A kisebbségek országgyűlési biztosa azt mondja: roma származása ellenére sem csak egyetlen magyarországi kisebbség érdekeit képviseli elszántan, hanem mind a tizenháromét.
Ombudsmani nyitánya úgy hangzott: megválasztása azt üzeni a cigányságnak, van esélyük magas pozícióba jutni. De korábban arról beszélt: "kétlaki", a cigányok közt magyar, a magyarok közt cigány. E "kettős kép" nem árnyalja ombudsmani üzenetét?
Nem. Magyarországon minden kisebbségi közösséggel szemben erős az asszimilációs elvárás, és próbál ennek megfelelni mindenki, aki feljebb akar emelkedni. Különösen a romáknál. Azok a szülők, akik nem a legelesettebbek közé tartoznak, s nyitottak a világra, pontosan érzik, milyen irányba kell orientálni a gyereket.
Tudható önről: zenészek vannak a felmenői közt, és kezdetben ön is zenei pályára készült.
De nem "családi kényszerből". Fölvilágosult ember az édesapám. Zenélt, festett is, negyvenévesen a jogi karra jelentkezett. Kitörési pontokat keresett. Nekem is azt mondogatta, a muzsikálásból már kevésbé lehet megélni, tanuljak valami mást. Én viszont zenélni akartam, klasszikus zenét tanulni. Nem ment rosszul a zongorázás, konzervatóriumot végeztem Szegeden. Mégis megtört bennem valami ott.
Micsoda?
Utólag raktam össze a magyarázatot: visszavetett az, hogy mivel Abonyról kerültem Szegedre a zenei középiskolába, kollégiumban laktam, és csak akkor tudtam gyakorolni napi egy-két órát, amikor időt kaptam rá. Bár nagy elszántsággal indultam, lankadt a lelkesedésem.
Nem érte diszkrimináció az iskolában?
Nem. Kilógtam a sorból, nem illettem az általánosító és előítéletes romaképbe. Jól tanultam. Megesett persze, hogy diáktársaim összesúgtak a hátam mögött: "Õ cigány." Hallottam, amint a tanárnő - akit nagyon kedveltem - azt mondja nekik: "Lehet, ám ő úri cigány." A zenészdinasztiára értette.
Azért ez a "pedagógiai megjegyzés" sem mentes előítélettől.
Nem. Visszatérve: miután másodszorra sem vettek föl a zeneművészeti főiskolára, eldöntöttem, lezárom ezt a kérdést. De még csak elképzelésem sem volt a folytatásról.
Ami aztán úgy alakult: elvégezte Egerben a tanárképzőt történelem-ének szakon, majd az ELTE-t történészként, de a jogot is, újságírói oklevelet is szerzett, majd kisebbségkutató lett az MTA-nál.
Ám a zenélést nem hagytam abba a főiskolán. Koncerteztem, az egri színháznál előadásokat kísértem, hakniztunk is a színészekkel. A "Legyen a Horváth-kertben Budán" típusú örökzöldeket harmincszor is lenyomtunk szilveszteri gálákon. Ebből éltem a tanulmányaim mellett.
És hogy lett később romológus?
Eleinte eszmetörténettel foglalkoztam. De rádöbbentem, telített a pálya. Végiggondoltam más lehetőségeket. A kisebbségi kérdésről voltaképpen semmit nem hallottam az oktatási rendszerben. Önképző módon szereztem a témában három diplomát. Állást azonban nem kaptam a szakterületen. Akkor próbálkoztam az újságírással, ám képtelen voltam arra várni, hogy a gyakorlati idő után majd státust is adnak valahol. Elmentem nevelőtanárnak egy szakmunkásképző kollégiumába. És velem is olyasmi történt, mint Vitray Tamással és a sámlijával.
Vagyis?
Vitray többször elmondta, riporterpályáján Rafer Johnson atléta és egy sámli indította el. Erre azért kellett fölállnia, hogy a kamera egy magasságban mutassa a sportolóval. Számomra ez a véletlen megragadását jelentette.
Mi volt az ön "sámlija"?
Egy szerencsés fordulat. Még nevelőtanárként elmentem a Roma Versitas tehetséggondozó alapítvány vitaestjére, ahol Kemény István, a honi cigánykutatás "atyja" is előadott. Hozzászóltam a mondandójához, hogy ez mind szép, de miért nem férhet hozzá más is a kutatási lehetőségekhez, itt van egy csomó fiatal. A vita végén Kemény kérte, írjam föl a nevemet, címemet. Pár hónap múlva fölhívott: csak dumálni tudok-e, vagy értek is valamihez, mert kisebbségkutató program indul az Akadémián. Nem volt kérdéses, mit válaszolok.
Sikeres lett az akkori program, s ha jól tudom, abból "nőtt ki" az önálló kisebbségkutató intézet.
Így van. Én vezethettem a romológiai kutatócsoportot. Szívós munkával tettem magam ismertté a szakmában. Tanítottam is, először a miskolci egyetemen, majd meghívtak a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolára: az országban elsőként itt alapítottuk meg a roma tanítói és óvodapedagógus szakot. Nagyon jó periódus volt. Fiatal voltam, tele tettvággyal.
Azóta csak öt év telt el, most harmincnyolc esztendős. Veszített volna a lendületéből?
Abból sosem fogok. Csak ombudsmanként másként vagyok elszánt.
Azt tudja, miért önt jelölte a posztra a köztársasági elnök?
Nem. Épp a váci főiskolán tanítottam, amikor fölhívott az elnöki hivatal egyik helyettes vezetője, hogy találkozzunk. Azt hittem, tanulmányt kérnek majd. Ám az elnöki palotában már azzal fogadtak: igazából a köztársasági elnök szeretne velem beszélni. Sólyom László csak a beszélgetésünk végén mondta: engem jelölne kisebbségi biztosnak. Meglepődtem. Lehet, ebben a szakmában sokan eljátszanak az ombudsmani poszt gondolatával, de bennem föl sem merült, esélyét sem láttam volna. Azóta többször is találkoztam az elnök úrral, nagyon érdekli a roma problematika, főként az oktatás: a roma gyerekek ötven-hatvan százaléka még ma is szegregált oktatásban vesz részt, ahol a tanítás színvonala is rosszabb, így nem tudnak továbbtanulni, hogy piacképes szakmát szerezzenek. "Újratermeljük" azt a réteget, amely képtelen sikeresen belépni a munkaerőpiacra.
Azt is ön nyilatkozta: a cigányság csak önmagára számíthat, nem sok reményt fűz a kormányzati programokhoz. És bízik abban: a romák az önérdek-érvényesítésüket politikai mozgalomban teljesítik ki. Hogy értette?
Elég, ha civil mozgalom indul. Hogy ez kinövi-e magát politikai mozgalommá, azon múlik, miként halad a társadalmi integráció. Amennyiben a politikai elit úgy véli, valóban integrálni kell a romákat, s megtörténik az, amiről az idősebb romageneráció álmodott, hogy a pártok keblükre ölelik a cigányságot, mondván, számarányukat tekintve is helyet kapnak a frakciókban - akkor az integráció gyorsított lesz. És nem fog kibontakozni valamiféle mozgalom. Hosszú távon az a jó, ha a romák betagozódnak. De még nem látom ennek a realitását. Átmeneti idő a mostani, ezért akár politikai nyomásgyakorló csoport is létrejöhet a romáknál. Annak idején az Egyesült Államokban a feketeközösség esetében egy új értelmiségi generáció volt képes presszionálni a politikát.
Arra utal, egy új roma generáció adott esetben közéleti szerepet is vállalna?
Igen. Harmincasok, diplomások, megalapozták már az egzisztenciájukat. Politikailag nem annyira elkötelezettek, mint az előttük járó nemzedék, amely pártosodott balra és jobbra is.
Önt sosem akarták bevonni valamelyik pártba?
Nem. Szakemberként bírálatokat is írtam a kormányzatok romapolitikájáról. Egyik párt számára sem voltam vonzó figura.
Ombudsman elődje, Kaltenbach Jenő azt mondta: ma a politikát egyetlen kisebbség érdekli, a romák, de nem a gondjaik megoldása végett, hanem mert a politikusok meg akarják szerezni a romák szavazatait is.
Sok igazság van ebben. Mégis azt látom: ma már rájöttek a politikusok, hogy nehezen tarthatók a kisebbségekkel kapcsolatban tett ígéreteik, amelyek a rendszerváltás óta várnak a beváltásukra. Például hogy önálló parlamenti képviseletük lesz a kisebbségeknek, ami a jogszabályok alapján járna nekik.
Vélhetően tartanak a politikusok a kisebbségek külön parlamenti képviseletétől. Vegyük csak azt: Magyarországon tizenhárom kisebbség van, s ha mindegyik csak egyetlen képviselővel vesz részt az Országgyűlésben, frakcióba tömörülve akár kormányalakítást befolyásoló tényezővé is válhatnak. Tévedek?
Nem. De ne várja, hogy a politikusok ezt nyíltan kimondják.
Elődje tizenkét év alatt nem tudta keresztülvinni a kisebbségek parlamenti képviseletének kérdését. Gondolja, önnek sikerül?
Már tervezetet dolgoztunk ki erről, átadtuk a frakcióvezetőknek és a köztársasági elnök úrnak is. Ha pedig a politikusok nem akarják ezt, vegyék ki a jogszabályokból, aztán magyarázzák el Európának, miért nem akarnak kisebbségeket a parlamentben. De harcolok az ombudsmani hatáskör kiterjesztéséért is, hogy diszkriminációs ügyekben hatékonyabban léphessek föl. Minél inkább lerázna a politika, annál elszántabb leszek.
Bár sokakban felmerült: csak a romák érdekében.
Hivatali elődöm a német kisebbséghez tartozik. Esetében nem vetődött föl, hogy nekik kedvezne. Én azonnal egyeztető fórumot kezdeményeztem, a második kisebbségi kerekasztalt a tizenhárom kisebbség vezetőivel. És egyre több nyilatkozatukból érzem, fölismerték, hogy ez róluk szól. Nem az ombudsmanról, aki mellesleg roma.