2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Szoci romavircsaft
2005. 03. 23. 00:00

Bohózatba illő, ami az MSZP cigány tagozatában zajlik hónapok óta. Most éppen Száva Vince mondott le az ügyvezető elnöki posztról, de nem volt ez mindig így.

Az elnökhelyettes Szajkó Imre pedig az MDF-be. Távozásuk okát nagyjából úgy lehet összefoglalni, hogy a szocialista párt már nem annyira frankó, mint régen volt, napjainkra csak egyetlen hiteles politikai formáció maradt: a Centrum párt. Ja, bocs: vagy az MDF.

Száva Vince ígéretes nyilatkozattal indította ügyvezető elnöki pályafutását. Bevallotta, hogy születése óta baloldali érzelmű, és életének arról a sorsfordító eseményéről is tiszteletre méltó őszinteséggel beszélt, hogy 2004. december 27-én, egész pontosan este fél tizenegykor megérintette a Szent Szellem. Éppen az ágyában feküdt - mesélte -, amikor nagyon messziről érkező erő töltötte meg a testét. A lábujjaitól a feje búbjáig bizsergést érzett. Szép példája ez a baloldali elkötelezettség és a mély vallásosság együttélésének, de nem mindenkit hatott meg. Az MSZP cigány tagozatának működési szabályzata értelmében ugyanis nem létezik ügyvezető elnöki poszt, és erre többen is felhívták a figyelmét. A nagy tervek végrehajtását azonban nem akadályozhatják bürokratikus apróságok. "Ami nem tilos, az szabad. Márpedig a szabályzatban nincs benne, hogy tilos valakit ügyvezető elnökké választani" - vágta ki magát Száva Vince. Zajlik az élet. A szocialista romák tisztújító küldöttgyűlésre készülődnek, de immáron Száva Vince nélkül. Szegény, úgy látszik, a múlt hónapban hiába kérte felvételét az MSZP-be. Lemondását azzal indokolta, hogy a tervezettnél jóval előbb rendezik a tisztújítást, nincs mód a felkészülésre. Mások szerint ez csak mellébeszélés, a választás időpontjáról még nem is született döntés.

Ha valaki azt hinné, hogy az MSZP cigány tagozatában állandósuló káosz az egész párt romapolitikájának a lenyomata, akkor nem tévedne nagyot. Az úgynevezett cigányügy még egyik kormány idején sem vált sikerágazattá, és a szocialisták e tekintetben erős hagyománytiszteletről tesznek tanúbizonyságot. Kállai Katalinnak, az MSZP-elnökség roma tagjának főhet a feje: neki jutott a feladat, hogy újjászervezze a tagozatot, felsorakoztassa a párt mögé azokat az épkézláb szervezeteket, amelyek még nem kötelezték el magukat a Fidesz mellett. Sok jó abból sem sülhet ki, ha sikerül. Ebben az esetben a roma közélet is két táborra szakad, megvalósul az a forgatókönyv, amit még a Fidesz álmodott meg, amikor választási szövetséget kötött Farkas Flóriánnal és szervezetével, a Lungo Drommal. Más lehetőség viszont nem nagyon van: a szocialistáknak is meg kell erősíteniük a maguk roma klientúráját, különben lemaradnak a szavazatokért folytatott küzdelemben. Csapdahelyzet, amiből a kivezető út az lenne, ha a jobb- vagy baloldalhoz húzó cigány vezetők leszakadnának a pártokról, és annyi zátonyra futott kísérlet után végre létrehoznának egy ütőképes, független roma érdekképviseletet.

Elnézést... Csak vicceltem. Ehhez az kellene, hogy ne csak Száva Vincét, ne csak a cigányokat, hanem az egész országot megszállja a Szent Szellem.