Annak idején rengeteget jártam a Hazafias Népfront vitáira, ahol állandóan arról beszéltek, mennyit javult a cigányság helyzete. Én meg elmondtam, hogy egyáltalán semmit.

- Azért az rendben van, hogy a Füst Milán utcában lakik.

Azt hiszi, a véletlen műve?

- Miért: direkt írónevű utcát keresett?

Dehogy. Csak amikor elkezdett kiépülni Békásmegyer, én tettem javaslatot az utcánk nevére. Ez még a nyolcvanas években történt, tudja, akkor tanácsrendszer volt Magyarországon.

- Valami rémlik. Ha már szóba jött a szocializmus: akkor volt jobb a romáknak vagy most?

Nekünk mindig rossz volt, csak másképp. Annak idején rengeteget jártam a Hazafias Népfront vitáira, ahol állandóan arról beszéltek, mennyit javult a cigányság helyzete. Én meg elmondtam, hogy egyáltalán semmit.

- Bátor ember. Nem lett baja ebből?

Ahhoz túlságosan ismert voltam. Akkortájt már rendszeresen publikáltam, aztán 1975-ben megjelent a Füstös képek című regényem, ami meglehetős hírnevet hozott. Ráadásul korábban, a vésztői téglagyáram kapcsán sokat foglalkoztak velem az újságok, a tévé, jöttek hozzám Budapestről szociológusok.

- Miért: volt téglagyára?

Még 1964-ben. Kizárólag környékbeli cigányokat alkalmaztunk. Nekem kétszázezer forintomba került az egész, ami rengeteg pénznek számított akkor. Rá is ment a házasságom.

- És mi lett a gyárral?

Semmi. Négy évvel később elvették tőlem. Tudja, a téglakészítéshez nagy területre van szükség, én pedig kötöttem egy tízéves földbérleti szerződést a helyi Kossuth Tsz-szel. Aztán egyik nap behívattak a szövetkezeti irodába. Ott volt a párttitkár meg a tsz-elnök, és elkezdték mondani, hogy felbontják a szerződést, vihetem a kemencét meg a raktárakat, ahová akarom, vagy ha mégsem, hát akkor a téesz hajlandó mindent átvenni.

- Mit csinált?

Otthagytam mindent, és Budapestre költöztem. Emlékszem, először műhelyvezető voltam a lakatosoknál.

- Nomen est omen?

Most, hogy mondja, tényleg. Szóval dolgoztam, írtam, közben szép lassan elkezdtem a cigányok problémáival foglalkozni.

- Hogyan?

Megalakítottuk például a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségét. Ez egyáltalán nem volt könnyű dolog. Sokan figyelmeztettek is, hogy csak ne szervezkedjek, mert annak nem lesz jó vége.

- Sokan? Kik?

Hát, minisztériumi osztályvezetők, ilyesféle szintű emberek. Én azt válaszoltam, csupán a cigányokat szeretném felemelni, a gondjaikat megoldani azért, hogy ők is hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. Erre nem tudtak mit felelni, mert a hatalom épp az efféle szövegekkel intézte el a cigánykérdést.

-Miközben önből amolyan díszcigányt csinált ugyanez a hatalom.

Ez ellen mindig tiltakoztam. Amenynyire tudtam, egész életemben igyekeztem kimaradni a politikából.

- Pedig ott lehetett volna legtöbbet tenni a romákért.

Tagja is voltam néhány szervezetnek, az egyiket, azt hiszem, talán a Minisztertanács hozta létre. Vagy az Elnöki Tanács? Látja már nem is emlékszem. De nem kerültem különösebb kapcsolatba az akkori vezetőkkel.

- Kádárt ismerte?

Egyszer meghívott a születésnapi ünnepségére a Parlamentbe. Kezet fogtunk, mondott pár közömbös szót. Régen volt.

- Akkor beszéljünk a máról: a rendszerváltás óta harmadszor választják kisebbségi önkormányzati képviselőnek. Felismerte, hogy mégis politizálni kell?

- Rátettek a listára.

-Csak így?

Igen. Néha azt sem tudtam, hogy szerepel a nevem. A múlt hónapban például a vejem szólt, hogy újból képviselőnek választottak, én kaptam a legtöbb szavazatot.

- Érdekes.

Azért ezek az emberek tudják, mit gondolok a cigányság helyzetéről, hisz évtizedek óta ugyanazokat a dolgokat mondogatom.

- Miket?

Például, hogy a cigányokat tanítani kell. Azzal nem lesz jobb nekik, hogy éhbérért érdektelen munkát végeznek, arrébb visznek egy lapát homokot, aztán másnap visszahozzák ugyanazt. Hajdan, Vésztőn például kiharcoltam egy cigányiskolát, ami felnőttképzéssel foglalkozott.

- Kiharcolt? Akkor ez nem ment könynyen.

Nem bizony. A férfiak egyébként géplakatosnak és hegesztőnek tanultak, a nők meg szabás-varrásból szereztek bizonyítványt. Azt hiszem négy évig működött az iskola. Szép próbálkozás volt, de csak ennyire futotta. Még Indiában is beszéltem róla.

- Mikor járt kint?

Először talán a hetvenes évek végén. Furcsa, de már erre sem emlékszem pontosan. A Cigányok Világszövetségének elnökhelyettese voltam, előadásokat tartottam a magyarországi cigányságról. Delhiben még Indira Gandhival is találkoztam.

- Beszéltek egymással?

Igen. Alacsony, kedves asszony volt, jól megértettük egymást. Csodálkozott, hogy milyen jól megértetem magam hindiül, pedig csak cigányul beszéltem.

- A helyiekkel hogy jött ki?

Nem találkoztunk sokszor, mert mindenhová vittek bennünket. Azért az érdekes, hogy a legtöbb ottani embernek fogalma sincs a cigányság indiai gyökereiről. Ez a mentalitás egyébként hat a magyar viszonyokra is. Amíg a német, román, szerb vagy akár az örmény nemzetiség mögött ott áll egy valóságos anyaország, addig a cigányság úgy érzi, csak lóg a levegőben.

- Ráadásul úgy tűnik, egyszerre két szálon. Legalábbis két jól körvonalazható, egymással sokszor szemben álló irányzat uralja ma a roma politizálást: a Farkas Flórián-féle Lungo Drom és a Horváth Aladár vezette Roma Polgárjogi Alapítvány.

Régóta ismerem mindkettőjüket. Flóri még szolnoki kőműves volt, amikor a nyolcvanas években egyszer felkeresett, hogy elmondja, hogyan képzeli a cigány érdekképviseletet. Egy pedagógus jött vele, de nem jutottunk végül semmire. Szanaszét forgácsolt csoportok nem képesek hatásosan fellépni, ezt magyaráztam neki.

- Horváth Aladárnak mit mondott.

Nem tudom. Beszélgettünk néhányszor, akkor még soványabb volt.

- Nem érezte, hogy választania kell közülük?

Miért éreztem volna? Igaz, az nem tetszett, hogy a Flóriék annyira összebújtak az előző kormánnyal.

- Mégis a Lungo Drom jelöltjeként lett képviselő.

Ez nem változtat a véleményemen. A hatalommal vigyázni kell, a politikusok tettek helyett sokszor csak beszélnek a cigányok felemeléséről. Tudja, hány ilyen előadást hallottam régen?

- Erről már mesélt.

Tényleg? Látja, hogy megöregedtem?

- A kisebbségi önkormányzatban mi lesz a dolga?

Nem tudom. A múltkor volt az alakuló ülésünk, arra még elmentem, de azt hiszem ez elég lesz egy darabig. Fáradt vagyok. Hetvenhat éves múltam.

- Nem akarja abbahagyni?

- Már abbahagytam. De arra gondolok, hogy amíg a cigányok tudnak mit kezdeni velem vagy akár a nevemmel, tegyék.

- Ír még?

- Persze.

- És miről?

Amiről mindig: cigányokról.