HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Horváth: törvénytelen volt az előző két választás

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  horváth, aladár
2003 Január 21    Forrás: RomNet


Ez a cikk archív

Horváth Aladár a Demokratikus Roma Koalíció elnökjelöltje szerint a Legfelsőbb Bíróság határozata szerint az előző két választás törvénytelen volt.


Hirdetmény

Tizenhét óra után - a Legfelsőbb Bíróság mai határozatára reagálva, amely érvénytelenítette a szombati Országos Cigány Önkormányzati Választásoknak a DRK győzelmét hozó eredményét - a Demokratikus Roma Koalíció vezetői megtartották sajtótájékoztatójukat.

Horváth Aladár örömmel üdvözölte azt, hogy a magyar sajtó képviselői eddig soha nem látott gyorsasággal, illetve nagy számban képviseltették magukat, amely jelzi az ügy fontosságát.

Horváth szerint a magyarországi demokrácia fejlődésének szempontjából egy rendkívül fontos döntést ismerhettünk meg.

Az eddigi jogértelmezés alapján - amelyet az 1995-ben és 1999-ben meg-tartott választások során érvényesítettek - a DRK megnyerte a választást - szögezte le a baloldali politikai tömörülés képviselője. Azonban a választások után, a Lungo Drom óvásának következményeképp egy új jogi értelmezéssel lépett fel a taláros testület.

A vonatkozó törvény harmincnégyes paragrafusa kimondja: Az elektorok gyűlése határozatképes, ha azon legalább a megválasztott elektorok fele részt vesz.

Ezt eddig úgy értelmezték, hogy a választás érvényes, ha azon a szavazásra jogosult elektorok fele regisztráltatja magát. Most viszont a bíróság ezt a kritériumot kiterjesztette arra az esetre is, amikor az elektorok az ötvenhárom tagú közgyűlés megválasztásáról szavaznak.

Horváth szerint már 1995-től ezt az eljárást követelték, de akkor elutasították őket azzal, hogy elegendő a regisztráltak létszámának esetére alkalmazni az idézett kitételt.

Egy új jogértelmezés lépett életbe az előzővel szemben, amely mostanáig biztosította a Lungo Drom nyolcéves hatalmát. Ha a jelenlegi jogértelmezést követték volna - amelyet már 1995 óta követelt a Lungo Drom ellenzéke -, akkor az előző két választást is érvénytelennek kellett volna nyilvánítani. A Legfelsőbb Bíróság ezen határozata - visszamenlőegesen - törvénytelennek mínősítette a korábbi két választást.

1999-ben háromezer-hétszáz elektor volt. Az elektorok 75,6 százaléka regisztráltatta magát A jelenlegi jogértelmezés alapján 75,6 százalék volt a törvényes voksolási limit, akkor viszont az elektorok 61,1 százaléka adta le a szavazatát.

Egyszerre döbbenti meg a DRK képviselőit a Legfelsőbb Bíróság ezen állásfoglalása, s értékelik pozitívan az új jogértelmezést.

A Demokratikus Roma Koalíció mindent elfog követni, hogy az őket támogató elektorok - a szavazásra jogosult választók számához viszonyított - ötven százaléka részt vegyen a második fordulón, mert a Medián felmérése szerint az összes elektor 68 százaléka a DRK-t támogatja, s ez arra is lehetőséget biztosít, hogy a baloldali politikai csoport egyedül is megnyerje a választásokat, és akkor végleg vége lesz a Lungo Drom-érának.




Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Október   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Ösztöndíj a cigány értelmiségért

  • A romák is a Fidesz-KDNP jelöltjeit fogják támogatni

  • Romagyilkosságok - Tíz éve történt a nagycsécsi támadás

  • A SOMNAKAJ NOVEMBERBEN UTOLJÁRA A NEMZETI SZÍNHÁZBAN

  • Ösztöndíj pályázat roma fiataloknak



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt