A ciklus végéig felszámoljuk a 440 cigánytelep felét - ígérte a romaügyi államtitkár 2002-ben. A kormány a választásokig végül 680 millióval, kilenc romatelep "integrációját" finanszírozza.
Telepfelszámolást és roma integrációs programot ígért a szocialista párt a legutóbbi kampányban, s a gondolat bekerült a kormány-programba is. "Még az idén modellprogramokat indítunk, hogy lemérjük, mennyibe kerül egy-egy telep felszámolása" - nyilatkozta Teleki László, az akkor még esélyegyenlőségi minisztérium (ma Ifjúsági Szociális Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium - ICSSZEM) roma ügyekért felelős politikai államtitkára 2003 júliusában. A ciklus végére a 440 cigánytelep felének felszámolásáról beszélt. A sajtóban 2004-ig rendszeresen meg is jelent, hogy a putritelepek eltüntetésére a kormány 10,5 milliárdos hitelt vesz fel az Európai Fejlesztési Banktól.
Cserháti tervek
Ugyancsak 2003 nyarán beszélt először Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter a Cserehát térség felzárkóztatását célzó, kétéves futamidejű mintaprogramról. Az akkori terv szerint Magyarország 2006-tól erre a sikeres programra hivatkozva szerez majd uniós milliárdokat a többi, gazdaságilag ellehetetlenült, gettósodott régió fejlesztésére. Azzal ugyanis minden kormányzatnak számolnia kell, hogy Magyarország versenyképességét, a fenntartható fejlődést súlyosan veszélyezteti a tartósan szegény, a minden szempontból hátrányos helyzetű népesség koncentrációja bizonyos országrészekben.
Ahogyan azt Ladányi János szociológus számos tanulmányában kifejtette: ma már nemcsak gettósodó telepekről, településrészekről vagy falvakról beszélhetünk, hanem egész térségek gettósodtak el, ami soha nem fordult még elő a magyar történelemben. "Az iskolázottság hiányának, a tartós munkanélküliségnek és a roma népesség arányának területi eloszlását ábrázoló térképek gyakorlatilag megegyeznek egymással" - írja a szociológus.
Az esélyegyenlőségi tárca kommunikációs offenzívájában mindvégig párhuzamosan futott Teleki telepfelszámolási koncepciója és a Cserehát mintaprogram - miközben sokáig gyakorlatilag egyik szálon sem történt semmi. Miután a két projekt mögött egymásnak tökéletesen ellentmondó társadalompolitikai felfogás áll, nyilvánvalóvá vált, hogy az önmenedzselésben erős minisztériumban koncepcionális kuszaság és szakmai tanácstalanság uralkodik. Belső információnk szerint az elmúlt évek során abban sem sikerült konszenzusra jutni, hogy mit értenek társadalmi integráció alatt.
A szakértőként felkért szociológusok mindenesetre a modell-program megvalósítását szorgalmazták. Ladányi János javaslatára választották ki a célra a mintegy száz települést magában foglaló Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cserehát térséget, ahol a kutatások szerint a mintegy 90 ezer fős lakosság a gazdasági és társadalmi periférián tengődik, csapdahelyzetben, mivel közel s távol nincs munkahely, és a mezőgazdaságból sem lehet megélni. "Jellemzővé a nem cigányok által lakott, de erősen elöregedő és rohamosan fogyó népességű, illetve a cigányok által egyre magasabb arányban lakott, egyre gyorsabban növekvő népességű aprófalvak váltak. (...) Ennek a népességnek... akár a jelenlegi, harmadik világbeli szinten való eltartása is nagyon sok állami pénzbe kerül" - írta Ladányi János egyik cikkében. A szociológus és munkatársai - Magyarországon először - olyan átfogó program kidolgozását kezdték meg, amely a térség rehabilitációját és integrációját egyszerre célozza meg, s amelyben egymásra épülnek az infrastrukturális beruházások és a munkahelyteremtés, az oktatás és az egészségügy fejlesztése, a diszkrimináció és a szegregáció erőteljes csökkentése. Arra is felhívták a figyelmet, hogy csak az ilyen, egész térségre és teljes lakosságra kiterjedő komplex program lehet eredményes.
Ezzel szemben telepek felszámolását szorgalmazni értelmetlen, mert sok pénzbe kerül, s csupán tüneti kezelést jelent, ráadásul újabb falvak gettósodását generálhatja. Különben is, az elmúlt évtizedekben radikálisan csökkent a cigánytelepen lakók száma. Míg az 1971-es cigányvizsgálat idején a roma lakosság több mint fele élt ilyen körülmények között, 1993-ban, a következő országos felméréskor már csupán 16 százalék, míg 2003-ban a romák 5-6 százaléka lakott telepen. Ám közben a szélsőséges lakóhelyi szegregáció újabb formákat öltött: összefüggő gettósodó területek, mikrorégiók jöttek létre - ahonnan a szociológus szerint sokkal nehezebb kitörni, mint a telepekről -, a nagyvárosokban pedig gettósodtak a munkásnegyedek.
A Cserehát modellprogram mindenesetre eddig gyászos történetet futott be. A sajtóban időről időre visszatérő politikai nyilatkozatokon kívül 2003-ban semmi nem történt - csak annyi, hogy Lévai Katalin kormányhivatala a nyáron minisztériummá alakult át. A következő év elején a sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a telepfelszámolásra elkülönített 1 milliárd forintból 900 milliót a Cserehát infrastrukturális fejlesztésére kívánnak fordítani. Ladányit 2004 elején felkérték, hogy dolgozza ki a programot s ez koncentrált rohammunkában 2004 márciusára elkészült. Õsszel közbejött a miniszterváltás, és addigra Ladányi - látva az eredeti koncepció ellen dolgozó erőket -, kiszállt a történetből.
Októberben Göncz Kinga, újdonsült miniszter már csak félmilliárd forintnyi, a Cserehátra költhető költségvetési tartalékról beszélt. Ekkorra politikusokból és értelmiségiekből egész tábor sereglett a program köré. Október és december között "hiánypótló kutatások" folytak a térségben, majd elkészült a dokumentum második verziója, amelyben konkrétumként néhány felhasználható pénzösszeg szerepel, valamint komoly apparátus terve bontakozik ki, úgymint "Irányító Hatóság, Ellenőrző Bizottság, Lebonyolító Szervezet és Szolgáltató Fejlesztési Központ felállítása, Program Igazgató és térségi facilitátorok" alkalmazása.
Hallgatag minisztérium
Azóta pedig nem történt semmi. Lapunk kérdésére, hogy pontosan és tételesen mire költötték a félmilliárdot, az ICSSZEM hallgatásba burkolózott. A minisztériumból származó információnk szerint év elején még megvolt 200 millió, de mára mindössze néhány ezer forint maradt a programiroda kasszájában. A minisztérium nem nyilatkozik sem a pénzről, sem a programról. A sajtóiroda útján mindössze annyit közöltek: egy hónap múlva várható az ügyben olyan fejlemény, amely a nyilvánosságra tartozik. Mindenesetre most úgy tűnik: a Második Nemzeti Fejlesztési Terv keretében aligha lehet majd a Cserehát mintaprojektet további pénzszerzés céljából az Európai Unió előtt lobogtatni.
Közben - bár a pályázatok idei kiírásáig szintén csak politikai szándéknyilatkozatokban létezett - a kampányidőszak kezdetére feléledt Teleki László telep-felszámolási programja is. Ám az annyit emlegetett 10,5 milliárd, amelyet az Európa Tanács Fejlesztési Bankjától (CEB) szándékozott kérni a kormány, illetve a romaügyi államtitkár, elveszni látszik. Tavaly ugyanis a költségvetési tárgyalások idején a Pénzügyminisztérium kategorikusan megtagadta, hogy a büdzséből biztosítson 4,5 milliárd saját erőt, amely a hitel feltétele volt. Ma már erről a pénzről alig esik szó, bár Ürmös Andor, az ICSSZEM roma integrációs főosztályának vezetője szerint a tárgyalások folytatódnak.
(További részleteket a Figyelő e heti számában olvashat.)
A vadteleptől a szegregációig
A támogatásban részesülő települések mindegyike 4 ezer fő alatti kistelepülés, amelyeken kialakulásuk és szerkezetük miatt más-más jelleget ölt a "telep" avagy a "telepszerű környezet".
GALAMBOK és TÁSKA a "vadteleppel" rendelkező települések közé tartozik, ahol a családok a településeken kívül, kezdetleges, háznak nem minősíthető építményekben húzzák meg magukat.
DENCSHÁZA és SZENTGÁL telepei a településektől elkülönülten régi uradalmi majorságokból vagy volt tsz-épületekből jöttek létre.
KISVASZAR és KERECSEND telepei a településen belül létrejött szegregált településrészeket (például külön utcákat) jelentenek, ahol a lakhatási körülmények és az infrastruktúra a település egészéhez képest meglehetősen elmaradott állapotban van.
USZKA és TISZABÕ egésze elmaradott infrastruktúrájú, lerobbant házakból áll, és a lakosságnak mindkét településen több mint 70-90 százaléka (míg a fiataloknak a 100 százaléka) roma.
HENCIDA roma családjai a településen belül szétszórtan, de telepszerű környezetben élnek.
