Zolnay János szociológus foglalata össze ezeket a szomorú adatokat, és mindjárt számokkal is megtámogatta azokat.
Zolnay János szociológus foglalata össze ezeket a szomorú adatokat, és mindjárt számokkal is megtámogatta azokat. 2003-ban végeztek utoljára nagy, átfogó, reprezentatív felmérést a magyarországi cigányok körében. Ebből az derült ki, hogy az aktív korú cigány férfiak mindössze 29 százalékának jövedelme származott munkajövedelemből. Ez különösen annak fényében iszonyatosan alacsony szám, hogy a '80-as évek elején a cigány férfiaknak még több mint 80 százaléka állandó és rendszeres munkát végzett. A legnagyobb problémájuk a cigányoknak az, hogy most már a második, harmadik generáció, amely tartósan ki van rekesztve az elsődleges munkapiacról. Ezért szegényebbek, mint 15 évvel ezelőtt voltak, és természetesen sokkal szegényebbek, mint az össztársadalom. 1991-ben a romák 32 százaléka volt szegény, 2001-ben, tehát tíz év múlva már 61,5 százalékuk. Komfort nélküli és silány háztípusban laknak, amelyek fizikailag is ma már többnyire a végét járják. Szomorú adat az, hogy a cigányok hogy jó tíz évvel korábban halnak meg, mint az össztársadalom.
És mindennek ellenére a romák legnagyobb problémája az, hogy hátrányos helyzetben vannak a magyar közoktatási rendszerben, bár a közoktatás jelenti talán az egyetlen reményt a cigány generációk számára. Ma már a roma gyerekek jó 80 százaléka elvégzi az általános iskolát, igaz nem feltétlenül 14 éves korukra, és most már több, mint 20 százalékukat felveszik érettségit adó középiskolába. Sajnos, a gyerekek fele nem jut el az érettségiig. Zolnay János szerint koránt sem magától értetődő, ami a magyar iskolarendszert a rendszerváltás óta jellemzi, nevezetesen, hogy korlátlanul szabad a szülők iskolaválasztása. Tudni kell, hogy ez nemzetközi összehasonlításban is egy szélsőséges szabályozási állapot.
Tulajdonképpen az egyetlen reménye a leendő felnőtt cigány generációknak nyilvánvalóan az, hogy valamilyen piacképes tudást, szakmát szereznek. Ezt a folyamatot azonban nagyon erőteljesen aláássa az a tény, hogy a cigány gyerekek iskolai szegregációja dinamikusan növekszik. Az egyik típusa az elkülönítésnek mesterséges, a roma gyerekek 20-22 százaléka még ma is ún. kisegítő osztályba jár, tehát olyan oktatási részlegekbe, amelyeket enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekeknek hoztak létre. Ép ésszel senki nem feltételezheti, hogy egy populáció gyerekeinek a kb. ötöde értelmi fogyatékos lenne. A másik típusa az elkülönítésnek spontán. Úgy képzelte a jogalkotó valamikor 10-15 évvel ezelőtt, hogy van egy szabad oktatási piac, ennek az oktatási piacnak vannak szuverén döntéshozatalra képes fogyasztói és majd mindenki kiválasztja a neki megfelelő iskolát, és az iskolák kiválasztják a nekik megfelelő gyerekeket. Ez így is történt, csak azzal nem számolt a jogalkotó, hogy ezen a piacon nem mindenkinek egyenlőek az esélyei, minek eredményeképpen inkább cigány és inkább nem cigány iskolák alakultak ki az országban, mert a nem cigány szülők rendre másik intézményt választottak.
A különböző PISA vizsgálatokból is kitűnik, hogy az OECD országokban a magyar oktatási rendszer az egyik leginkább egyenlőtlen. Az általános iskolás korú roma gyerekek több mint egyharmada olyan osztályba jár, amelyek cigány többségűek. A jogalkotó úgy képzelte, hogy minden gyerek, pontosabban minden szülő kap egy jelképes utalványt. Ezt az utalványt beválthatja abban az iskolában, amelyet a gyerekének kiválaszt. Igen ám, de ettől még megmaradtak a beiskolázási körzetek. A beiskolázási körzet iskolája garantálja, hogy a beiskolázási körzetben élő valamennyi tanulót felveszi. Csakhogy, ha van még szabad kapacitása az iskolának, akkor a szabad kapacitása terhére azt vesz fel, akit akar. Az iskolák kemény szelekciós mechanizmusokat indítottak be, és ennek a leglátványosabb tünete az etnikai szegregáció.
Az elmúlt évben az oktatási kormányzat rászánta magát arra, hogy első ízben 1993 óta, olyan módon módosítsa a közoktatási törvényt, ami fékezi a szegregációt, méghozzá anélkül, hogy a szabad iskolaválasztás elvét megszüntetné. Arról van szó, hogy a szabad iskolaválasztás elve megmarad, az iskoláknak pedig, ha szabad kapacitások terhére a körzeten kívüli gyerekeket vesznek fel, akkor a halmozottan hátrányos helyzetű, és a sajátos nevelési igényű gyerekeket előnybe kell részesíteniük. Ráadásul sorsolással kell kiválasztaniuk azokat, akik bekerülnek. Még ennél is keményebb regula az, ami megszabja, hogy az iskolát fenntartó önkormányzatok úgy kötelesek kialakítani a beiskolázási körzetüket, hogy két egymás mellett lévő körzetben a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya maximum 25 százalékkal térhet el, és hogyha a szülők iskolaválasztása ezt az arányt felborítja, akkor a következő évben az önkormányzat köteles átszabni a beiskolázási körzetet. A mennyiben a jelenlegi oktatási kormányzat valóban elszánja magát arra, hogy megszűnteti a nyolc osztályos gimnáziumokat, akkor ez is hozzáadódhat ahhoz, hogy csökkentse végső soron a magyar közoktatás egyenlőtlenségeit, hiszen a nyolc osztályos gimnázium azt jelenti, hogy tízéves gyerekek között szelektálnak, tartanak kemény felvételi vizsgákat és tízéves gyerekek iskolai pályafutását szabják meg.
Úgy gondolom - fejezte be eszmefuttatását a szociológus -, hogy az egész társadalom fogja annak a levét középtávon meginni, hogy ha nem ismeri fel és nem néz szembe azzal, hogy nem lehet ennyire elhanyagolni a közoktatásnak azt a funkcióját, azt a szerepét, hogy igenis a társadalmi esélyek kiegyenlítődésének mégis a legfontosabb intézményi rendszere, illetve az kell, hogy legyen. Tehát ezt a szerepet nem szabad elvitatni az iskoláktól és alapvetően az egész etnikai szegregáció problémája ebben gyökeredzik.
