HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

A budapesti rendőrök is toborozzák a roma fiatalokat

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  rendőr
2006 Február 03    Forrás: Hidvégi-B. Attila - RomNet


Ez a cikk archív

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet olyan roma származású fiatalok középiskolai tanulmányainak támogatására, akik érdeklődnek a rendőri pálya iránt. Március 15-ig olyan fiatalok jelentkezését várják, akik valamely budapesti szakközépiskola vagy gimnázium utolsó három évfolyamán tanul, nem kötelezték évismétlésre és tanulmányi átlageredménye legalább 3,5. A jelentkezők közül három fiatalt választanak ki, akiket támogatni kívánnak - közölte a BRFK vezetője a RomNettel pénteken.

Hirdetmény

Gergényi Péter főkapitány tájékoztatása szerint a pályázatot nyert három tanulóval tanulmányi szerződést kötnek, és a tanulmányi eredménytől függően juttatott ösztöndíj mellett a menzai étkeztetés költségeinek teljes körű térítését, tanévenként 25.000 forint ruházkodási segélyt, ingyenes tanszer- és tankönyvsegélyt, valamint az egyéb taneszközök vásárlását is biztosítják.

A közlés szerint a támogatottnak kötelezettséget kell vállalnia arra vonatkozóan, hogy a középiskolai tanulmányainak utolsó évében jelentkezik valamely rendészeti szakközépiskolába vagy a Rendőrtiszti Főiskolára, részt vesz a felvételi eljárásban és felvétele esetén a szükséges végzettség megszerzését követően a támogatás idejével megegyező ideig a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatásos állományában teljesít szolgálatot.

A pályázatot írásban kell benyújtani, amelynek tartalmazni kell a pályázó személyi adatait (név, születési hely, idő, anyja leánykori neve, lakcím), önéletrajzot, valamint jövőjéről szóló elképzeléseit.

A pályázattal kapcsolatos további tájékoztatást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Személyügyi Főosztály Kiképzési Alosztályán adnak a 443-5340-as telefonszámon.

Jelentkezési határidő: 2006. március 15. Postacím: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Személyügyi Főosztály, Budapest, Postafiók 6. 1557



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Június   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • A Besh o droM húsz évét ünnepli a Kobuci Kertben

  • Mi Hazánk: a magyarok elutasítják a cigánykérdés szőnyeg alá söprését

  • Celldömölki társulat nyerte az ötödik Komlói Amatőr Színházi Találkozó fődíját

  • Ferenc pápa bocsánatot kért a romáktól a történelmi diszkrimináció miatt

  • Ferenc pápa bocsánatot kért a cigányoktól Erdélyben



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt