Csönd van kedd délelőtt a galgagyörki cigánysoron. Látszólag nyugalom is. De békesség nincs. Csak félelem. Nem tudni még, kik és miért vettek fegyvertűz alá három szomszédos házat hétfőn hajnalban.

Ezek ölni akartak! - mondja szomorúan egy roma asszony Galgagyörkön. Az utcában, ahol hétfőn hajnalban lövések zaja rémített el mindenkit, s melyet már gárdistabakancsok is tapodtak, most nagy csend honol. Sehol senki. Ijedség, tanácstalanság, félelem. De csak a kapukon belül.

Oláhné Somogyi Zsuzsanna nagymosást tart, de azért beinvitál a lehúzott redőnyű utcai szobába. A műanyag roló mint tésztaszűrő engedi be a napfényt. Száznál is több sörét lyuggata át. Az ablak alatt és oldalt a falnál a gyerekek ágyai.

- Viharos idő volt, azt hittük, csak az ég dörög. Aztán tört az üveg, csapkodtak befelé a sörétek - idézi még mindig zaklatottan Oláhné.

Megmagyarázhatatlan szerencse, hogy egyiküket sem érte lövedék, a berobbanó ablak sem okozott karcolást sem.

Ahogyan a velük szemközti takaros, ápolt udvarú ház muskátlis ablakai mögött alvók sem sebesültek meg. Pedig oda nem vaddisznósöréttel, hanem komoly golyós fegyverrel céloztak. A tulajdonos fejétől arasznyira csapódott be a lőszer a nagyszobában.

(Bedugom az ujjam az egyik falba csapódott lövedék helyére. Nem érem a végét. Jókora mordály lehetett... Gyilkos!)

Ölni akartak, mert ha csak riogatni, akkor nem az ablakokat veszik célba. A harmadik háznak sem a falára céloztak. De még csak a kiskutyára sem.

"Vágódtunk le a földre, eszünkbe sem jutott, hogy kergessük a tetteseket. Azt sem tudtuk, hányan vannak, hogy egyáltalán életben hagynak-e minket" - hangzik az egyöntetű helyzetleírás a hétfői borzalomról. "Ölni akartak, de gyávák, mert csak gyáva ember lő alvóra, gyerekre, asszonyra..."

Így gondolja ezt a rendőrség is, mert gyilkossági kísérletnek minősítette az esetet. Még akkor hajnalban végigjárták mindazokat, akiknek a faluban fegyvertartási engedélyük van, és megvizsgáltak mindent. Ha ők lőttek volna, elárulja azt a lőpornyom a kézen, és a fegyver csöve is beszédes tud lenni...

De nem ők lőttek.

Hanem kik? Ez most a legnagyobb kérdés. Falubeliek lennének? Mert hátulról, a kertek felől közelítettek. Ott, abban a sötétben csak jó helyismerettel tájékozódhattak.

És miért éppen arra a három szomszédos házra? Semmi közös nincs bennük. Vagy elég annyi, hogy ott mindben cigányok laknak?

Vagy idegenek voltak? Akiknek valami jó kis pogromfélére vannak vágyaik? De valaki akkor is idevezette őket.

- Van aki örül annak, ami történt - mondja az asszony a muskátlik között, tartózkodón, gyanakodva méregetve az újságírót. Hogy miféle ember lehet az, aki az ilyesminek örül, annak megválaszolását másra hagyja.

A legtöbben azonban elítélik, s kimondva, kimondatlanul is a Magyar Gárdát, de legalábbis annak szellemiségét vélik látni a háttérben. Igaz ugyan, hogy a minapi eset szereplői és a mostani lövöldözés kárvallottjai között semmiféle kapcsolat nincs, de a palackból kiszabadult szellem ott lebeg Galgagyörk fölött.

Kicsivel lejjebb, a "centrumban" alkalmi kirakodóvásár egy földre terített ponyván. Pár nézelődő, turkáló.

Idős cigányasszony kérdi a bámész idegentől: "kit tisztelhetek az úrban?" Újságíró? "Akkor azt írja meg, hogy csúcs az, ami már itt történik! Csúcs!" Bár nyilván nem e pozitív életérzést gondolja szavai mögé.

Két rendőrautó négy egyenruhással cirkál a környéken. Inkább csak lélektani a jelenlétük, hiszen nyugalom van, csönd, nagyon nagy csönd - meglehet, vihar előtti. Placebó a "csíkos" autók, a kedélyes fiatal zsaruk látványa. Nem gyógyít, de olyan, mintha mégis...

Mert vannak orvoslásra váró kézzelfoghatóbb gondok is szép számmal. Oláhéknál például az, hogy miből csináltatják meg a szétlőtt ablakokat. A nagymama járt a "tanácsban" is, de onnan állítólag elküldték: nem az ő asztaluk...

Pedig ennek éppen fordítva kellett volna kezdődnie. Mondjuk így: "Oláhék! Küldjünk egy üvegest? Nem fáznak meg az éjjel? Jól vannak?"

Valami dermesztő magárahagyottság érződik a "soron". Pár jó szó, valami vigasztalásféle elkelne. Magyarázat, segítség, lélek. Vagy egyszerűen csak a jelenlét. Hogy érezzék, nem a falu rossz hírének megalapozóiként élnek ott, ki jól, ki rosszul. Hogy lássák, nem tekintik őket páriáknak. (Vagy mégis?)

Kérdem itt-ott: aztán járt-e itt valaki "helyi hivatalosság"? A választ leírni is felesleges.

"Cigány miniszterelnököt Magyarországnak...?" Kolompár Orbán e című interjúkötete hever a polgármesteri titkárságon. Gondolom, tiszteletpéldány lehet. A falu vezetője nincsen benn, titkárnője sem éri el mobilján.

Szabadi Mónikát, a település független polgármesterét később azért sikerült felhívnunk, de a történtekről semmi mondanivalója nem akadt. Nem az ő asztala...
www.romnet.h