Lehet, hogy jobban járt volna a galgamácsai önkormányzat, ha néhány órára megtűri művelődési házában a bőrfejűeket.
Jogsértést követett el a Galgamácsai Polgármesteri Hivatal, amikor szerződést  bontott egy a Vér és Becsület Kulturális Egyesület nevű szélsőjobboldali  szervezethez köthető alapítvánnyal annak politikai nézetei miatt - határozott  jogerősen az Egyenlő Bánásmód Hatóság. A február óta működő állami  diszkriminációellenes szervnek ez az első olyan jogerős ítélete, amely  sajtónyilvánosságot kap. 
Domokos Endre János a Szabad Szellem Alapítvány  kuratóriumának elnökeként fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz. Az alapítvány  - farsangnak bejelentve - egy koncertet szervezett volna február 12-re. A  szervezet egyik embere felkereste a galgamácsai önkormányzat vezetőjét, és  szerződést kötött vele a kultúrház bérbevételéről. 
Pesti Klára  polgármester azonban időközben kiderítette, hogy az alapítvány főkurátora azonos  a szélsőséges nézeteiről ismert és a bíróságon első fokon feloszlatott Vér és  Becsület Kulturális Egyesület szóvivőjével. Tartva attól, hogy a községben  rendzavarás lesz, egy nappal a koncert előtt táviratban felmondta a szerződést.  
Domokos lapunknak azt mondta, egy nap alatt nem tudtak új termet  szerezni, ezért a rendezvény elmaradt. Az alapítvány kára számításaik szerint  478 ezer forint volt. Most nem vagyoni kár címén további félmilliót követelnek a  szerződésbontó polgármestertől. Bírósági keresetüket másfél hónapja nyújtották  be, most csatolják hozzá az Egyenlő Bánásmód Hatóságának határozatát is.  
Domokos nem titkolta, hogy a koncerten olyan zenekarok - például a  Titkolt Ellenállás - léptek volna fel, amelyek a Vér és Becsület rendezvényein  is játszani szoktak, s vélhetően a közönségben is "akadtak volna szkinhedek".  Farkas Márton, az Egyenlő Bánásmód Hatóság vezető tanácsosa hangsúlyozta: a  polgármester az eljárásban nem tudta bizonyítani, hogy a község nyugalmát  megzavarták volna a koncertre érkező fiatalok, márpedig erre hivatkozva bontott  szerződést. 
A hatósági tárgyaláson tanúként részt vett Soós Gábor,  Sződliget polgármestere is. A településen rendezték meg 2002-ben a hírhedtté  vált Fehér karácsony elnevezésű szkinhedkoncertet. Soós a tárgyaláson a  jegyzőkönyvek szerint azt mondta: atrocitás vagy verekedés akkor valóban nem  volt, de a községnek politikai és erkölcsi kárt okozott a rendezvény.  Kérdésünkre Farkas elmondta, ha a polgármester előre tájékozódott volna az  üzleti partneréről, s még ekkor - akár indoklás nélkül - nem kötötte volna meg a  szerződést, nem sértett volna jogszabályt. Utólag azonban tilos egyoldalúan  szerződést bontani a másik fél politikai nézeteire hivatkozva. 
Kolláth  György alkotmányjogász lapunknak azt mondta, egy szerződés egyoldalú felbontása  mindenképp jogszerűtlen, a politikai motiváció ebből a szempontból közömbös. Ha  azonban bebizonyosodik, hogy a polgármestert megtévesztette az alapítvány, akkor  a szerződés érvénytelen. 
A polgármester lapunktól értesült az Egyenlő  Bánásmód Hatóság elmarasztalásáról s arról is, hogy az alapítvány polgári pert  indított ellene. 
Pesti Klára először nyilatkozott is lapunknak, s  elmondta, miért bontott szerződést a szervezettel. Ez után néhány órával viszont  faxon visszavonta hozzájárulását a nyilatkozat közléséhez. 





