HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

EP javaslat a szlovákiai romák helyzetére

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  szlovákia
2004 Március 11    Forrás: RSK


Ez a cikk archív

Háromszáz tőketerebesi roma - háromszáz kivezényelt katona és rendőr vigyázása mellett - vett ma végső búcsút a köztemetőben a két hete történt rendőrségi akció idején tisztázatlan körülmények között meghalt helyi roma férfitől. A szlovákiai romák helyzete közben többször szóba került ma az Európai Parlamentben.

Hirdetmény

Andrej Zajac helyi roma aktivista tájékoztatása szerint terebesre már korán reggel kivezényelték a rendőri erőket, ennek ellenére több mint háromszázan elmentek a temetésre. A szertartás nyugodt körülmények között zajlott, azután a romák békében hazamentek - mondta Roma Sajtóközpontnak Zajac, aki hozzátette: a rendőri készültség délutánig sem csökkent.

Ahogy arról a Roma Sajtóközpont már beszámolt, a 29 éves, három gyermeket árván hagyó férfi a két héttel ezelőtti cigánytelepi rendőri akció idején tűnt el Tőketerebesen, majd néhány napja a telep melletti kanálisban találtak rá kéthetes holttestére. A boncolási jegyzőkönyv szerint fulladás okozta a férfi halálát, ám a rokonok és több jogvédő szervezet ebben kételkedik. Az elhunytat testvére látta utoljára, amikor a rendőri ütlegek előli menekülésben bátyja lemaradt. Több szemtanú azt állítja, hogy az összevert férfit egy rohamkocsiba tuszkolták, a rendőrség azonban cáfolja, hogy őrizettbe vette volna a roma fiatalembert. A család újabb boncolást követel, és exhumáltatni szeretné a holttestet.

Nagy László, a szlovákiai parlament kisebbségi bizottságnak elnöke, több emberi jogi szervezet megkeresésére ma magához kérte az elhunyt orvosi papírjait és a boncolási jegyzőkönyvet: amennyiben szükséges tartja, az ügyet a bizottság elé terjeszti.

______________________________________________________________

A csillapodni látszó szlovákiai éhséglázadás ma az Európai Parlament-ben is napirendre került: a csatlakozó országok felkészültségéről szóló, ún. Brok riport vitájában mind a zöldek, mind a szocialisták a jelentés szövegének módosítását kezdeményezték. Előbbiek azt javasolják, hogy a Bizottság a csatlakozás után is folyamatosan kövesse nyomon a szlovákiai romák helyzetét a kirekesztő politikák és gyakorlatok megszüntetése érdekében. Míg a szocialisták az szeretnék bevenni a szövegbe, hogy a szlovák állam sürgősen intézkedjen a romák társadalmi kirekesztettségével szemben. (A riport Szlovákiáról szóló 13 pontos javaslatában külön pont sürgeti a romák életkörülményeinek javítását és az iskolai, foglalkoztatási, és közszolgáltatásokból való kirekesztettség elleni fellépést.)

Az Európai Roma Információs Központ alelnöke, Nicholae Valériu elmondta, hogy a vita végén különböző pártokból 7 képviselő beszélt, akik közül öten hívták fel a parlament figyelmét a kelet-európai romák helyzetére, és egy-egy zöld illetve szocialista képviselő külön szóba hozta a szlovákiai eseményeket. A javaslatokról várhatóan holnap szavaznak, a pozitív döntéssel kapcsolatban azonban nem optimisták maguk az előterjesztők sem. Mercedes Echerer zöld párti képviselő szerint az EP képviselők azért nem támogatják a romák helyzetének monitorozásával kapcsolatos javaslatukat, mert az akkor minden tagállamra érvényes lenne.

_____________________________________________________



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 December   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • „Ugyanolyanok, mint mindenki más ember”

  • Átadták az idei Nemzetiségekért díjat

  • Államfői díszebéden volt Farkas Félix szószóló és Balogh János ORÖ-elnök

  • Cigányellenes a miskolci önkormányzat - első fokon nyert a TASZ

  • Caramel elmesélte, milyenek voltak a karácsonyok gyermekkorában, a cigánytelepen



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt