2024 March 28., Thursday/Hajnalka napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Felnőttképző bázis
2007. 05. 30. 00:00

A város cigány kisebbségi önkormányzatának teg- napi testületi ülésén többek közt elhangzott: szeptemberben két csoportban harminckét fővel felnőttképzési program indul Kanizsán.

Annak idején beszámoltunk róla: a CKÖ megállapodásokat írt alá a regionális munkaügyi központ, illetve egy szombathelyi átképző tömörülés képviselőivel a Bogdán János Cigány Közösségi Házba elképzelt felnőttképző központ megvalósításáról. Utóbbiak anyagi támogatást, illetve szakmai segítséget vállaltak: ez a 30 millió forintos program részbeni finanszírozásában ölt testet, de a vasi partner egy munkatársa részmunkaidőben Kanizsán tevékenykedik majd, szakmai felügyeletet biztosítva.

- A szombathelyi Regionális Munkaerő Átképző Központ képzési helye leszünk - újságolta Teleki László, a kanizsai CKÖ elnöke. - Már biztos, hogy szeptember elsején gazdaasszonyokat, illetve irodavezetőket kezdünk képezni, mindkét csoportban 16 fővel. Jelenleg keressük a diákokat, illetve lassan indul a közösségi ház tetőterének átalakítása is - a képzés bázisát ott tervezzük kialakítani.

A tegnapi testületi ülésen áttekintették a helyi nagy önkormányzattal meglévő együttműködési megállapodást, ez ugyanis a választások után némi pontosításra szorult. Az elnöki beszámolóban pedig szó esett egy pályázati sikerről is: az Országos Foglalkoztatási Alap 13 millió forintos segítségével egy korábban már megkezdett program második üteme indulhatott el.

Teleki László elmondta még: egy hete egy három éve működő civil tömörülés, a megyében 22 taggal rendelkező Dél-zalai Cigányokért Egyesület elnökévé választották. A tömörülés célja, hogy kanizsai társaságokkal együttműködve segítse a kormány hosszú távú roma integrációs programjának megvalósítását. A szervezetet később országossá szeretnék tenni, mely törekvéssel már a 2010-es kisebbségi önkormányzati választásokra figyelnek. azon lesznek, hogy minél több dél-zalai képviselőt delegálhassanak a majdan felálló országos cigány önkormányzatba.