A gyanú szerint több millió forint pályázati pénzt hívtak le jogosulatlanul, fiktív számlákkal.
Annyi biztosan látszik, hogy kisebb értékre lesz bizonyítható a bűncselekmény, mint amiről az első híradások szóltak.
Bács-Kiskun megyében két hasonló ügy van: az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, Kolompár Orbán gyanúsított az egyikben. A gyanú szerint több millió forint pályázati pénzt hívtak le jogosulatlanul, fiktív számlákkal. A nyomozás közben derült fény a másik ügyre: az eddigi gyanú szerint a Kiskunmajsai Roma Kisebbségi Érdekképviseleti Szervezet, illetve a keceli és a mélykúti hasonló szervezetek, valamint egy, a cigányság foglalkoztatásával kapcsolatos közhasznú társaság felhasználásával 255 millió forintnyi pályázati pénzt hívtak le, ebből 140 millió forintot vettek fel jogosulatlanul.
Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes főügyésze a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a második ügyben egy-két hónapon belül várható gyanúsítás. Már körvonalazódnak a személyi összefüggések, de még nem lehet konkrétan rámondani senkire, hogy gyanúsítottja az ügynek.
Az már bizonyosnak látszik, hogy a 140 milliós első adatokkal szemben csak kevesebb összegű csalásra lesznek bizonyítékok. Igaz, a kirendelt szakértőnek még hatalmas mennyiségű iratanyagot kell átnéznie.
A másik üggyel kapcsolatban, ahol Kolompár Orbán, az OCÖ vezetője is érintett, a bíróság még nem tűzte ki a tárgyalás időpontját.



