Általában az idősebbek és főleg az ismertebb művészeknek adnak lehetőséget, akik már megfelelő kapcsolati rendszerrel bírnak.
Egy fiatal festőművésznek ma Magyarországon milyen gyakran van lehetősége az alkotásait a nagyközönségnek megmutatnia?
Az eddigi tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy sajnos nem sok. Általában az idősebbek és főleg az ismertebb művészeknek adnak lehetőséget, akik már megfelelő kapcsolati rendszerrel bírnak. Ám nekik is kevés lehetőségük van ahhoz képest, ami valójában megilletné őket. Egy láthatatlan "hierarchikus rendszer" is kialakult, maguk az alkotók és a nézőközönség között is, ami talán kezd felszakadozni napjainkra. Bevallom, az én személyiségem is tehet arról annyiban, hogy művészetemet nem tudom érvényesíteni eléggé. Nem vagyok törtető típus, karrierem lehetőségeit bemérem, és kevés esélyt látva az igazi elismerésre, inkább más területen élem hétköznapjaimat. Fiatalon, képzetten és nőként érvényesülni nagyon nehéz még saját népemen belül is, inkább hátrányt jelent mindez, mintsem előnyt. Egy megújuló szemléletváltásra lenne szükség, amely során esély adódna a valódi egyetemes értékek elismerésére. Jelenleg is festek, de nem eladásra, kizárólag önkifejezés céljából, melyet a kínálkozó lehetőségekhez mérten bemutatok a nagyközönségnek.
Szerinted miért épp Terád esett a választás, hogy a mostani kiállításon bemutathass? Miért a látható képek kerültek bemutatásra munkáid közül?
Raduly József ismerte az én édesapámat Bódi Jenőt, aki még gyermekkoromban elhunyt 1992-ben. Apám neve még mindig elismerést vált ki az idősebb zenész romák körében, hisz Magyarország egyik legjobb brácsása volt, és büszke, gerinces habitusa tekintély parancsoló hatással bírt. Hajdani édesapám ismeretsége egy "biztonságot"adott nekem, így Raduly József a M.O.K.K.A elnöke által szervezett II. Országos Roma Értelmiségi Találkozón, mely a Magyar Tudományos Akadémián került megrendezésre váltottunk festményeimről pár szót, munkáim bemutatásának lehetőségéről. Raduly úr sem ismert engem, pedagógiai végzettségemről és képzőművészetemről szintén nem hallott. Örülök, hogy általa lehetőséget kaptam a munkáim bemutatására, így gondolataimat megoszthattam a nagyközönséggel. A kiállításon látható képekre azért került sor, mert egyszerűen nem volt más, sajnos kevés munkám van, mivel pedagógusként dolgozom a hétköznapokban.
A képeidhez mesterséges világítás, és ablak sem szükséges, hiszen jóformán beragyogják a Galériát. Milyen színvilággal, milyen technikával dolgozol, a képeidnek általában mi a mondanivalója?
Sokan azt mondják képeimet látván, hogy rendkívül nőies hatással bír színeit, formáit és tartalmi mondanivalóját tekintve, és egy kissé meseszerű, főleg napjaink valóságához képest. Talán színeimmel és tartalmi mondanivalómmal lázadom a kiábrándulás, csüggedés és az általános melankolikus hangulat ellen. Témáim többnyire az emberi élet értékeire való figyelemfelhívás, a természet tökéletességére és rendjére való utalás, és hogy az ember harmonikus egységet alkot a világegyetem részeként, nem pedig uralja azt. A Tűzvirág 5 részes olajfestmény sorozatom fő témája az emberi fejlődés és a természet harmonikus körforgása, a virágok bimbózásával, fejlődésével, virágzásával és hervadásával párhuzamosan maga az ember is születik, fejlődik, gyermekei születnek, majd megöregszik. Gondolataim vizuális közlése sajátos módon találkozik a roma kultúra színvilágával és szimbólumrendszerével. A roma kultúra és hitvilág gazdag értéke, misztikus világa is foglalkoztat. Szépnek tartom a növényvilág és állatvilág sokféleségét, és az emberiség gyönyörű népeit, a másságban rejlik az Alkotó tökéletessége.
Aki megtekintette a kiállítást, láthatta, hogy alkotásaidon nem csak ecsettel dolgozol, hanem egyéb eszközökkel is. Beszélnél erről részletesebben?
Egy örökké újító, keresgélő alkotó vagyok, így eszközeim is folyamatosan változnak. Úgy gondolom, hogy a vászon sima felülete, az olajfesték hagyományos használati módja már kiaknázott terület a képzőművészetben. Én nem utánozni vagy másolni szeretném a képzőművészet mestereit, hanem eredményeiket magamba szívva továbbvinni saját gondolataim, egyéni önkifejezésem szintjére, ami egy új, meglepően más, határok nélküli fantáziavilágba vezet el. A minél eltérőbb anyagok beépítése a festmény formavilágába, már megállásra készteti a nézőt, hogy kitalálja miből is készülhetett. Hogy milyen eszközöket használok, azt nem árulhatom el, maradjon művészi titkom!
Szerinted milyen megoldást kellene találniuk az arra illetékeseknek, hogy gyakrabban állíthassatok ki, illetve hogyan lehetne motiválni a közönséget, hogy gyakrabban látogassanak el roma festőművészek kiállításaira?
Ezt a kérdést nehéz röviden és nehéz a politikát kikerülve megválaszolni. Elszegényedett országunknak egy valódi gazdasági reformra van szüksége, melynek konkrét kidolgozása és gyakorlati kivitelezése már jó pár éve elkésett. A jól működő gazdaság által növekednének a munkalehetőségek, így az emberek életszínvonala emelkedne, ami lehetővé tenné azt, hogy mindennapi megélhetési gondjaikon túl látnának művészetet is maguk körül. A szegénység elkeseredettséggel párosul napjainkban, az emberek kiábrándultak és passzívak a másság megismerésére és elfogadására, így az értékeiket sem ismerik fel, csak a negatívumot, melyet még a média is fokoz. Amíg a társadalom életszínvonala nem emelkedik, addig a művészeteknek sincs lehetősége kibontakozni, így a kiállítási lehetőségek is egyre kevesebbek hisz érdeklődő, befogadó sincs, aki azt kellőképp értékelné.
Illés - Bódhi Barbara
Gondolatok a művészetről, avagy Ars Poeticám:
Az ember az egyetlen élőlény, aki reprodukálni képes művészetén keresztül önmagát, érzéseit és gondolatait, benyomásainak közvetítő eszközökkel hangot ad. Egyedül az ember keresi létének értelmét, ő az, aki életének okára kérdez rá alkotásaiban, amelyre válaszokat emelkedett szellemi színvonalon páratlan egyediségével nyújt. Az ilyen jellegű individualista igénye mindig is meg volt az emberiségnek, amelynek során "örökérvényű" remekművek létrehozására képes, termékeny ókori kultúrákról, korokról és fontos történelmi eseményekről ad tárgyi tanúbizonyságot. A művészet ragadja meg az adott társadalmak eszmei és szellemi hátterét, a történelmet csak is a művészet értelmezésével tehetjük teljessé. Leginkább akkor volt képes csodákra, amikor az adott társadalom gazdasági háttere biztosította azt az anyagi jólétet, amelynek kapcsán igény is mutatkozott irányába. Korunk vezető emberei is tisztában vannak jelentőségével, ezért építenek palotákat a művészet számára, és biztosítanak óriási múzeumokat azok bemutatására. Ugyanakkor hiányzik a mögöttes tartalom, ami az országunk gazdasági hiányosságai révén mutatkoznak. Kortárs művészetre nincs igény napjainkban, így az virágozni is képtelen. A gazdaság hanyatlása meghatározza az emberek szemléletét, az elszegényedett társadalom alacsony életszínvonala miatt az emberek zárkózottabbak, érdektelenebbek és indulatosabbak egymás felé, így a művészet felé is. A Roma népet különös érzékenységgel érinti ez a jelenség, mind a másik embertárs megismerésében és elfogadásában, mind kultúrájának és művészetének bemutatásában és értékelésében is. Egy passzív társadalomban élünk, ahol a megélhetés a versengés és a felhalmozás jellemző. Ebben a reménytelen helyzetben miért is alkotom? Talán, mert lázadom az érdektelenség és passzivitás ellen. Szembe szállok a szürkeséggel, kilépek az éveket őrlő monoton körforgásból, és festményeimen egy pillanatra megállítom az időt. A meggyötört embereknek színeken és formákon keresztül adok jelentőséget a földi élet örökérvényű igazságairól, a természet tökéletességéről, az ember szépségéről, és gyermekeink születésének csodájáról. Sokan azt mondják, alkotásaim egy színes mesevilágról beszélnek, lehet, hogy igazuk van. Ebben a mesevilágban élve vagyok képes létezni napjainkban, kizárva a színtelen melankóliába ágyazott közhangulatot. A természet adta színeket és anyagokat minél szélesebben kihasználva keresek új utakat, izgalmas újításokat alkalmazva fogalmazom meg egyéni önkifejezésemet, a megelőző nagymesterek tapasztalataiból merítve. Amennyiben a néző megállt egy pillanatra a festményem előtt, már tudtam értéket adni számára.
Illés - Bódhi Barbara - Önéletrajz
1977. 05. 16. - Budapesten, négy gyermekes zenész cigány családban születtem. Édesapám Bódi Jenő neves brácsás (1992-ben elhunyt), édesanyám Oláh Katalin szakács-cukrász és szintén festőművész. 1983-1991. - Bajza Utcai Általános Iskola, elemi tanulmányok. Rajz szakkörökön való részvétel, rajzversenyeken helyezések elérése. 1991-1995. - Kézműipari Művészeti Szakközépiskola, érettségi bizonyítvány, porcelánfestő szakmai végzettség. 1995-1996. - Lakberendező szakmai végzettség, Baska József és Rényi Katalin Iparművészek Magániskolájában való tanulás. 1996-2002. - Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, rajz - vizuális kommunikáció szakos tanári diploma. 1999. - Házasság kötése Illés Henrikkel. 1999-2001. - Külföldön való tartózkodás, Kanada, Toronto. 2001-ben kisfiam születése, 2002-ben kislányom megszületése. 2004-től napjainkban is a Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény rajz, vizuális kultúra és művészettörténet szakos pedagógusa vagyok. 2006. - Az első nagyszabású kiállításom a Kalyi Jag Roma Művészeti Egyesület fennállásának 25. jubileumi programsorozata révén volt Varga Gusztáv szervezésével, a Kossuth Klubban Szentandrássy Istvánnal és Kunhegyesi Ferenccel közös tárlat. 2007- Magyar Író Akadémia mesterkurzusa, OKJ Szépírói szakreferens képzettség 2007-től az Apor Vilmos Katolikus Főiskola hittanár - nevelő és hitéleti - nevelő szakos MA egyetemi képzésén tanulok. 2007. szeptember 17- október 09. - "Cigányvarázs" című kiállítás a Józsefvárosi Galéria kiállítótermében.
