HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Elbúcsúztatták Orsós Ferencet, a pécsi Fund iskola alapító-igazgatóját

betűméret csökkentése betűméret növelése
2021 április 22    Forrás: RomNet - Hidvégi-B. Attilagaléria megtekintése


Ez a cikk archív

Gyászmisével egybekötött katolikus szertartást követően, családtagok és barátok, tisztelők mellett egykori és jelenlegi diákjai, kollégái kísérték utolsó útjára szerda délután a Pécsi Köztemetőben a Dél-dunántúli cigány közélet egyik legjelentősebb alakjának számámító Orsós Ferenc művelődésszervező, pedagógust, festőt, a Fund Cigány Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító-igazgatóját. A régió példaképeként is ismert és elismert, sokak által csak „Fundos Feri bácsiként” ismert szakember 66 éves volt.

Hirdetmény

A köztemető kápolnájában, a gyászmisével egybekötött katolikus szertartást követően búcsúztató beszédet mondott Varga Gusztáv, a budapesti Kalyi Jaj roma nemzetiségi szakiskola alapító-igazgatója, felidézve, Orsós Ferenccel közösen indították el három évtizeddel ezelőtt Nagykanizsán a roma klubok és táncházak mozgalmát, amely megerősítette identitástudatát a cigány fiataloknak, közösségeket épített.

 

Varga Gusztáv azt hangsúlyozta, az élőket, az alkotókat kell megerősíteni, megbecsülni és támogatni, mert ha csak halálukkor döbbenünk rá milyen értéket képviseltek nagyjaink, az nem segít a jövő építésben.

 

"Fudos Feri bácsi" utolsó útjára az általa pályára indított Chache Rom autentikus cigány együttes kísérte, és az együttes éneke és zenei kísérete alatt helyezték a sírba a neves szakember koporsóját. Orsós Ferenc végső nyughelyét virágerdő borította.

 

A búcsúztatáson a gyászoló között Baranya megye roma vezetői, politikusai, pedagógustársak, kollégák, a Dél-dunántúli cigány vezetők, egykori és jelenlegi "fundos" diákok is ott voltak.  

 

Az Orsós Ferenc által alapított "Fund" intézmény első telephelyként Pécsett, a Kertvárosi Iskolában kezdte meg a gyermekek képzését, 30 fővel, majd a programba később Pécs mellett Nagykanizsát, Kaposvárt és Szekszárdot is bevonták, így a négy városban, 10 telephelyen több mint 500 diákot nevelnek, képeznek jelenleg is. Az iskola számos kitüntetést, díjakat és elismeréseket, kiváló minősítéseket kapott az elmúlt években.

 

„Fundos Feri bácsi” több mint két évtizeden át irányította az intézményt, és sok száz, ma már felnőtt ember és jelenlegi diák számára biztosított kitörési lehetőséget.

 

A Dél-dunántúli cigány közélet motorjának számító Orsós Ferenc hosszú évek óta betegeskedett, az utóbbi hetekben a koronavírussal is megfertőződött, kórházba került. Halálát a Covid-19 fertőzés szövődményei okozták.

 

Hidvégi-B. Attila - RomNet

 

Lehet, hogy egy kép erről: virág és belső tér

 

Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember és , szöveg, amely így szól: „RomNet”

 

Lehet, hogy egy kép erről: egy vagy több ember, álló emberek, szabadtéri, emlékmű és , szöveg, amely így szól: „RomNet”

 

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, álló, szabadtéri és , szöveg, amely így szól: „RomNet”

 

 

 

Lehet, hogy egy kép erről: egy vagy több ember, álló emberek, szabadtéri és , szöveg, amely így szól: „RomNet”

 

 

A RomNet búcsúzása Orsós Ferenctől:

http://www.romnet.hu/hirek/2021/04/16/szerdan_bucsuztatjak_orsos_ferenc_pedagogust_muvelodesszervezot



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2022 Január   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Elhunyt Rafael Gyula, az ORÖ képviselője

  • Portré Orsós Lajosról

  • Autót kaptak a nógrádi roma polgárőrök

  • „Közmű híján a boltban veszik az áramot” – képriport Szendrőről

  • Lajkó Félix, az Ötödik évszak és Lakatos Mónika világzenei listákon



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt