HÍREINK
vissza

Mohácsi Viktória: elismeréssel tartozunk Lázár Jánosnak

betűméret csökkentése betűméret növelése
2009 Február 23    Forrás: MTI


Ez a cikk archív

Közleményben üdvözölte Lázár János (Fidesz) magatartását a hétvégi hódmezővásárhelyi eseményekkel kapcsolatban Mohácsi Viktória, a Mozgalom a Deszegregációért Alapítvány elnöke kedden; a vásárhelyi polgármester ugyanis a leghatározottabban elítélte, hogy szombat éjszaka több ház falára is a roma kisebbség ellen irányuló feliratokat festettek a városban.

Hirdetmény

Mohácsi Viktória keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy még azon a településen is, ahol elsők között indították el az integrációs oktatási programot, melynek kapcsán nemrégiben kapott nemzetközi elismerést a város, előfordul nyílt erőszakot gerjesztő, a náci korszakot idéző felirat, a romák által lakott házak falain.

Mohács Viktória hangsúlyozta: a Lázár János által képviselt hozzáállás "nagyban meghatározza az egyre szélesebb körben terjedő extrémizmus visszaszorítását, s ez a civil szervezeteknek óriási támaszt nyújt ahhoz, hogy a jövőben hasonló atrocitásoktól meg tudják védeni közösségbéli társaikat".

Lázár János (Fidesz) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében leszögezte, Hódmezővásárhely önkormányzata a leghatározottabban elítéli, hogy a városban vagy az ország bármely területén bárkit származása, neme, világnézete, politikai, vallási, illetve felekezeti hovatartozása miatt hátrány vagy megkülönböztetés érjen.

Az önkormányzat a városi rendőrkapitányságnak a tettesek felkutatásához minden támogatást biztosít, a sértetteknek pedig minden segítséget megad - közölte a polgármester.

A településen több mint tíz lakóház falára festettek ismeretlenek különböző feliratokat festékszóró spray-vel szombat éjszaka.

A rendőrség közösség elleni izgatás bűntette miatt indított nyomozást.



Hirdetmény
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó

A RomNet cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt!


Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.


vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2013 Május   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Aktuális: 
HÍRDETÉS



EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Lemondott a roma kisebbségi önkormányzat elnöke Hódmezővásárhelyen

  • Balog: „A kétharmadunk rovására csináljuk”

  • Áram nélkül – növekvő nyomor a dorozsmai cigánytelepen

  • A Chachipe Map – Nemzetközi Fotópályázat győztes képei

  • Romagyilkosságok - Újabb tanúk meghallgatásával folytatódott a büntetőper



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Hányasra értékeled a jelenlegi kormány romapolitikáját? (értékeld 1-5 ig. 1=nagyon rossz, 5=kiváló)




















KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:


  • sosi - na mi van?
    www.sosinet.hu





    Decade of Roma Inclusion





  • Rádió C



    100 Tagú Cigányzenekar



    MTV-Roma magazin