2024 April 19., Friday/Emma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Veszélybe került több tízezer roma hallgató tanulmányi ösztöndíja
2004. 07. 06. 00:00

Veszélybe került több tízezer roma hallgató tanulmányi ösztöndíja - jelentette be Makai István, a Roma Szervezetek Polgári Szövetségének ügyvivője.

Makai elmondta: szerencsére Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter Strasszburgba távozik az EP-választás után, de utolsó káros intézkedésével a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány teljes kuratóriumát visszahívta, új testület pedig még nincs.

Makai szerint az MCK évente 6 ezer főiskolai és egyetemi hallgatót támogat közpénzből fejenként 100 ezer forinttal és 20 ezer általánost és középiskolást 50-60 ezer forinttal. Az 1,1 milliárd forintos költségvetéssel működő közalapítvány a fennmaradó pénzből jogvédő irodáknak, közösségi házaknak, vállalkozóknak nyújt támogatást, és valamint megélhetési pályázatokra fizet. A kormánynak jogában áll változtatni, akár politikai célból is - folytatta Makai - ezzel azonban nem kockáztathatja tízezrek tanulmányait és megélhetését. A pártoknak való kiszolgáltatottság miatt 2006-ban ismét egy üveg befőttért vehetik majd meg a roma szavazatokat.

Dr. Rázók Tibor ügyvéd a visszahívott kuratórium tagja felhívta a figyelmet, hogy a szabályzatot érdemben nem változtatta meg a miniszteri határozat, tehát a személycseréken van a döntés súlypontja. Rázók véleménye szerint az eddigi főkurátor a fideszes Varga József idején politikai és társadalmi egyensúly jellemezte mind a kuratórium összetételét, mind pedig munkáját. Ezt bizonyítja, hogy a kurátorok közül némelyek a kormány, mások az ellenzék oldalán lettek 2002-ben országgyűlési képviselők. Emlékeztetett, hogy az Orbán-kormány nem hívta vissza a teljes testület.

Ráadásul a Fővárosi Bíróság szeptember közepéig ítélkezési szünetet tart, majd vélhetően formai hibák miatt visszadobja a módosításokat, így kifizetésekre legjobb esetben is csak jókora késéssel kerülhet sor. Tanulók tömege kerülhet így rendkívül nehéz helyzetbe.

Varga József fideszes volt főkurátor a Fővárosi Ügyészséghez fordult ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás folytatását kérve.