HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Romagyilkosságok - Az áldozatokra emlékeztek Budapesten a tizedik évfordulón

betűméret csökkentése betűméret növelése
2019 Február 23    Forrás: MTI


Ez a cikk archív

A romák elleni sorozatgyilkosság áldozataira emlékeztek Budapesten szombaton; tíz éve éppen ezen a napon lőttek le Tatárszentgyörgyön egy roma kisfiút az édesapjával együtt.

Hirdetmény

A résztvevők a II. János Pál pápa téren gyűltek össze, a szervezők - roma civil szervezetek, nemzetiségi önkormányzatok és aktivisták - zenét és verset egyaránt tartalmazó műsorral is készültek. Az áldozatoknak elhelyezett emléktáblát lepleztek le, amelynek közelében koszorúkat, virágokat, gyertyákat helyeztek el.
    

Ezt követően a résztvevők fáklyákkal a Deák Ferenc térre vonultak: az ott található evangélikus templomban a program szerint istentiszteletet mutattak be a sorozatgyilkosság áldozatainak üdvösségéért.
    

A II. János Pál pápa téren Csóka János Pál, a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke azt mondta, hogy fontos felvállalniuk a cigányságukat. Úgy fogalmazott, hogy tíz éve a vészkorszak eseményeihez hasonlók történtek, "elkezdték levadászni népünk tagjait". Ez nem történhet meg többször - jelentette ki.
    

Hidvégi Balogh Attila, a RomNet főszerkesztője szerint 2007 végén "hadrendbe állt és megkezdte menetelését a cigányokkal szembeni gyűlölet", amikor egyenruhások vonultak fel Tatárszentgyörgyön. "Szárnyat bontott a kirekesztő retorika" - vélekedett. A cselekményeket felidézve jelezte, hogy a támadók sörétes fegyvereket, Molotov-koktélokat vetettek be.
    

Mindenre emlékezni kell, mert fontos történelmi események zajlottak - hangoztatta Hidvégi Balogh Attila. A RomNet főszerkesztője arról is beszélt, hogy továbbra sem lehet tudni, kik voltak az ötletadók, valamint kik pénzelték a támadókat.
    

Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke többször hangsúlyozta, hogy nem felejtenek, és ezt a néhány száz fős tömeg elismételte. Nem lehet megfeledkezni az embertelenségről, a gyávaságról - mondta, hozzátéve: öröm, hogy Európa sok országában együttéreznek velük, hasonló megemlékezéseket tartva.
    

Korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársai koszorút helyeztek el a Tatárszentgyörgyön tíz éve meggyilkolt áldozatok sírjánál.
    

A tárca a szombati közleményében emlékeztetett arra, hogy 2008-2009-ben kilenc településen támadtak rasszista indítékból romákra. A gyilkosságsorozatban hatan meghaltak.
    

A Demokratikus Koalíció (DK) szombaton azt közölte, soha nem felejthetik el, hogy az elvakult gyűlölet, kirekesztés, a rasszizmus milyen következményekkel járhat. "Soha nem felejthetjük el, hogy ártatlanoknak kellett meghalniuk az uszítás miatt. A DK elítéli a kirekesztő viselkedést. Az európai magyarok nem gyűlölködnek, a hazafiak nem tűrik a gyűlöletbeszédet, a szélsőséges nézeteket" - írták. 
    

A Párbeszéd a tragédia évfordulóján közölte, a párt mindig is elkötelezett híve volt a társadalmi megbékélésnek, a romák integrációjának és az összetartó társdalom eszméjének. A társadalmi csoportok közügyekből való kirekesztését, a "szeretet-teljes integrációnak" csúfolt szegregációt és a kizárólag politikai hasznot célzó gyűlöletkeltést elfogadhatatlannak tartják - hangsúlyozták 
     A Liberálisok közleményben szólították fel a kormányt, hogy nyilvánítsa nemzeti gyásznappá a tatárszentgyörgyi romagyilkosság napját.
    

"Február 23-a nem csupán a roma magyarok, egy társadalmi kisebbség tragédiája, hanem az egész magyar nemzeté. Fontos, hogy évről évre emlékeztessünk minden magyar állampolgárt arra az eseménysorozatra, mely összesen hat ártatlan roma honfitársunk halálához vezetett, és melyek mögött kizárólag az előítéletek, a rasszizmus, a kirekesztés és a gyűlölet állt" - olvasható a közleményben.
    

A Kúria 2016 januárjában jogerősen megállapította a vádlottak bűnösségét: hárman tényleges életfogytiglant kaptak, a negyedrendű vádlottra pedig 13 év fegyházbüntetést szabtak ki.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Június   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Farkas Flórián nevében ígértek pénzt, mégsem őt gyanúsítják vesztegetéssel

  • Józsefváros vezetése akadályozza a kerületi roma kampányt

  • Kellenek a tanodák, mert a fiatalok kötődéseket is kaphatnak bennük

  • Vádat emeltek a solti cigány önkormányzati vezető ellen

  • Gazdag cigányok elleni rablógyilkosságra készültek



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt