Normális szülő nem nevel gyűlöletre, nem uszítja gyermekét mások megkülönböztetésére.

Normális szülő nem nevel gyűlöletre, nem uszítja gyermekét mások megkülönböztetésére - vegyük ezt az alaptézist elfogadottnak, még akkor is, ha tudjuk, hogy ma sok családban ez nincs így. A gyerek nyelvet ölt, megmutatja a másiknak a rágott kaját a szájában. Undorító?

Felnőtt szemmel kétségtelen: az. Ám gyerekként ez a játék csupán összehasonlítás. Nekünk kell megtanítani, mit illik és mit nem, mi az elfogadott és mi nem az. Összerakják a karjukat, nézik, ki barnább, összemérik magukat, ki a magasabb, kinek ér le hosszabban a haja a hátán, s kinek a tenyere-talpa nagyobb. A gyerek felfedez. A szülő, a család, környezet dolga, hogy önértékelést adjon, s az is hogy értékeket tanítson meg. Ha a gyerek megtanulja, hogy a "hosszabb hajú lány szebb", hogy a magasabb ember feléri a felső polcot is, hogy a nagyobb lábúnak nagyobb cipő kell, ez természetes. Értékek és érzések csatlakoznak a tényekhez. Az érték azonban nem lehet maga a bőrszín, rassz, lábméret, vagy a magasság. A tettek mérnek, s ahogy egymást szeretni tudjuk. Az eltérő bőrszínű ember ugyanolyan belső értékekkel és hibákkal rendelkezik.

Te magad elfogadod a másságot?

Ha nem, akkor lapozz el. Nincs miről beszélnünk,írásom nem a megtérítésedre született. Ha a gyerek megkérdezi tőled, hogy miért sötétebb a bőre annak a másiknak, s megérzi, hogy lamentálsz, hogy cikinek érzed a választ, hogy zavarba jössz, szavak nélkül is tanítod: látens rasszizmusra. Arra, hogy más színű bőrűnek lenni alapvetően ciki. Pedig - bár a te szűk környezetedben nem ez a jellemző - a világon élő emberek többsége NEM fehér bőrű! Mi lenne, ha egyszerűen ezt a tényt mondanád el a gyereknek? Hogy egyesek bőre barna, másoké fekete, vagy inkább sárgás árnyalatú. Ha az orrod alatt, titokban rasszista szólamokat mondasz, olyan televíziós és rádiós adókat hallgatsz, videókat nézel, melyek erről a témáról szólnak, a gyerek megérti ezeket.

Cigánynak lenni rossz!

Ezt egy cigány kislány szájából hallottam, pár napja talán. Onnan tudtam, hogy cigány, mert ő mondta. Ücsörgött egy padon, mert nem játszottak vele a többiek. Azt mondták neki, a cigányok koszosak, tolvajok és ők nem játszanak cigánnyal. A kislány szép volt, nagyon kedves, tiszta és egyáltalán nem tűnt tolvajnak. Csak szörnyen keserűnek.

A gyerekek nem csak hamar megértik, hogy egy kisebbséghez tartozik egy társuk, de hamar kegyetlenkedni is kezdhetnek vele, ha erre a szüleik oldaláról akár burkolt biztatást is kapnak. Ha a szülők úgy tartják, hogy minden cigány bűnöző, megalázhatják társukat. A megalázott, vagy kisebbségbe szorított gyermek pedig lázadni kezdhet (megveri a többieket, mintegy igazolva, hogy a cigány gyerek rossz, verekedős) vagy lelkileg összeomolhat, s mély gyűlölet alakulhat ki benne megalázói iránt. Tényleg ennyire egyszerű a képlet? Tényleg.

A saját gyerekünk nevelésének felelőssége

Ki ilyen, ki olyan családból jött. Nem garantálhatjuk, hogy mi magunk értékrendje lesz uralkodó a gyermek közösségben. Egy dolgot tehetünk: megmutatjuk a gyerekeknek azt, hogy milyen emberek vannak, milyen lehetőségek és milyen szélsőségek. S ha saját gyerekünk válik előítélet áldozatává, nagyon nehéz a dolgunk. Tudunk kell, hogy életre szóló törést okozhat néhány kegyetlenkedő társ. Ha nem akarunk rasszista gyereket, vigyük gyerekeinket - ha már elég nagyok hozzá - külföldi éttermekbe, ha vannak ismerősök, akik más országban éltek, beszélgessünk velük közösen. Meséljünk olyan mesét, ami más nemzeteké, s egyúttal meséljünk arról a népről is. Nem irreális az sem, hogy az aktuális világ-eseményekről az 5 éves gyerek nyelvén beszéljünk.

Például:

- Haiti nagyon messze van, s ott most nagy tragédia történt, sok ember meghalt.
- Vannak gonosz emberek, akik csoportosan támadnak, vagy gyerekeket, öregeket bántalmaznak. Szörnyű tetteket követnek el.
- Látod azt a hangos csoportot? Mindig el kell kerülni a hangoskodó társaságokat, ők buta és erőszakos emberek.
- Ugye milyen szépen zenének ezek a bácsik? Õk indiánok, de nem lovagolnak és nem laknak sátorban, mint Yakari a mesében, hanem rendes házakban mint mi.

A pedagógus felelőssége

Az óvodában és az iskolában a pedagógusok felelőssége hatalmas. A felelősen gondolkodó, érzelem-gazdag gyereket, a kisebbségieket egyaránt bántalmazás érheti az alacsonyabb érzelmi intelligenciájú gyerekektől. Az óvodában még kevésbé törnek elő ezek a problémák, hisz folyamatos a felügyelet - ám az iskolában kicsúcsosodik a probléma. A tanár nincs ott mindig - s a szabad időszakokban elszabadulhatnak az indulatok. A tanár felelőssége adott esetben nagyobb is mint a szülőké, hiszen nála kevés, ha etnikai múzeumokba viszi azokat a gyerekeket, akik a társadalom széles rétegéből érkeztek, vagy meséket mond nekik. Transzparens személyiségként kell viselkednie, aki egyértelműen az erőszak ellen foglal állást, mindegy ki kövesse el azt, s akit követnek a gyerekek. Ez nehéz feladat, többen vannak akiknek nem sikerül, mint akinek igen.

A cigányozás témája ma darázsfészek. Sokszor már attól hátrányba kerülhet valaki, ha egyáltalán beszélni kezd a témáról, mert azonnal rasszistázni kezd mindenki - még arra is ráfogják, aki probléma megoldóan állna a kérdéshez. Hozzászólásaitokban kérlek az aktuálpolitikát mellőzzétek, s a gyereknevelés témájánál maradjatok.