Negyvenkilenc éves, amikor megírja élete regényét, a Füstös képeket, és 50, amikor először József Attila díjat kap.
- Hajaj - mondta Lakatos Menyhért, és szeméből kitörölte az álmosságot -, megöregedtünk.
- Meg. De nappal volt vagy éjjel, amikor nyolcvan évvel ezelőtt megszületett?
- Nappal lehetett és útközben. Útközben születtem, ahogy az apám is, aki lókereskedő volt és a dobozi úton jött a világra. Dehogy Pesten! Jaj, hát Békés megyében van egy község, úgy hívják, Doboz. Visz arrafelé több út is, és Lakatos Gusztáv az egyiken született. Mert akkoriban a cigányok még vándoroltak. Tábort vertek, főztek, ettek, aludtak, tovább mentek. Jaj, ki tudná megmondani, melyik úton talált Lakatos Gusztáv az én anyámra. Csak ment mindegyik, azután... Nem olyan nagy a világ, hogy össze ne találkoztak volna. Összetalálkoztak, összeházasodtak, született nyolc gyerekük, meghalt négy. Jaj, hát én azt már meg nem mondanám, hogy annak előtte anyámnak hány férje volt. Egy biztosan. Mert nagyon szép asszony volt, a legtakarosabb. A nagyapja, a dédapja magyar ember, csak cigányasszonyt vettek el és úgy elcigányosodtak, hogy Lévai Irén már annak született, bár csöppet sem látszott rajta, mert tisztán járt, és ránk is annyira vigyázott. A vésztői cigánytelepen, ahol aztán éltünk, nem volt betonjárda. Mikor a sár bokáig ért, akkor anyám a hátára vett, így vitt az iskolába, hogy a cipőm száraz maradjon. Dehogynem csúfoltak. Nekünk, cigányoknak azt kiabálták: "...dik, dik, dik, ha jól lakik, felbukik, hat malacot fiadzik." Hát én már gyerekkoromban is mindent leírtam, ami velük történt. Volt az udvarunkon egy hatalmas ecetfa, ültünk alatta, az öreg cigányok meg meséltek. Rengeteg történet volt ott, irigyeltük is az öregeket, amiért velünk ilyesmik már biztosan nem esnek meg.
A cigánytelepen a mi házunk volt a legnagyobb. Apám építette, és a kisszoba is nagy volt, hogy elférjen benne mindenki. Hogy lehetne azt pontosan megmondani, hányan voltunk. Hol többen, hol kevesebben, mert valaki mindig férjhez ment, vagy megnősült, meg hát ugye a halál is ott volt, vagy a születés. Nappal születtem, ez egészen bizonyos, mert anyám, nagy batyukkal épp az egyik tanyára indult. Aztán rájött a szülés, aztán csak leült, elfeküdt az út szélén. Egy parasztember szólt az apámnak, menjen már, az asszony vajúdik. Egy szem fiúk voltam, hát hogyne kívánta volna az apám, hogy belőlem is lókereskedő legyen, de én a lovakat csak hajkurászni szerettem. Dehogy van meg a házunk. Hiszen már a vésztői cigánytelep sincs meg. Nagy telep volt, négy sor putrival, a putrikban nyolc-tíz ember lakott, és a cigányok a maguk körében jól megvoltak; fütyültek a nem cigányokra. Mikor általános mérnök lettem, csináltam nekik egy téglagyárat. A magam pénzéből. A Cigány Téglagyárban nyolcvan-száz családfő dolgozott. Boksa kemencéket építettünk, és a nyers téglákat azokban égettük ki. A hatvanas évek közepén akkora volt a téglahiány, hogy még kétszáz kilométer messziről is jöttek. Csináltam a téglagyárban egy iskolát is. Fogadtam két pedagógusnőt, a férje mindegyiknek cigány volt, és a munkásaink írni-olvasni tanultak. Mikor már jól ment minden, mikor már gépeket is vásároltam, és az emberek vizsgát tettek, az állam elvette a Cigány Téglagyárat. Azt mondták, ami maszek, az nem működhet. Mihez kezdtem, mihez. Elmentem Pestre. Egy vállalathoz. Aztán mert tiszteltek és szerettek, megválasztottak a Cigány Világszövetség elnökhelyettesévé. Londonban. Elnöknek akartak, mondtam, azt nem vállalom. Mert akkor már volt családom. Hogy-hogy mit akartunk elérni? Az volt a lényeg, hogy fogjuk össze a cigányságot. Hogy hozzunk létre sok-sok iskolát a világban. Ez volt a vesszőparipám, hogy legalább írni-olvasni tudjanak. És példát kellett mutatni a letelepedésre is. És el tudtuk érni, hogy itt, Magyarországon a cigányoknak lakásokat, utcasorokat építsenek. Ezek is cigánytelepek voltak, de úgy hívták, hogy a cigány Párizs. Négy-öt év után a Cigány Világszövetségben lemondtam. Megterhelő volt Londonba járni annyi sok konferenciára, meg nem bírtam anyagiakban sem. Mert akkor én már írtam. Megírtam a Füstös képeket. Dehogy volt a címe eredetileg más. Füstös arcok? Nem engedtem én ebbe beleszólni. Mert akkorra lettem elismert, és alapítottam egy cigány újságot, a Romano Nyevipét. Kedvelték, még azok is megrendelték, akik nem voltak cigányok. Jól ment az újság, mígnem az állam be nem szüntette. Mit tudom én, hogy 80 évesen mi mindent akarok még csinálni. Szoktam írni, az írógépbe most is be van húzva egy papír, ha arra járok ránézek, leülök, két-három sort megírok. A gyerekekről. Hány gyerekem született? Már a feleségemtől? Hat, de azon kívül is... Jézusom, miket kérdez maga, hát honnan tudjam én azt, hány gyerekem van a világban... Megöregedtünk. Hajaj.
Füstös képek
Húsz évesen még általános mérnök. Harmincnyolc évesen már a vésztői Cigány Téglagyár igazgatója. 1970-től a Cigány Világszövetség elnökhelyettese. Nagysikerű regényét, a Füstös képeket harmincnál is több nyelvre fordították le. 1999-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal tüntették ki.
