HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Már az önkormányzatot is kilakoltatják

betűméret csökkentése betűméret növelése
2004 Július 16    Forrás: Tv2-Tények


Ez a cikk archív

Kilakoltatták tartozás miatt a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségét kőbányai irodájából. A roma önkormányzat szerint 1,2 millió forint hiányzik, aminek csaknem a felét már törlesztették a Fővárosi Önkormányzatnak. A hivatal viszont azt mondja, hogy hat éve nem fizetnek rendesen, ezért mára elfogyott a türelmük.

Hirdetmény

A Tények stábja a helyszínen volt, mikor Náday Gyula megpróbálta leállítani a kilakoltatást, de közben már megérkeztek a munkások. Náday Gyula ekkor lett először ideges.

"Tegnap is letagadta, fejezzük be a vitát, nem vagyok hajlandó Önnel vitázni" - vágta a munkásokat kísérő hivatalnok fejéhez. "Ez borzasztó!" - összegezte a véleményét Náday Gyula, miközben összepakolta a személyes holmiját.

A Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége 1millió 200ezer forint használati díjjal és közös költséggel tartozik a tulajdonos fővárosi önkormányzatnak az irodáért. Ebből félmillió forintot már befizettek, de mivel több pénzük nem volt, a fennmaradó 700 ezret nem rendezték határidőre - ezért a bíróság elrendelte a kilakoltatást.

Az egyik alkalmazott a Tények riporterének elmondta: tizennégy évvel ezelőtt, mikor az irodát megnyitották, az épület még üresen állt. Azóta egyenként beszerezték a bútorokat, felszerelési tárgyakat: amiket most elszállítottak. Tapétát is vettek de a felújításra már nem maradt idejük.

Náday Gyula azt mondta, ők eddig is fizettek, és csak még egy kis időt kért a tulajdonostól - az sem lehet véletlen, hogy nem kaptak. "Ha én most a magyarországi cigányság nevében beszélek, akkor azt kell mondanom, hogy valamilyen formában történt egyfajta cigányellenesség megnyilvánulása."

A hivatalban viszont azt mondták, a szövetség 1998 óta nem fizet rendesen, ezért fogyott el a türelmük, és ennek semmi köze ahhoz, hogy cigány szervezetről van szó. "Háromszor is felfüggesztette a tulajdonosi bizottság az eljárást" - mondta a Tényeknek Dobos Györgyné, a Fővárosi önkormányzat ügyvezető helyettese.

Arról, hogy kaphat-e a szervezet részletfizetési kedvezményt és haladékot, július végén dönt a fővárosi önkormányzat. Náday Gyula bízik abban, hogy hamarosan visszaköltözhetnek.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Augusztus   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Jesse L. Jacksonnnal emlékezett félezernyi roma fiatal a roma holokausztra Krakkóban

  • Jesse L. Jackson beszéde a roma holokauszt 75. évfordulóján

  • Visszafogadta a Fidesz a cigányozó edelényi polgármestert

  • Farkas Flórián pofátlansága: folytatnia kell az elért sikerek megtartásáért…..

  • Kis Grófo képével cigányozott a szolnoki ellenzék



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt