HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Gyurcsány: fajgyűlöletből ered a roma fiú elleni támadás

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  gyurcsány, Mortimer
2005 Május 17    Forrás: Népszabadság


Ez a cikk archív

Magyarországon nem érhet senkit hátrány azért, mert származásában, vallásában, politikai meggyőződésében, kulturális, vagy egyéb identitásában eltér attól, aki ítéletet alkot róla - szögezte le Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a parlamentben.

Hirdetmény

A kormányfő napirend előtti felszólalásában a május 8-án Budapesten, a 21-es buszon megtámadott, cigány származású fiú esete kapcsán beszélt erről.

Hangsúlyozta: el lehet követni azt a hibát, hogy "farkast kiáltunk, amikor nincs", hiszen "nem jó az, hogyha akkor is kemény és talán túlságosan is egyértelmű szavakat használunk, amikor még annak nincs ott az ideje, és minősítünk". Ugyanakkor úgy értékelte: nem lehet nem észrevenni ebben az ügyben, hogy fajgyűlölet által mozgatott bűncselekményről van szó, ami aggodalomra ad okot.

"Nagyon sokaknak az az erős meggyőződése, hogy a bűncselekmény mögött ott van a hétköznapi előítéletekből táplálkozó és arra épülő rasszizmus, ott van a fasiszta eszmék újjáéledésének a lehetősége" - fogalmazott a miniszterelnök.

Mint mondta, az eset személyes tragédia, de egyben hangos kiáltás is, hogy "valami nincs rendben". Hangsúlyozta: a demokratikus köztársaság a polgárok egyenlőségének eszményére épül, és arra a közös kötelezettségre, hogy ezt az eszményt meg kell védeni. Ugyanakkor újra és újra vannak olyan csoportok, amelyek okot adnak arra, hogy azt feltételezzük, a demokratikus közmegegyezés sérülékeny, kikezdhető - tette hozzá.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Szeptember   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Farkas Flórián fércmunkának tartja a Sargentini-jelentést

  • Magyar roma nőről ír az Independent, aki a brit cigányság jogaiért küzd

  • „Te is a nemzet része vagy” – megtartották a 6. Roma Büszkeség Napját

  • Megtartották a Roma Büszkeség Napját, de Járóka Líviát nem hívták meg

  • Roma Büszkeség Napja -„Egyformán vagyunk emberek”



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt