2024 May 08., Wednesday/Mihály napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Romafórum Nyíregyházán
2008. 11. 14. 00:00

Időszerű kérdésekről, a hátrányos megkülönböztetésről, az Út a munkához című programról is szó volt azon a rendezvényen.

Időszerű kérdésekről, a hátrányos megkülönböztetésről, az Út a munkához című programról is szó volt azon a rendezvényen, amelyet pénteken rendeztek meg Nyíregyházán a Városháza nagytermében romák számára. A Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztálya és a nyíregyházi Esélyek Háza által megrendezett konferenciára roma szervezetek képviselői kaptak meghívást.

Mint Németh Erika, a kisebbségi főosztály igazgatója elmondta, hogy az országban immár az ötödik regionális romafórumot rendezik meg hármas céllal. Egyrészt azt szeretnék, hogy fontos információkat kaphassanak a kisebbségi szervezetek, másrészt erősödjön a partneri viszony a hivatal és a romák között, s nem utolsósorban az is fontos célja a konferenciának, hogy megbeszéljék a problémákat. Ezért úgy állították össze a romafórum programját, hogy legyen benne szó az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális operatív programjairól is, amely érinti a hátrányos helyzetű kistérségek fejlesztését, illetve amelyben vannak kimondottan romáknak szóló projektek is.

A fórum után az egyik érdeklődő résztvevőt kérdeztük benyomásairól. Kelemen BélaTarpa polgármestere elmondta: a roma szervezetek képviselői közül az egyik a fenntarthatóságot szem előtt tartó állami programokra reflektálva úgy fogalmazott, minek beszélnek nekik fejlesztésekről, mikor a romáknak kenyérgondjaik vannak. Egy másik, több beleszólást kért a pályázati pénzek fölhasználásában is, mivel - mint mondta -, ha a roma-igényeket is a beépítik a pályázatokba, akkor az elnyert támogatás elköltésénél is gondoljanak rájuk. Hasonló a helyzet az uniós támogatásoknál, melyek egy része többek között a romák helyben maradását célozza, ám valahogy e pénzek sem jelennek meg számukra a nagyobb szelet kenyérben.

Végső soron az volt polgármesterünk benyomása, hogy sem igényként a hivatalok, sem pedig ajánlatként a roma vezetők részéről nem fogalmazódott meg, hogy kétségtelenül komoly erőfeszítéseket igénylő lépésekre volna sürgősen szükség a kisebbség beilleszkedését elősegítő szemlélet-alakítás terén.