2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Roma vállalkozók esélyei
2005. 05. 14. 00:00

Mindenhol fontos, hogy a kormányzati szereplők közvetlen kapcsolatba kerüljenek az emberekkel - fogalmazott köszöntőjében Vanya Gábor polgármester.

- Mindenhol fontos, hogy a kormányzati szereplők közvetlen kapcsolatba kerüljenek az emberekkel - fogalmazott köszöntőjében Vanya Gábor polgármester. - Bátonyterenye és kistérsége a leginkább hátrányos helyzetű települések közé tartozik, így itt különösen szükséges az együttműködés annak érdekében, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlődése szabad utat nyerjen.

Ezt követően Lakatos Sándor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium miniszteri biztosa vette át a szót, aki "A roma vállalkozók esélyei a következő években" címmel tartott előadást.

- A Széchenyi vállalkozásfejlesztési program pályázata - melyben idén is 200 millió forint áll rendelkezésre - június 30-ig még nyitott. Hárommillió forintos támogatás érhető el, amelyhez 35 százalékos önrész is elegendő, s már az irodai bútorok és berendezések beszerzésére, valamint informatikai fejlesztésekre is lehet pályázni - fejtette ki a miniszteri biztos.

Szirmai István, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium romareferense a foglalkoztatási helyzetet elemezte, nagyrészt a hallgatóság által felvetett egyéni problémák alapján.

- Fontos, hogy a roma vállalkozók képesek legyenek üzleti tervet készíteni, a bevétel és a kiadás szemszögéből megvizsgálni az elvállalt munkát. Koncentrálni kell a belső önszerveződési törekvésekre is - hangsúlyozta Szirmai István, hozzátéve: kapcsolatot kell kialakítani a munkaügyi felügyelőséggel.

Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, Kolompár Orbán szerint a roma vállalkozókat a munkavégzés és a szakmai teljesítmény alapján előrébb kell hozni az alvállalkozói sorban. Elengedhetetlen, hogy a munkaügyi és a gazdasági minisztériumok támogatási rendszerei célzottabban összpontosuljanak a romák felé.

Az elnök szerint lényeges, hogy a cigány embereket - a két szaktárca segítségével - a roma vállalkozókon keresztül vezessék be a fehér gazdaságba. Az érdekképviselet erősítését is szolgáló program kidolgozását megkezdte, s jövő héten bemutatja a minisztereknek.