Négy évvel ezelőtt Budapesten született meg a közép-európai országokban élő romák helyzetének javítását célzó Roma Integráció Évtizede Program ötlete.

Az érintett országok közvéleményének figyelmét elkerülte, de 2005 óta a Roma Integráció Évtizede zajlik nyolc közép- és kelet-európai országban, köztük Magyarországon is. A kiötlői által is elismerten gyakorlatilag titokban zajló megaprogram alapvetően az érintett országokban élő romák egyéni életesélyeinek javítását tűzte ki célul, ezen felül pedig az érintett országok és a programot támogató szerezetek 2003-as elhatározásának megfelelően létrehozták a nemzetközi Roma Oktatási Alapot.

Ez utóbbi működési tapasztalatainak megvitatására adódik alkalom e héten Budapesten, a Konferencia a roma oktatásról és a romák beilleszkedéséről Közép- és Kelet-Európában fedőnevű rendezvényen az érintett országok, valamint a programot támogató nemzetközi szervezetek képviselői és az abban részt vevő szakemberek részvételével.

Nem verték nagy dobra

Ahhoz képest, hogy a Roma Integráció Évtizedét és a Roma Oktatási Alapot elvben a szívügyének tekinti Bulgária, Horátország, a Cseh Köztársaság, Magyarország, Macedónia, Románia, Szerbia és Szlovákia kormánya, továbbá a Világbank, a Soros György alapította Nyílt Társadalom Intézet, az Európai Bizottság és a Közép-Európai Fejlesztési Bank, a szervezők a négy kitűzött cél (oktatási projektek támogatása; oktatáspolitikai stratégiák kidolgozását és konkrét pedagógiai módszertani segítséget; az érintett országok közvéleményével folytatott párbeszéd és társadalmi vita generálása a romák integrációjáról; valamint a Roma Egyetemi Ösztöndíj Alap működtetése) közül az érintett országok közvéleményével folytatott párbeszéd mindeddig nem tekinthető átütő sikernek.

A szervezők által kiadott háttéranyag is elismeri, hogy "sajnálatos módon erről a Programról [a Roma Integráció Évtizedéről] csak kevesen értesültek", pedig a közép-európai romákat (és értelemszerűen a programben részt vevő országok többségi társadalmát) közvetlenül érintő, és az évről évre a munkaerő-piacról kiszorított fiatalokat útjukra bocsátó szegregált oktatási rendszer szégyene miatt vitathatatlanul fontos program érintettjei (és finanszírozói) talán megérdemelték volna, hogy a meglehetősen elitista konferenciákon túl is értesüljenek az integrációs programok céljairól és az időközben elért eredményekről.

Eredmények

Pedig a konferencia nyitónapján elhangzottak szerint akadnak közép- és kelet-európai országok, ahol a Roma Integráció Évtizedének oktatáspolitikai erőfeszítései néhány év alatt látványos eredményekkel jártak.

Macedóniában az integrációs évtized első két évében egyharmadával (nem egészen 60-ról több mint 80 százalékra) sikerült növelni saját korcsoportjukon belül az első osztályt elkezdő roma gyermekek arányát, és ugyanitt jelentősen nőtt az első négy osztályból nem lemorzsolódó gyermekek száma is. Macedónia más szempontból is sikertörténetnek tekinthető; az országban már a roma évtized megkezdése előtt, 2004-ben 80 százalékkal több roma gyermeknek sikerült befejeznie az általános iskolát, mint 1997-ben.

Az oktatási rendszerből kimaradók száma azonban még így is kétségbeejtően magas: Bulgáriában minden hatodik, Romániában és Szerbiában minden negyedik roma gyermek sohasem jut el az iskolába; és szinte valamennyi érintett országban rikítóan alacsony az iskolai előkészítésben részesülők aránya (a legrosszabb a helyzet Szerbiában, ahol a roma gyermekek mindössze 7 százaléka részesül bármilyen iskolai előkészítésben 3 és 6 éves kora között).

A szegregáció szégyene

Ami a szegregációs mutatókat illeti, a lemorzsolódás terén messze nem a legrosszabb helyzetben lévő Magyarországnak semmi oka a büszkeségre: az általános iskolás roma gyermekek negyede szegregált osztályban tanul, a (többnyire erősen megkérdőjelezhető okokból) speciális iskolákba szorult/szorított tanulóknak pedig a 70 százaléka roma származású. A magyarországi adatok lehangolóak, de legalább viszonylag pontosak: több térségbeli ország (így Bulgária és Románia) esetében egyelőre csak közelítőleg (de inkább úgy sem; 44 és 70, illetve 13 és 45 százalék közé belőve) lehet megbecsülni a szegregáció sújtotta roma gyermekek arányát.

A fentiek fényében nehéz mit kezdeni a ténnyel, hogy a programban érintett országok többsége már elfogadott diszkrimináció-ellenes jogszabályt (kivétel itt is Szerbia), és bár a törvények (ahogy a hasonló tárgyú uniós irányelv sem) nem minden esetben tartalmaznak külön rendelkezést az iskolai szegregáció tilalmára, illetve az aktív állami szerepvállalással megvalósított deszegregációra nézve, a mainstream politikai erők között nemigen képezi vita tárgyát, hogy az iskolai szegregáció létezik, mint ahogy az is (örvendetes módon) konszenzussá kezd válni, hogy az ezzel szembeni, adott esetben kormányzati eszközökkel történő fellépés a többségi társadalom érdeke is.

Büntet, nem büntet

Ellentmondásos ugyanakkor a diszkriminációt büntető bírósági gyakorlat: a debreceni ítélőtábla tavaly augusztusi másodfokú ítélete kimondta, hogy a miskolci önkormányzat megsértette az egyenlő bánásmód elvét, amikor egy önkormányzati fenntartású iskolában elkülönítve oktattak roma gyermekeket; ám a bíróság a szegregáció megszüntetésének elrendelése mellett nem intézkedett annak szankcionálásáról. Bulgáriában hasonló ügyben szintén jogerős bírói ítélet mondta ki az iskolai szegregáció bizonyítottságát, ám a bolgár bírósági gyakorlat még az itthoninál is elnézőbb volt: ott semmilyen intézkedést nem rendelt el a bíróság az iskolai elkülönítés ügyében.

Pedig a kirekesztetteket ért, önmagában is vérlázító méltánytalanságon túl - bár a konferencián sajnálatosan kevés hangsúlyt kaptak az integráció mellett szóló racionális közgazdasági érvek - korántsem mindegy, hogy az oktatási rendszer évtizedekre kudarcra ítélt és az állam jóindulatára szoruló fiatalokat, vagy életükért felelősséget vállaló adófizetőket bocsát útra.

Hiánybetegség

Talán pont ez a szempont volt az, ami hiányzott a konferencia első napjáról, miközben a résztvevők - köztük a rendezvényt a "ha valakinek kevesebb jut a közös jóból, mert cigány, csak annyit tehetünk, hogy kijelentjük, mi is cigányok, mi is romák vagyunk" panellel megnyitó Gyurcsány Ferenc - igyekeztek érzemi húrok gyakori pengetésével lelkesedést önteni magukba és a hallgatóságba. Erre azonban itt és most nem igazán volt szükség.

Arra annál inkább, hogy előkerüljenek az oktatási rendszerbe került roma fiatalok és szüleik pályaválasztásukért viselt egyéni felelősségének kérdése.

Néhány üdítő kivételtől eltekintve - ilyen volt mindenekelőtt a Hungarian Business Leader Forumot képviselő Adriány Kincső hozzászólása - fel sem merült a roma gyermekek és fiatalok tanulásának támogatásával kapcsolatban, hogy a támogatási rendszernek a piacképes szakmák felé kellene terelnie az érintetteket.

A szervezetében részt vevő vállalatok támogatási politikáját ismertető Adriány egyértelművé tette, hogy az ösztöndíjra és kettős (az adott vállalathoz és az iskolához is kapcsolatot teremtő) mentori rendszerre épülő segítség kizárólag "hard", azaz piacképes (mérnöki, közgazdasági, jogi) diplomák elérésére szolgál és kizárólag rászorultsági alapon ítélik oda.

Aligha véletlen, hogy az első nap két fórumán összesen egy ember képviselte a munkaerő-piac legnagyobb súlyú szereplőjét jelentő magánszektort; holott az oktatási rendszer bármilyen átalakításának sikere nem nagyon mérhető másképp, mint az érintettek munkaerő-piacon történő helytállásának nyomon követésével. Enélkül viszont az állami eszközökkel, (teljes mértékben indokolt) deszegregációs küzdelemmel és diszkrimináció-ellenes jogszabályokkal boldogított honfitársaink életkilátásai aligha javulnak szignifikánsan.

Akik mintha ebben az összefüggésben nem saját vagy gyermekeik jövőjéről racionális döntést hozni képes egyének lennének, hanem csupán az itt megjelent, kétségkívül jó szándékú, de saját küldetésüket időnként furcsán (például "a rasszista többségi társadalom erődje elleni szüntelen harcként") felfogó értelmiségiek segítségére váró elesettek.

Ebben a megközelítésben azonban az integráció nemes ügye a leginkább arra jó, hogy a kötelező antidiszkriminációs gyakorlatot letudó, felvilágosult politikai elit könnyítsen lelkiismeretén.