2024 March 28., Thursday/Hajnalka napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

MSZP: A Gárda nem oldja meg a problémákat
2009. 01. 28. 00:00

Erődemonstráció vagy cigányrettegős Ivánban?

- Támogatjuk az iváni polgármester és az önkormányzat álláspontját, hogy nem engedélyi a Magyar Gárda nagygyűlését, ugyanis ezen szervezet megjelenése nem oldja meg a településen lévő problémákat - mondta el a tegnapi sajtótájékoztatóján Kránitz László, az MSZP megyei szervezetének elnökhelyettese. - A szélsőséges gondolatok, a katonai jellegű felvonulások és erődemonstrációk félelmet és bizonytalanságot keltenek. A mostani helyzetben mindazok összefogására, partnerségére van szükség, akik tehetnek azért, hogy a feszültség oldódjon. A Magyar Gárda eszméinek és tetteinek elutasítására kérünk minden, a megyében működő demokratikus pártot és a lakosságot.

Kránitz László hozzátette, országgyűlési képviselőként támogatni fogja, hogy az olyan településeken, mint Iván, ahol ilyen jellegű problémák vannak, erősítsék meg a rendőrség létszámát.

Erődemonstráció vagy cigányrettegős Ivánban?

Többszörös egyeztetést követően olyan ez már mint a mese: lesz is, meg nem is erődemonstráció Ivánban, ahol nemkívánatos vendégként mutatkozik be a Magyar Gárda, akik az előzetes megbeszélés szerint a futball pályán mégiscsak megjelennek szombaton.

Horváth Attila, a cigány kisebbségi önkormányzat megyei elnöke szerint masírozás ugyan nem lesz, de a gárda mégiscsak felvonul az iváni futballpályán szombaton délután. A Magyar Gárda tervezett erődemonstrációja már eddig is sokszoros vihart kavart mind a cigányok, mind a civilek, de a rendőrség körében is, Horváth Attila megyei kisebbségi elnök egyszerűen riasztónak tartja a körülményeket, hiszen a kiélezett helyzetben elég lehet egy meggondolatlan szópárbaj, vagy elcsattanó pofon, amelynek súlyos következménye lehet. Az iváni cigányok nem szeretnének gárdistákkal találkozni, de úgy tűnik, ez legfeljebb néhány embert érdekel.

A Győr-Moson-Sopron megyei cigány kisebbségi önkormányzat tiltakozik a Magyar Gárda, és az önkormányzat képviselőtestületének antidemokratikus eljárása ellen, mivel mindkét szervezet ezzel kivonja magát az alkotmányos intézményrendszer tisztelete alól. Horváth Attila szerint nem ez jelenti az ügyek elintézési módját. Információink szerint a szombati programmal kapcsolatban a megyei cigány kisebbségi elnök továbbra is egyeztet a soproni rendőrkapitánnyal, s kéri a rendőrség segítségét, ugyanis félő, hogy a demonstráción felbuzdulva, etnikai összetűzések is kialakulhatnak.