2024 April 19., Friday/Emma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Egymilliós díj a karddal átszúrt roma fiú ügyében
2005. 05. 19. 00:00

Félmillióról egymillió forintra emelte a nyomravezetői díjat Budapest rendőr-főkapitánya annak, aki információkat tud adni a karddal átszúrt fiú ügyében.

Gergényi Péter vezérőrnagy, budapesti rendőrfőkapitány a bűncselekmény elkövetése után félmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki, ezt emelte fel most bruttó egymillióra - mondta Kozák László alezredes.

Több mint egy héttel ezelőtt Budapesten a 21-es buszon, a Moszkva tér közelében lévő megállóban egy hatfős, katonai jellegű ruhát viselt társaság egyik tagja karddal átszúrta a 15 éves roma fiút, mert az megnézte őt és szokatlanul öltözött társait. A támadó társaival együtt gyalog elmenekült.

A rendőrség a nyomozást azóta kiemelten, nagy erőkkel folytatja, és kérik, jelentkezzenek a szemtanúk, akik érdemi információval tudnak szolgálni.

Szerdán előállítottak ugyan négy embert, de a tanúk egyiküket sem ismerték fel.

Az életveszélyesen megsérült fiatalember állapota azóta javult és várhatóan a hétvégén elhagyhatja a kórházat, bár teljes gyógyulásához orvosi vélemény szerint egy év szükséges.