti meg. Azt mondtam, hogy a legszegényebbek körében más a bűnnek a lenyomata, más a jellegzetessége. Magyarországon a közbiztonsággal kapcsolatos kritika jelentős része nem a veszprémi típusú, egyedi bűncselekményből származik, hanem hogy az ilyen bűncselekmények két-három évre megrázzák az országot. Emlékezzünk arra, hogy a móri mészárlás idején, vagy amikor a Fradi volt válogatott focistáját, Simon Tibort agyonverték, milyen lehetett a közbiztonság érzete. Megjegyzem, amikor ezek megtörténtek, Orbán Viktor kormányzott.

A mostani problémát az okozza, hogy a nagyon sok, kis értékre elkövetett lopás a távoli falvakban, ahol a szegény lop szegénytől, a társadalmi bizonytalanságot mutatja. A rendőrséget anyagilag és szervezettségében is megerősítjük, de iszonyatosan veszélyes, ha valaki ezt társadalmi csoport, vagy származás kérdésére fordítja le. És ezek miatt kell a reformokban is óvatosan lépnünk.

Az Alkotmánybíróság elnöke a múlt héten azt nyilatkozta, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlata védi a véleménynyilvánítás szabadságát még a "cigánybűnözés" kifejezésénél jóval durvább cigányozás esetében is.

Akkor erről Paczolay Péter és én gyökeresen mást gondolunk. Minden olyan fogalom, amely egy egész társadalmi csoportot nevez meg bűnösként, vagy teszi lehetővé, hogy egy társadalmi csoport érezze magát bűnbaknak, az a fogalom sérti annak a csoportnak az identitását, és egyes tagjainak a méltóságát. Szerintem ez nincsen rendben. Alkotmányt kell módosítani, és a kormány ezt kezdeményezi, mert Európában azt mondják, hogy Magyarország az, amely a szólásszabadság védelmében olyan szabályokat érvényesít, amely ma nem teszi lehetővé, hogy olyan toleráns nemzeti közösség alakuljon ki, amelyik el tudja fogadni a különbözőségeket.

Az Európa Tanács állapítja meg Magyarországról, hogy túlzottan szabadjára engedte a véleménynyilvánítás szabadságát. A minap Eörsi Mátyás azt nyilatkozta a rádióban, hogy ez ügyben az SZDSZ álláspontja módosulhat. Ezt jó jelnek tekintem.

Nem lehet nem látni, hogy a szólásszabadság védelmének örvén mára mindennapossá lett egyes társadalmi csoportok megaláztatása. Ezt a kettőt egyensúlyba kell hozni, és ha erről az Alkotmánybíróság elnöke így gondolkodik, akkor mi megpróbáljuk az alkotmányt módosítani. Ha nem fog sikerülni, akkor azért nem én leszek a hibás. Ha leszavazzák a vizitdíjat, azért nem én vagyok a hibás. Azért sem, ha egy pártelnök szélhámos módjára, szemforgató módon arról értekezik, hogy cigánybűnözés nincsen, de a cigányok kimutathatóan sokkal több bűnt követnek el, mint korábban. Szégyenteljes, megengedhetetlen és felháborító dolog!

Nem az a különbség a Magyar Szocialista Párt és sokan mások között, hogy az MSZP támogatói, tagjai között nem cigányoznak, hanem az, hogy a párt vezetői csak azért, mert ez az álláspont elég masszív ebben az országban, nem próbálnak ráülni erre a hangulatra. Arra figyelmeztetek, hogy ha egyetlenegy roma családot azért ér sérelem, mert általában a romákat azonosítják a bűnnel, akkor az országnak szégyellni valója van! Tessék megtanulni a XX. századból, hogy a csoportos bűnbakképzés előbb-utóbb a csoporttal szembeni bűnök elkövetéséhez vezet! És ez semmit nem von le abból kérem szépen, hogy valaki cifrábbat mond akkor, ha eltűnik a tűzifája a ház mellől, és egyébként pedig úgy látja, hogy megtalálta a tettest; öt házra lakik tőle. De ennek mi köze egymáshoz?

Készül valamilyen szimbolikus lépésre? Részt vesz a tatárszentgyörgyi áldozatok temetésén?

Ahogyan tiltakozom az ellen, hogy egy bűncselekményt az alapján minősítsenek, hogy az egyik elkövető származása cigány, az ellen is tiltakoznom kell, hogy egy bűncselekményt rasszista támadásnak tekintsek, mielőtt még tudnám, mi van a támadás mögött. Pár évvel ezelőtt a buszon megtámadtak egy roma fiút karddal. Hatalmas felháborodással álltunk ki, mert az volt a közös meggyőződésünk, hogy itt egy rasszista indíttatású támadás történt. Aztán amikor kiderült, hogy az áldozat és az elkövető származásától független a konfliktus, akkor el kell gondolkozni azon, hogy jól tesszük-e ilyenkor a dolgunkat.

Szerintem helyesen háborodom fel, amikor egy rendőrkapitány elkezd lamentálni azon, hogy bizonyos bűncselekményekben mi a bűnelkövetők származása. De ha így van, akkor példának okáért az a kijelentés, hogy ebben az időszakban ennyi és ennyi roma családot ért támadás, azt hogyan kell minősíteni? Ha az elkövetőt nem minősíthetjük származás alapján, különösen, ha nem ilyen indíttatású a dolog, akkor az áldozatot minősíthetjük-e, addig legalábbis, amíg nem tudjuk, mi van a támadás mögött? Azaz én hajlok arra, hogy ahhoz, hogy korrektebben lehessen képviselni azt az álláspontot, ami az enyém, ahhoz érzékenyebbeknek kell lenni a mi oldalunkon is, minősítésben, fogalomhasználatban...

Elmegy a temetésre?

A családban úgy döntöttünk, hogy a feleségem elmegy a temetésre. Mi is szemben álltunk ezzel a konfliktussal. Pénteken reggel látta, hogy kedden lesz a temetés, aznap én Londonban leszek, ő viszont hétfőn az Egyesült Államokba utazik. Azzal váltunk el, hogy beszélünk még arról, hogy ebben a helyzetben hogyan lehet bölcsen és okosan viselkedni. Hogy érzékeltessem, hogy mi fontos, de ne lépjek túl egy határt, ahol én magam állok be azok közé, akik olyan színezetet adnak egy ilyen cselekménynek, amelynek a létéről még nem győződtünk meg teljes bizonyossággal. De Tatárszentgyörgy akkor is szörnyű, ha nincs mögötte rasszista indíték. Felháborodásunkat pedig személyesen is ki kell fejeznünk.