Az érintettek nem szívesen nyilatkoznak ügyükről, szégyenként élik meg a történteket. Az egyik rászedett püspökladányi házaspár lánya csak neve elhallgatását kérve avat bizalmába.
Hat évvel ezelőtt Budapest és Bécs megállapodott: az osztrák állam közalapítványokon keresztül egyszeri pénzjuttatásban részesíti azokat a magyar romákat, akiket a második világháború idején kényszermunkára deportáltak Ausztriába. A hetven év felettiek több mint 7300, a hatvanon túliak 2500 euró kárpótlást kaphattak személyenként, de csak azok az elhurcoltak vagy örököseik jogosultak rá, akik 2000. február 15-én még éltek, és hazánkban laktak.
Ingyenpénz, könnyen megszerezhető pénz. Ezt ismerték fel sokan. A romakárpótlással összefüggő nyerészkedés négy éve ütötte fel a fejét, előbb a Dunántúlon, majd az ország keleti felén is. A jó üzlet reményében magukat romának valló magyarok éppúgy részt vettek a csalásban, mint cigányok.
- A rászedett, nehéz sorban élő, többségükben írástudatlan öreg cigányok jóhiszeműek voltak, amikor nevüket adták ehhez a nem mindennapi ügyhöz. Azt gondolták, ha csak néhány tízezer forintot kapnak cserébe egy aláírásért, máris jól járnak - sorolja lapunk munkatársának Aba-Horváth István, a debreceni cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, s hozzáteszi: - Az idősek közül a legtöbben még ma is állítják, fogalmuk sem volt róla, hogy törvénytelenül járnak el.
- Arra csak emlékeznek, hogy voltak-e kényszermunkán Ausztriában vagy sem? - kételkedem a jóhiszeműségben.
- Arra bizonyára emlékeznek, de nem gondolták végig, milyen következményekkel jár a tettük. Más dolguk egyébként sem volt, mint átadni fénymásolásra a személyi igazolványukat, a hivatalos dokumentumaikat, illetve aláírniuk egy meghatalmazást a helyettük eljáró "segítőknek", akik közjegyzővel vagy a kisebbségi önkormányzat vezetőivel hitelesíttették a kérelmeket. Két tanú igazolta a lágerbe való elhurcolás tényét. Az öregek könnyen megbíztak a szolgálatkész emberekben, hiszen jól ismerték őket. Cigány vezetők, sógorok, komák, keresztfiúk, szomszédok sürgölődtek körülöttük. Később az ügyeskedők az Osztrák Megbékélési Alaptól bankszámlára utalt összegek java részét könnyűszerrel zsebre tették - magyarázza az elnök, s megjegyzi, a sorozatos visszaélések miatt 2003-tól a kérdőívek hitelesítéséhez már csak a megyeszékhelyeken tevékenykedő roma elnökök előtt lehetett aláírni a beadványokat. Igaz, a megyei vezetők sem a kárpótlást igénylők származását nem ellenőrizhették, sem azt, hogy a tanúk igazat állítanak-e.
Az érintettek nem szívesen nyilatkoznak ügyükről, szégyenként élik meg a történteket. Az egyik rászedett püspökladányi házaspár lánya csak neve elhallgatását kérve avat bizalmába.
- Valamikor 2003 nyarán megilletődötten újságolták édesanyámék, hogy náluk járt egy távoli rokonunk a kisebbségi önkormányzattól, aki azt mondta apámnak: "Zsiga bátyám, maguk megütötték a főnyereményt, és eljött az igazság napja, mert az állam végre kárpótlást fizet a második világháborúban elszenvedett nélkülözésekért a becsületes romáknak." A szüleim nem sokat kérdeztek, csak bólogattak. Gondolták, a hét gyerek mellett tényleg sokat nélkülöztek a háború idején. De hogy ezért pénzt is kapjanak, arról álmodni sem mertek...
- Alá is írták a szükséges dokumentumokat? - kérdezem.
- Minden kérelmet aláírtak, de úgy, hogy azokat el sem olvashatták, mert azt mondta a rokon férfi, erre semmi szükség, ne fárasszák a szemüket. Amikor erről nekem is beszámoltak apámék, rögtön gyanús lett az ügy, és tájékozódni kezdtem a tanácsházán. Amikor kiderült, hogy olyan embereknek jár ez a kárpótlás, akiket ausztriai lágerekbe hurcoltak kényszermunkára, mentem a rendőrségre feljelentést tenni, mert tudtam, hogy anyámék ilyen helyen sosem voltak...
Jónáné Pocsai Edittől, a Hajdú- Bihar Megyei Főügyészség szóvivőjétől megtudtuk: a legnagyobb számban, közel kétszáz esetben a keleti végeken, Debrecenben és Püspökladányban - ahol a kérelmezők többsége nem is roma volt - folyik nyomozás romakárpótlás ügyben. A jogosulatlan pénzt azonban Hajdúszoboszlón, Balmazújvároson, Hadházon és Berettyóújfaluban is szép számmal igényelték cigányok és magyarok egyaránt.
A nyomozás jelenlegi adatai szerint több mint százmillió forintot vettek igénybe jogtalanul Hajdú-Biharból, amiből hetvenmilliót már ki is fizettek, de az Osztrák Megbékélési Alap vezetői eddig még nem kérték káruk megtérítését.
A korábbi kérelmek hitelességét egyébként sem a kárpótlásban közreműködő Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány, sem az ausztriai alapítvány nem ellenőrizte. A gyanút az keltette fel, hogy az előzetesen várt kétezer igénylés helyett tízezer érkezett az alapítványokhoz. Megtudtuk azt is, hogy a nyomozás későbbi szakaszában mégis vizsgálták a történelmi tényeket. Noha lágerbeli napló nem készült az elhurcoltak adatairól, a jelenlegi álláspont szerint Hajdú-Biharból Ausztriába nem hurcoltak cigányokat munkatáborokba.
Az osztrákok eddig összesen tízmilliárd forintot utaltak át a magyarországi cigányoknak. Arról, hogy az igénylők közül mennyien voltak valóban jogosultak a pénzre, jelenleg még nincs közölhető adat. A hatóság egyébként gyanúsítottá nyilvánította mindazokat a személyeket, akik jogosulatlanul igényelték a kárpótlást, mind pedig azokat, akik ebben közreműködtek. A nyomozást Hajdú-Biharban áprilisig hosszabbították meg.
Vádemelés
A vádirat szerint a győri roma kisebbségi önkormányzat hét közösségi szervezője és ügyintézője segítségével követték el a visszaéléseket, kulcsszerepet játszott bennük a helyi kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese is. Győrben összesen 204 millió forintot vettek fel kárpótlásra jogtalanul. A rendőrség névtelen feljelentés alapján 348 személyt hallgatott ki gyanúsítottként, az ügyészség 289-et megrótt, 26 ember ellen vádat emelt. Jelenleg valamennyien szabadlábon védekeznek. Hat személy önként visszaadta a jogtalanul kiutalt ötmillió forintot.
