2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Iván: a rendőrök körözött gárdistát fogtak
2009. 01. 31. 00:00

Szombaton délelőtt 11 órakor a temetőnél találkoztak a Magyar Gárda tagjai Ivánban.

Szombaton délelőtt 11 órakor a temetőnél találkoztak a Magyar Gárda tagjai Ivánban, azon a felvonuláson, melynek részleteit és körülményeit még pénteken este 7 óra után is vitatták. (Mint ismeretes, a megyei bíróság végül demonstrációra és a beszédek megtartására adott engedélyt a Magyar Gárdának, vonulásra nem.)

A focipályán történő felsorakozás után a demonstrálók a járdán művelődési ház elé "sétáltak", ahol a Magyar Gárda alapítói, országos, megyei és soproni kapitányai, valamint ifj. Hegedűs Lóránt és Vona Gábor, a Jobbik elnöke is beszédet mondott. A beszédek központi témája természetesen a cigánybőnözés volt, a szónokok arra buzdították Iván lakosait, hogy szerveződjenek és védjék meg magukat a cigány hordáktól. Az is elhagzott, nem hódolnak be az "elnyomó, cionista rendszernek", de szó, fütty és fujjolás érte a rendezvényt biztosító rendőröket is.

A rendezvény környékéről a település roma lakossága távolmaradt, a Rózsa utca környékét rendőrök biztosították. A Fő utca mentén lakók viszont kiálltak a portáik elé és néhányan örömmel üdvözölték a kezdeményezést.

A kisalfold.hu megtudta, a Soproni Rendőrkapitányság a rendezvény idejére fokozott bűnügyi, közbiztonsági és közlekedési akciót szervezett. A kampány, úgy tudjuk, sikerrel zárult, egy a rendezvényre tartó autóból egy körözött személy, egy gárdista került elő. Egy másik járműből pedig baseballütőt foglaltak le az éber rendőrök.

A demonstráció befejeztével a focipályán ebéddel várták a szimpatizánsokat.