HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Pályázati felhívás!

betűméret csökkentése betűméret növelése
2004 Június 14    Forrás: RomNet


Ez a cikk archív

RomNet-Média Alapítvány
Székhely: 1086 Budapest, Teleki László tér 3.
Levelezési cím: 1085 Budapest, Baross utca 36.
Tel: 0620 521 6474
E-mail:szerk@romnet.hu
Web: www.romnet.hu

Hirdetmény

Pályázati felhívás az eMagyarország Táborsorozat részvételének önrész támogatásához cigány középiskolás tanulók számára.

 

Táborsorozat Tájékoztató


Kik vehetnek részt?


Középiskolások (13. 5 - 19 éves korig). Ezen belül bárki, aki kedvet érez magában ahhoz, hogy nyáron szép környezetben eltöltsön egy hetet kortársaival, és közben érdekes programokon vegyen részt. A korhatárt megtartása azért fontos, mert a programokon való részvételhez egy bizonyos szintű érettségre van szükség, ami többnyire a középiskolai tanulmányokkal együtt már kialakul. Éppen ezért általános iskolások jelentkezéseit nem tudjuk fogadni. Azok, akik az idei évben befejezik általános iskolai tanulmányaikat, már jelentkezhetnek a táborokba. Azok esetében, akik nem a hagyományos, 4 osztályos középiskolai képzésben vesznek részt (6 vagy 8 osztályos), a követelményt a megadott életkor betöltése jelenti.

Felügyelet

A táborokban a részvevők állandó felügyelet alatt állnak, ami nem jelenti azt, hogy a normális keretek között maradó szórakozás nem megengedett. A csoportvezetők és segítők folyamatosan figyelemmel kísérik a táborozók szabadidős tevékenységeit, így nagy valószínűséggel a balesetek nagyrészt megelőzhetőek. A táborban dolgozó fiatalok (főként egyetemisták, főiskolások) a táborok kapcsán külön képzésben részesülnek az ott felmerülő szituációk megoldására. A képzés egy pszichológiai alkalmassági vizsgával van egybekötve, ami elősegíti azt, hogy a táborban a diákokra alkalmas és felkészült csoportvezetők felügyeljenek.

Szükséges-e informatikai tudás a részvételhez?

Nem. Az informatikai ismeretek hiánya semmilyen hátrányt nem jelent a tábori programban való részvétel szempontjából. A diákok a második napon informatikai képzésen vesznek részt, így a szükséges ismereteket azok is elsajátíthatják, akik egyébként eddig nem érdeklődtek az informatika iránt. Természetesen azok sem fognak csalódni, akiket kifejezetten érdekel az informatika, ők egyrészt jobban elmélyülhetnek a napi programok informatika hátterében

Miért érdemes eljönnöd?

Minden okot ugyan nem tudunk felsorakoztatni, de ízelítőül álljon itt néhány:

Ha érdekel az informatika, akkor azért, mert szakmai és szabadidős programjaink között rengeteg olyan található, ami érdekes lehet a számodra. Ha van kedved egy fiatal társaság által szervezett, jó hangulatú, bulis nyári táborban részt venni, akkor azért. Ha odahaza nem te vagy a társaság központja, ami szeretnél változtatni, de nem tudsz? Itt a ragyogó alaklom, hogy új emberek között tedd próbára a képességeidet. Ha szeretnél megismerkedni korodbeli fiatalokkal az ország más részeiből, akkor keresve sem találhatnál jobb helyet. Helyszínenként kb. 400 új arc vár arra, hogy megismerd! Érdekelnek az aktuális társadalmi kérdések? Szeretnél többet megtudni azokról a gyakorlati problémákról, amelyeket az egyre terjedő informatikai megoldások vetnek fel? Erre a táborokban nap, mint nap megvan a lehetőséged! Egyszerűen csak szeretsz -akár csak önmagáért is- vitázni? A program gerincét alkotó szakmai programok kiváló lehetőséget biztosítanak erre! Nincs konkrét terved a nyárra és nem szeretnél otthon ülni? Ebben az esetben a táborok igen szórakoztató (és ráadásul rendkívül kedvezményes) módját jelenthetik az időd eltöltésének!

Menyibe kerül?

A 3 magyarországi helyszín részvételi díja, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) kiemelt támogatásának köszönhetően, 8. 000 Ft/fő,* mely magában foglalja a szállást és teljes ellátást a - 6 nap/5 éjszaka - program során.

* Középiskolás roma tanulók részvételi díját (8 000 Ft.) korlátozott létszámig (kb. 180 fő) a RomNet-Média Alapítvány téríti! Ezért kérünk titeket, hogy az adatlapot minél gyorsabban juttassátok vissza címünkre, mert elbíráláskor a beérkezési sorrendet vesszük figyelembe! Téríteni csak az Alapítványhoz beérkezett adatlapokat tudjuk, ezért azt kitöltve a RomNet-Média Alapítvány 1085 Budapest, Baross utca 36. címre küldjétek vissza.


Helyszínek és időpontok


Magyarországon

Szeged: 2004. július 5. - július 10.
Bükkszék: 2004. július 12. - július 17. (Egertől kb. 25 km-re észak-nyugati irányban)
Bükkszék: 2004. július 19. - július 24.
Bükkszék: 2004. július 26. - július 31.
Fadd-Dombori: 2004. augusztus 2. - augusztus 7. (Szekszárdtól 20 km-re északi irányban)
Fadd-Dombori: 2004. augusztus 9. - augusztus 14.
Fadd-Dombori: 2004. augusztus 16. - augusztus 21.


Bükkszék

A tábor pontos címe: 3335 Bükkszék, Arany János utca 12.
Megközelítés: Egerből busszal
Távolság Bp-től: 121 km
Szállás típusa: Fa-, panel-, kőház
Elhelyezés: 5, 6, 11 és 13 ágyas szobákban
Fürdőszoba: Közös (2 szoba)
Szabadidős lehetőségek: Foci- és kézilabdapálya, a faluban strandfürdő


Fadd-Dombori

A tábor potos címe: Fadd-Dombori Üdülőpark, 7133 Fadd-Dombori, Fenyő u. 40.


Utazás a helyszínre

Minthogy az eMagyarország Táborok az összes középiskolát megcélozzák az országban (a program egyik prioritása is, hogy a különböző régiókban élő diákok találkozni tudjanak egymással), így a szervezők részére a gyakorlatban megoldhatatlan feladatot jelentene az utaztatás megszervezése. Annyiban azonban igyekszünk megkönnyíteni a részvevők eljutását a táborokba, hogy megadunk néhány olyan vonatot, amellyel a fiatalok a táborokban dolgozó csoportvezetőkkel együtt tudnak utazni, így elkerülhetők az esetleges kavarodások. A vonatok pontos adatainak megismeréséhez kérjük, hogy néhány nap múlva térj vissza erre az oldalra (www.romnet.hu vagy az ifjusag.emagyarorszag.hu / itt a www-t nem kell elé rakni!/), addigra az információk frissítésre kerülnek majd.). A helyszínre érkezőket a vasút, illetve busz állomásokon folyamatosan várják majd a felkészült segítők, akik elkísérik a diákokat a táborhelyszínre.


Az érkezés ideje

A táborok programja majdnem minden esetben (az egyetlen kivétel van .) a hétfői nappal kezdődnek. Annak érdekében, hogy az ország távolabbi részeiről (illetve a határokon túlról) érkező fiatalok is odaérjenek a táborokba, a kezdés időpontját délután 4 órára tervezzük. A szállás elfoglalásához, illetve a berendezkedéshez némi idő szükséges, így a diákokat ideális esetben délután 1 és 3 óra között várjuk. Ennek megfelelően az érkezés napján a részvevőknek csak vacsorát biztosítunk!

A hazautazás rendje

A táborok programjai (minden héten) szombat délig tartanak. A programzárás után a diákok ebédet kapnak, mely után mindenki hazautazik. A tábor területét szombat (péntek) estig minden részvevőnek el kell hagynia, szobáját ki kell ürítenie.

Lehet-e több táborba jelentkezni?

Alapelvünk az, hogy minél több középiskolásnak szeretnénk lehetőséget biztosítani az eMagyarország táborsorozatban való részvételre. Ennek megfelelően több időpontra csak akkor tudjuk elfogadni a jelentkezést, ha az adott időpontra nincs elég jelentkező. Ha tehát a jelentkezési lapon több időpontot jelölt meg, úgy kérjük, hogy az egyéb rovatban (Más közlésre érdemesnek tartott információ) rangsorolja azokat! A regisztráció során csak ebben az esetben tudjuk figyelembe venni a többszörös jelentkezéseket.

Szobabeosztás

A szobák a helyszínre érkezéskor kerülnek kiosztásra, így lehetőség van arra, hogy ismerőseiddel azonos szobába kerüljetek. Ezt a helyszíni regisztrációnál kell jelezned. A táborokban a koedukált elhelyezés nem engedélyezett, így az ilyen jellegű kéréseket nem áll módunkban teljesíteni.


Szakmai és szabadidős programok


Szakmai programok


Az első két nap ismerkedéssel, csoportépítéssel és a tábor további részéhez szükséges informatikai alapismeretek elsajátításával telik. A következő napokban, délelőttönként 20 fős csoportokban, két felkészült vezető segítségével egy-egy aktuális társadalmi kérdést vitattok meg, melyhez rendelkezésetekre állnak a legmodernebb informatikai eszközök, illetve az Internet. Délutáni feladatotok pedig az, hogy a csoportokban kialakult véleményeket informatikai eszközökkel prezentáljátok, illetve megvédjétek álláspontotokat egy közös vita során. Ebben egy a témában szakértő moderátor lesz a segítségetekre. A programok során a csoportok teljesítményét a táborvezetők és a moderátorok folyamatosan értékelik. A napi győztes csapat a nap hátralévő részében kiváltságokat élvez, az összetettben győztes csapat tagjai pedig a tábor zárása után értékes ajándékokat vihetnek haza.

Szabadidő

A szakmai programok után a szabadidő eltöltésére számos lehetőséget kínálunk. Ízelítőül álljon itt néhány:

Csoportos beszélgetések, Programozási alapismeretek, Hálózati alapismeretek, Digitális képalkotási alapismeretek, Vállalkozási alapismeretek, Sportolási lehetőség (foci, kosár, asztalitenisz, tollaslabda), Beltéri sportok (csocsó, darts), Filmvetítések, Esténként diszkó, Számítógépes játékok, Korlátlan internetezés lehetőség, Társasjátékok

Technikai háttér

120 db multimédiás számítógép, Szélessávú műholdas Internet-kapcsolat, 20 db (minden csoportnak 1db) PDA, Digitális fényképezőgépek, Játékprogramok, Multimédiás eszközök, WiFi hálózati tesztkörnyezet, Modern hálózati kommunikációs szoftverek

Hogyan lehet jelentkezni?

Töltsd le a jelentkezési lapot a www.romnet.hu oldaláról . Ha nincs internet hozzáférési lehetőséged, akkor kérd a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a helyi civilszervezetek, tanáraid segítségét.

Elérhetőségek

RomNet-Média Alapítvány
E-mail: szerk@romnet.hu, vagy badercs@romnet.hu
Tel.: 06 20 521 6474
Levélben: 1085 Budapest, Baross utca 36.
Web: www.romnet.hu


A tábor szervezője
eMagyarország Ifjúsági Programiroda (IHM)
,
1077 Budapest, Dob u. 75-81.
Tel.: +36 (1) 461 3464,
Fax: +36 (1) 461 3458,
E-mail: emagyarorszag@ihm.gov.hu,
Web: ifjusag.emagyarorszag.hu


Az önrész támogatásához a pályázatnak tartalmaznia kell:

1. A kitöltött adatlapot

2. Helyi cigány kisebbségi önkormányzat, vagy helyi cigány civil szervezet, vagy kisebbségi szószóló, ennek hiányában a települési önkormányzat jegyzőjének vagy családsegítő szolgálatának ajánlását, mely tartalmazza, hogy a pályázó a támogatási feltételeknek (középiskolás, cigány) megfelel.


A fentebb ismertetett tartalom jelenleg még nem végleges, a pontosítás, illetve a programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják! (eMagyarország Ifjúsági Programiroda)


A RomNet-Média Alapítvány semmilyen felelősséget nem vállal a táboroztatással kapcsolatosan. A RomNet-Média Alapítvány nem vesz részt a táborok szervezésében. A RomNet-Média Alapítvány csak a roma származású középiskolás tanulók önrészének kifizetését és az adatlapok összegyűjtését vállalja. Önrészt csak azoknak a pályázóknak tudunk fizetni, akik címünkre (1085 Budapest, Baross utca 36.) elküldik adatlapjaikat.




Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Július   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Újvidék lesz egy hétig Európa roma ifjúsági fővárosa

  • So keres, Europa?! – Roma fiatalok üzenete Európa kormányainak és politikusainak

  • Jesse Jackson polgárjogi harcossal emlékezünk a roma holokauszt áldozataira Birkenauban

  • Jesse L. Jacksonnnal emlékezett félezernyi roma fiatal a roma holokausztra Krakkóban

  • Jesse L. Jackson beszéde a roma holokauszt 75. évfordulóján



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt